Milliószámra érkező afrikaiakat vizionált a parlamenti nyitóülésen elmondott beszédében Orbán Viktor. Szerinte a bevándorlókkal a terror költözne be Európába, a migrációt pedig egyértelműen a felelőtlen brüsszeli politikusok gerjesztik. Durván ráijesztett a baloldali városokra, amiért be is szóltak neki az ellenzéki képviselők, és közben azt is felvázolta, hogy a Fidesz-kormány csodálatos hellyé változtatta az országot, amit nem lenne érdemes kockára tenni.
Magyarország sorsa jobban nem is alakulhatott volna az utóbbi években – üzente az Országyűlés nyitóülésén elmondott beszédében Orbán Viktor. Például a nyáron rekordmennyiségű kenyeret takarítottak be a földeken, az olimpiai bajnok magyarokra pedig joggal lehet büszke az ország.
A miniszterelnök a kormányzati ciklus félidejében hosszan sorolta, hogyan pörgette fel a kormánya a magyar gazdaságot, és szüntette meg a munkanélküliséget, hogyan aztán ráforduljon a menekültválságra. Az illegális bevándorlást veszélyesnek nevezte, ami kockáztatja mindazokat a sikereket, amiket Magyarország az utóbbi években elért. Ezután úgy ráijesztett a baloldali vezetésű városok lakóira, hogy azzal kisebb felfordulást csinált a parlamentben.
Magyarországot csodálatos hellyé tette a kormány
“Munkás évek állnak mögöttünk” – kezdte a kormány elmúlt négy évének értékelését Orbán Viktor. Szerinte a kormány
- az ország pénzügyeit rendbe tette
- megfékezte a munkanélküliséget
- hazaküldte az IMF-et
- visszafizette a szocialisták által felvett hitelt
- soha nem látott módon támogatja a családokat
- 2013 óta minden évben növekszik az emberek keresete
A miniszterelnök erről számokat is mondott, szerinte ma 450 ezerrel többen dolgoznak, mint négy éve, a munkanélküliek száma pedig megfeleződött. A gazdaság 4 százalékkal nőtt, az államadósság 74,6 százalékra csökkent, valamint nőtt a minimálbér és a bruttó áltagkereset is. Orbán még viccelődött is a számokkal, azt mondta, a mutatóink olyan jól alakulnak, hogy “annak még az IMF is örülne, ha nem küldtük volna őket haza”.
Orbán olyan hétköznapi dolgokra is szót áldozott, min ta családi nyaralás, amit szerinte egyre több magyar engedhet meg magának, miközben a kormány még az iskolakezdést is ingyentankönyvvel segíti.
“Sokat dolgoztunk, emiatt jó pályán haladunk, végre megint van jövőnk” – mondta a miniszterelnök.
Százmilliós népvándorlást lát maga előtt
Van azonban egy bökkenő – kezdte a beszéde borúsabb felét a miniszterelnök, majd egy olyan jövőképet vizionált, amely szerint 2050-re akár fél Afrika Európába költözhet. Orbán szerint Magyarország nem egyedül áll a világban, Európa közepén fekszik, Európa pedig vészjósló időket él át. A Brexit például ma már kőkemény realitás, ráadásul szerinte a britek jól elvannak az Európai Unión kívül is. A brit kilépést pedig szerinte egyértelműen a brüsszeli politikusok okozták. “Minden eszközük megvolt ahhoz, hogy egyben tartsák a közösséget, de nem tették” – mondta.
Eközben viszont Európa részévé vált a terror, köszönhetően a modernkori népvándorlásnak. Nizza, Belgium, Franciaország, sőt Németország – sorolta Orbán, hozzátéve, hogy ezek a terrortámadások bárhol megtörténhettek volna Európában. “A bajt azok a pártok és kormányok okozzák, amelyek naivitással válaszoltak a bevándorlásra” – mondta.
Orbán önámításnak nevezte, hogy a 440 milliós uniónak nem fog megkottyanni pár millió muszlim bevándorló. “A dolgok súlyosbodni fognak” – mondta. Egyre több migráns fog érkezni, hiszen a Földön hárommilliárd ember él két dollárnál kevesebből, egyes afrikai országok népessége pedig 2050-re több százmillióra fog rúgni. Ezek a tömegek szerinte Európa kapuinál fognak kopogtatni. A helyzet viszont úgy áll, hogy a világon nem mindenkinek kell uniós állampolgárra válnia.
Orbán itt engedékenyebb hangot ütött meg. Azt mondta, nem szabad elfelejteni, hogy a migránsok maguk is áldozatok, a helyi konfliktusok és a hazugságok áldozatai, és bár fél tőlük, egyszerre sajnálja is őket. “Nincs kő a szívünk helyén” – mondta. A dilemmára a megoldás szerinte az, ha a segítséget viszik oda, és nem a bajt be Európába.
Durván beszólt az ellenzéki városoknak
Orbán azt mondta, Európát a tagállamok szintjén kell felerősíteni, vissza kell szerezni az európai versenyképességet, és fel kell állítani egy európai, közös hadsereget. “Nem vagyunk angolok, nem kilépni akarunk, hanem meg akarjuk javítani azt, ami van, és ami nekünk fontos” – mondta.
De mindenekelőtt dönteni kell arról, hogy kit engedünk be Európába és kit nem. Azt pedig, hogy ki döntsön, Brüsszel vagy a nemzetek, a kvótanépszavazás hivatott eldönteni. Kvóta nem kell, kerítés igen – adott támpontokat Orbán.
A miniszterelnök szerint nem igaz, hogy a népszavazásnak nincsen tétje, mert szerinte az Európai Bizottság már elmondta, hogy egy matematikai képlet alapján akarja szétosztani a menekülteket a tagállamokban. Sőt, könnyíteni akarják a menekültek családegyesítési lehetőségeit, holott Orbán szerint az már manapság sem annyira nehéz.
A miniszterelnök ezután a legdurvább kampányüzemmódba váltott, és azt mondta, Brüsszelben még ennél nagyobb cselre is készülnek, és ha a magyar kormánnyal nem sikerül egyezségre jutniuk a menekültek elosztásáról, akkor a baloldali vezetésű városokkal – Salgótarjánnal, Zuglóval és Szegeddel – fogják leboltolni. Ezért azt kéri, hogy a baloldali városok lakói mindenképpen menjenek el szavazni. Ezt a teremben ülő ellenzéki képviselők sem bírták szó nélkül, és olyanokat kiáltottak be Orbánnak, hogy “szégyelld magad!”.
“A népszavazás célja, hogy megvédjük Magyarországot. “végre megint van jövőnk, ne kockáztassuk” – fejezte be a beszédét Orbán.
Nem lehet csak Brüsszelre mutogatni
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője távolmaradásra szólított fel a kvótareferendumtól a miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszolva – írja az MTI. Aljas hazugságnak nevezte az Európai Bizottság hibáztatását a menekültválsággal kapcsolatban, mondván, javaslatukat – amelyről önállóan nem hozhat döntést a testület – a magyar parlament 95 százaléka elutasította.
A politikus szerint a kormányfő nem a valóságról beszélt. Hozzátette: Magyarországon négymillió ember él a létminimum alatt és több százezren dolgoznak közmunkában. Szerinte a kormány oktatás- és foglalkoztatáspolitikájának kudarca a százezer betöltetlen álláshely és a kivándorlók jelentős száma.
A Jobbik elnöke az október 2-i kvótareferendumon való részvétel és a nem szavazat mellett érvelt. Vona Gábor ugyanakkor a miniszterelnök baloldali vezetésű településekhez intézett szavait ugyanakkor nem tartotta elegánsnak, és azt mondta, lassan eljutnak oda, hogy aki nem lép egyszerre, húsz migránst kap estére. A jobbikos politikus úgy látta: a voksolásnak egyetlen, valódi tétje van, hogy jogilag érvényes lesz vagy sem.
Az LMP szerint a kormány szűklátókörűen, csak a saját rövidtávú politikai szempontjai alapján kezeli a migráció kérdését – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője. Ha ez nem így lenne, akkor a kormány nem kezdeményezte volna az „embereket is hülyének néző”, a társadalomban indulatokat, gyűlöletet gerjesztő plakátkampányt. Azt is súlyos problémának nevezte, hogy az Európai Unió nem került közelebb a migrációs válság tartós és a megnyugtató kezeléséhez, és ebben Brüsszel mellett megvan a felelőssége a magyar kormánynak is. „Nem lehet csak Brüsszelre mutogatni” – fogalmazott.