Már pörög az akadálymentes edzőterem. A közösséget, az elfogadást és persze a mozgás örömét keresik, akik lemennek a Suhanj Fitneszbe.
“Sok konditeremben jártam már, de ilyet eddig csak Angliában tapasztaltam.” Simon Dávid focista, és éppen térdsérülésból gyógyul. Pontosabban igyekszik újra formába hozni magát a Suhanj Fitneszben, az augusztus elsején nyitott, mindeki által használható, akadálymentesített edzőteremben. Már korábbról ismeri az alapítványt, önkénteskedett is nekik, és most kapóra jött, hogy megnyílt a terem, mert közel lakik, és edzenie kell, hogy visszanyerje formáját. Ez volt az első alkalom, hogy jött, de egyből bérletet vett.
Kora délelőtt ő volt az egyetlen sportoló, az akadálymentesen kialakított recepciós pult mögött ülők szerint inkább délután-esténként indul be az élet. Olyakor viszont sokan jönnek. Már olyan is előfordult, hogy a futógépeken felváltva futott egy-egy látássérült és egy-egy látó. Úgy, hogy az utóbbiak segítik beállítani az előbbiek gépét. “Látástul vakulásig fogok edzeni” – mondta az egyik látássérült a terem munkatársai szerint. “Aki belép az ajtó, mintha egy más világba lépne, ahol nincsenek előítéletek” – mondja Bogi, az egyik recepciós, aki gyógypedagógiát készül tanulni.
A Tátra utcai szuterénben kialakított terembe kerekesszékes lifttel is le lehet jutni, a recepcióhoz padlóra ragasztott vezetőcsík tereli a látássérülteket, az öltöző, a zuhanyzó, mind akadálymentesített. És délutánonként valóban nagyobb a pörgés.
“Erőt adott számomra ez a terem, hogy erősödjek és fogyjak” – Zsolt 2004 óta él kerekesszékben, amikor 12 méter magasból leesett, és súlyosan megsérült. Most betegirányítóként dolgozik egy rendelőintézetben. A nyitás után szinte azonnal elkezdett járni a Suhanj Fitneszbe. Már törzsvendégnek is becézik, mert azóta minden nap itt van. Elsősorban krankingel – ami olyan mint egy teremkerékpár vagy spinning-gép, csak épp kézzel hajtható -, de erősít is.
“Lesz benne emelkedő, lejtő, hajrázás és lazább rész is, készüljetek” – határozott, erős hang Lacié, aki a krangking-edzést tartja, és maga is kerekesszékes. Zsolt régebb óta ismeri, korábban hozzá járt kosarazni, de azt a sportot abba kellett hagynia.
“Te csak csináld a saját ritmusodban, majd meglátod, hogy esik” – tanácsolja Laci az egyik lánynak, aki először próbálja ki a tekerést. Anikó, Laci barátnője már rutinosan ül a gép elé. “Beleszerettem, nem csak a krankingbe, de Laciba is” – mosolyog. “Sokkal több energia van bennük, mint egy átlagemberben” – mondja a mozgássérültekről. Aztán beindul a zene, felzümmögnek a gépek. “Most csak ballal, próbálj a ritmusra figyelni! Készülj a váltásra, most pedig csak jobbal!”
“Decemberben láttam meg, hogy nyílni fog a hely, és jelentkeztem” – a Testnevelési Egyetemet végzett Ági eközben a recepciós pultnál beszélget az egyik sportolóval. A sportos nő a személyi edzősködés mellett többek között TRX-, és köredzéseket tart a teremben. Neki Pomázon is van edzőterme, ám az nem alkalmas mozgássérültek fogadására. Azt mondja, korábban többen is megkeresték a helyiek közül, de nem tudta fogadni őket, így aztán inkább ő ment el hozzájuk edzést tartani. Innen is a motiváció, hogy jelentkezett ide. “Olyan nincs, hogy ne tudjak megmozgatni valakit.”
Beszélgetőtársa Robi, aki lassan 15 éve profi parasportoló, a válogatott tagja, 2011 óta suhanjos. “Övé a terem legjobb férfiteste” – viccel valaki az asztaloknál ülők közül. Robi nagy állóképességet kívánó számokban versenyez: hosszútávfutó, de ironman-versenyen is indult már. Éppen a hétvégi pályakerékpáros ob-re készül, tandembiciklin versenyez, hiszen látássérült, bár nem látszik rajta. Már csak azért sem, mert fehér botot sem használ, igaz ha elég sok a fény, kontúrokat azért lát.
A terembe kiegészítő edzésre, spinningre jár, illetve nyújt. “Mozgás nélkül nem tudnék élni.” Az ismerős társaságot, a nyílt hangulatot, a tágas tereket kedveli. “Nincs olyan zsúfoltság, mint máshol.” Ráadásul itt nem kell arra számítania, hogy megszólják, mint ami már előfordult futóversenyeken. “Itt futnak a melegek” – szokta hallani néha, amikor párosan fut a mezőnyben kísérőjével, aki egy darab kötéllel vezetve segíti. Itt ilyentől nem kell tartania, minden vendég tiszteletben tartja a hely szellemét.
“Egyenlőként kezeljük őket, figyelembe véve a szükségleteiket, igényeiket” – Andrea szerint ez az üzenete a teremnek. Ő viszonylagos rendszerességgel szokott járni a Suhanj Alapítvány szombati futóedzéseire. A terembe azért jön, mert fontosnak érzi, hogy támogassa a kezdeményezést, amit tudat- és közösségformálónak is tart.
Közben Zsolték befejezik a krankinget, a fiú izzadtan, de elégedetten gurul át az erősítőgépekhez. Most épp a karjára dolgozik, előző nap volt hát és váll. Most Ági foglalkozik vele, megmutatja a helyes technikát, és egy papírra fel is írja, milyen gyakorlatokat hogyan végezzen, hogy hatékonyan erősödjön. Zsolt kitartóan emelgeti a négykilós súlyzót.
“Jobb kedvűek, mint az átlag, nem panaszkodnak annyit, nem nagyítják fel a problémákat, majdhogynem belőlük nyerek energiát” – mondja fogyatékossággal élő tanítványairól Ági.
Megosztás