Oroszországgal, Azerbajdzsánnal és Egyiptommal említette egy lapon Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, ahogyan a magyar kormány a civil szervezetekkel bánik.
Nyílt megfélemlítéssel zaklatják Magyarországon a civil társadalmat – ezt Barack Obama mondta kedden a Globális Kezdeményezés gáláján. Az amerikai elnök beszédét a Fehér Ház hivatalos oldala közölte. Obama felszólalása elején Bill Clinton, volt elnököt méltatta, majd azt mondta: elnöksége egyik legjobb lépése volt, hogy Hillary Clintont tette meg az Egyesült Államok külügyminiszterévé. Ezt követően jöttek a komolyabb témák, mint például a civil társadalom fontossága. Ezen a ponton említette meg Magyarországot is.
„Oroszországtól Kínán át Venezueláig könyörtelen rajtaütéseket látunk, amikkel a bomlasztó nézeteknek állítanak be jogos véleménykülönbségeket. Olyan helyeken, mint például Azerbajdzsán, törvényekkel próbálják ellehetetleníteni a civil szervezetek működését. Magyarországtól Egyiptomig szabályozások végtelen sorával és nyílt megfélemlítéssel zaklatják a civil társadalmat. És szerte a világban zaklatják, támadják és ölik azokat a bátor férfiakat és nőket, akik fel merik emelni a szavuk” – mondta Obama.