Keresés

Álarcos romák az iskolában

Vicces és elgondolkodtató kisfilmekkel próbálja felhívni az emberek figyelmet a romák befogadására egy alapítvány. Kampányukban képzést is tartanak az elfogadásról, és négy, közigazgatásban dolgozó roma fiatalt is mentorálnak.

“Lásd az embert” címmel indított kampányt a romák befogadásáért a Jövőkerék Alapítvány. A projekt célja, hogy széleskörű európai együttműködés keretében csökkentse a romákkal szembeni rasszizmust és intoleranciát, és erősítse a társadalmi befogadást – olvasható az alapítvány közleményében.

Az alapítvány azt írja: a kampány részeként segítő hálózatot szerveztek, aminek tagjait ötnapos képzésben készítették fel arra, hogy helyi szinten tudják erősíteni a romák érdekképviseletét, és képesek legyenek hatékonyan fellépni a hátrányos megkülönböztetés ellen. Képzést tartottak közel 200 közszolgáltatásban dolgozónak, műhelyvitákat szerveztek civil roma embereknek, amiken az adott településen megjelenő problémák megoldási lehetőségeit elemezték.

Ezeken kívül mentoráltak négy, közigazgatásban dolgozó roma fiatalt, hogy könnyebben érhessék el kitűzött céljaikat, biztosabban tudjanak érvényesülni a munkaerőpiacon.

A kampány keretében három plakátot is kihelyeztek budapesti buszmegállókban, valamint közép- és főiskolák hirdetőtáblán, a legviccesebbek és sokatmondóbbak mégis az alábbi társadalmi célú kisfilmek:

A Jövőkerék Alapítvány célja, hogy elősegítse, támogassa az európai értékek megerősödéséhez és érvényesüléséhez elengedhetetlen helyi közösségek, civil szerveződések és autonóm állampolgárok képességeinek, erőforrásainak, lehetőségeinek fejlesztését és kiaknázását elősegítő önálló kezdeményezéseket, programokat.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!