Könnyen kerülhet nevelői pozícióba olyan, akinek korábban volt gyermekbántalmazásos ügye, mert a szociális szektorban nem szokás leinformálni az álláspályázókat. A szociális ügyekért felelős államtitkárság ezért azt vizsgálja, hogyan lehetne listázni az ilyen embereket, nehogy gyerekek közé kerüljenek. Czibere Károly államtitkár azt ígérte, 2019-20-ra az összes nagy intézetet bezárják.
Vizsgálja a kormány, hogyan lehetne nyilvántartani a gyermekbántalmazókat, hogy véletlenül se dolgozhassanak gyerekek közelében – mondta Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár egy pénteki háttérbeszélgetésen. A bicskei gyermekotthonban történtek irányították erre a figyelmet, miután két lakó azt nyilatkozta az RTL Klubnak, hogy az igazgató éveken át molesztálta őket, mindezt pedig egy korábbi nevelőjük is megerősítette.
„Úgy tűnik, az erkölcsi bizonyítvány önmagában nem elég” – mondta Czibere. Nyitrai Imre államtitkár-helyettes szerint azért is lenne jó egy ilyen lista, mert a szociális szakmában nem szokás leinformálni az álláspályázókat, ezért olyanokat is felvehetnek, akiknek az ország egy másik pontján már volt hasonló ügyük.
Arról nem derült ki további részlet, pontosan milyen munkáltatók férnének hozzá ehhez a listához. „Figyelnünk kell, nehogy olyanok is felkerüljenek rá, akiket alaptalanul vádolnak meg. Vékony mezsgyén sétálunk, de végig kell mennünk rajta” – mondta az államtitkár. Czibere hozzátette, hogy minden hasonló esetben azonnal intézkedni fognak, a bicskei igazgatót az eset nyilvánosságra kerülésekor felfüggesztették, ma pedig előzetes letartóztatásban van.
„Sajnálatosnak tartjuk, hogy erről az esetről sem az államtitkárságnak, sem a fenntartónak nem volt információja, senki sem tudott semmit az igazgatóról, olyan szinten elsikálták a történteket, hogy egy halovány fecni sem került be a személyi anyagába. Ezért kerülhetett sor a sajnálatos állami kitüntetésre is” – mondta Czibere.
Az államtitkárság gyermekvédelmi csomagjának része, hogy 2019-20-ra az összes nagy, zárt gyermekotthont bezárják. Ehelyett, folytatva az elmúlt évek átalakítását, igyekeznek mindenkit nevelőszülőnél elhelyezni. Azok számára pedig, akiknek valamilyen speciális szükséglet miatt intézményi ellátásra van szükségük, 8-12 fős lakásotthonokat hoznak létre. Czibere szerint ezzel lezárulhat a magyar gyerekvédelem egy fontos fejezete, és vége szakad az intézetek zárt világának is.