Pénzhiányra hivatkozva betiltották a gumikesztyű használatát a SOTE bőrklinikáján, helyette nejlonkesztyűt használnak, ami nem véd a fertőzések továbbadásától. Az egyetem cáfolta az értesülést, de egy webáruház máris küldött ezer darab ajándék gumikesztyűt.
Két hete csak nejlonkesztyűt használhatnak a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) bőrklinikájának dolgozói az Index információi szerint. A gumikesztyű használatát egy március végi értekezleten tiltotta meg Kárpáti Sarolta igazgató, a lap információi szerint azért, mert az előző nap teljesen kifogyott a kesztyű a műtőből, ami miatt több műtétet és kezelést is el kellett halasztani. Pedig az egyetem munkavédelmi oktatásán azt tanítják, a nejlonkesztyű nem véd fertőzések továbbadásától.
Az új szabály nem vonatkozik a műtő és a fekélyambulancia munkatársaira, de az ápolók védelem nélkül cserélik az ágyneműket, és az orvosok is fertőzésveszélynek kitéve vizsgálják a betegeket. A Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Intézetbe kerülnek az autoimmun betegséggel élők is, akiknek nagyon alacsony a védekezőképességük, ezért különösen figyelni kellene a védelmükre.
Az Index szerint az értekezleten felszólalt Bencés Ilona klinikai főnővér, aki azt mondta, mivel a nejlonkesztyű nem véd meg a baktériumok és kórokozók továbbadásától, „az intézetben nem állnak rendelkezésre a betegellátás alapvető feltételei”. Erre az igazgató állítólag csak annyit mondott, hogy megvannak az elégséges feltételek, ám az Indexnek ezt több dolgozó is cáfolta. Ők elmondták, hogy a szobákban rég nincs szappan, kézfertőtlenítő, de az orvosok is felváltva, beosztás szerint vásárolják a vécépapírt és a kéztörlőt. A tiltás óta a gumikesztyűt is maguknak veszik, ami dobozonként 3-4000 forintba kerül.
A SOTE az Index kérdésére azt írta, „nincs korlátozás a védőeszközök használatában a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani-, és Bőronkológiai Klinikáján, – ahogy az Egyetem többi klinikáján sincs -; a védőkesztyűk alkalmazása minden klinikán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján történik”. Csakhogy az egyetem válaszában védőkesztyűt említenek, ami akár a nejlonkesztyű is lehet.