Homofób megjegyzésekkel és fizikai erőszakkal is találkoznak az LMBTQI diákok az iskolában, a legtöbben mégsem mernek segítséget kérni, inkább otthon maradnak néhány napot. Akik mégis a tanárokhoz fordulnak, csak annyit kapnak tanácsként, ne foglalkozzanak a dologgal, esetleg ne viselkedjenek olyan „melegesen”. Mindez egy új kutatásból derült ki, amelyben közel ezer LMBTQI fiatalt kérdeztek az iskolai élményeikről. A kutatók szerint már az is sokat javítana a helyzeten, ha az iskolák egy szabályzatban világosan leírnák, elfogadhatatlan számukra a homo- és a transzfóbia. Ilyenre azonban alig van példa.
Ötödikes koromban az osztálytársaim megtudták, hogy meleg vagyok. Sajnos nem volt valami elfogadó az osztályom. Megvertek, vonalzót törtek el rajtam, cipővel dobáltak, stb. Hatodikos koromban kerültem egy másik iskolába, ahol hazafelé menet vertek meg. Rendőrségi ügy is lett belőle, így megint másik iskolába kerültem, de ugyanígy folytatódtak a fenyegetések attól a fiútól, aki megvert. Többször volt öngyilkossági kísérletem.”
Ilyen és hasonló történetek bukkantak fel abban az online kérdőíves kutatásban, amit 2017 júniusa és szeptembere között készített a Háttér Társaság LMBTQI – azaz leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális, queer és interszexuális – 13-21 éves magyar diákok körében, hogy képet kapjunk arról, milyen iskolai környezet veszi körül őket.
A hétfőn este bemutatott kutatásból kiderül: a közel ezer válaszadó diák többsége (82 százaléka) rendszeresen szenved el szóbeli zaklatást az iskolában és annak környezetében szexuális irányultsága vagy nemi önkifejezése miatt. 35 százalékuk szenvedett már el enyhébb vagy súlyosabb fizikai bántalmazást is – a leköpéstől a megrugdosásig.
A válaszadó diákok az iskolai közösségben gyakran érzik magukat kiközösítve, és pletykák vagy rágalmazás célpontjaként, 40 százalékukat pedig szexuális zaklatás is érte a 2016/2017-es tanévben nem kívánt érintések, vagy szexuális tartalmú megjegyzések formájában.
Mindezek miatt az LMBTQI diákok jelentős része nem érzi magát biztonságban az iskolában, ami a hiányzásokon is meglátszik.
A válaszadást megelőző egy hónapban 26 százalékuk hagyott ki egy vagy több napot az iskolából azért, mert nem érezte ott magát biztonságban.
A hiányzások pedig nincsenek jó hatással a diákok tanulmányi eredményeire. Az LMBTQI diákoknál nagyobb a lemorzsolódás veszélye, és ezen nem segít az sem, hogy a diákok tapasztalatai szerint az iskolatípusok közül a lemorzsolódással leginkább érintett szakközépiskolákban a leggyakoribbak a homofób megjegyzések.
Ha be is járnak az iskolába, az intézményben akkor is sokan kerülik azokat a helyeket, ahol esetleg atrocitás érhetné őket. Ilyenek a lépcsők, folyosók, mosdók, vagy az öltözők. A kutatás eredményei szerint a közösségi életből is inkább kimaradnak az LMBTQI diákok: 68 százalékuk döntött már úgy, hogy nem vesz részt valamilyen iskolai eseményen – osztálykiránduláson, vagy sulibulin -, azért mert nem érezte volna magát biztonságban.
„Ne foglalkozz vele!”
A biztonságérzet hiányának egyik oka ezeknél a diákoknál, hogy úgy látják: nincs, aki megvédje őket olyan helyzetekben, amikor sérelem éri őket. A kutatásból az is kiderül, akik voltak már szóbeli vagy fizikai bántalmazás áldozatai szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk miatt, azok kétharmada, 66 százaléka soha nem tett bejelentést erről az iskolájában.
Egyrészt, mert nem mertek – félve, hogy kiderül más tanárok vagy a családjuk előtt, hogy melegek, leszbikusok vagy biszexuálisok (52 százalék), másrészt pedig, mert nem hitték, hogy ez bármit segítene a helyzetükön.
Az LMBTQI diákok jelentős része eleve nem bújik elő az iskolájában. Diáktársaik előtt 16, tanáraik előtt pedig 60 százalékban rejtegetik ezt az identitásukat.
Ez sem meglepő, ha egy másik adatot nézünk. A Háttér Társaság kutatásából ugyanis kiderül, hogy az LMBTQ diákok nemcsak a kortársaiktól hallanak előítéletes megnyilvánulásokat, hanem sokszor a tanáraiktól is. Ha mégis a társaik mondanak valami bántót, a tanárok jellemzően nem avatkoznak közbe.
Az első gimnáziumomban többször is viccelődtek a melegséggel. Ellenséges légkört teremtettek, ahol buzinak lenni egy vicc, amin 30+ ember előtt lehet nevetni. Szóval talán a tanárok érzékenységét lehetne fokozni, hogy ne kezeljék viccként vagy kínosan az ügyet, és a diákok diszkriminatív viselkedését ne egy legyintéssel intézzék el, hanem valahogy foglalkozzanak vele.”
– írja az egyik válaszadó diák.
Akik kértek is segítséget tanáraiktól vagy más iskolai dolgozóktól zaklatási és bántalmazási ügyekben, azok 52 százalékban azt a reakciót kapták a felnőttektől: „ne foglalkozzanak a dologgal”, 32 százalékuk pedig egyenesen semmit nem tett. Ennél még meredekebb, hogy a bejelentések 17 százalékában az volt a tanács az iskolai dolgozó részéről, hogy a sértett diák változtasson a viselkedésén. Például ne legyen olyan „meleges”, vagy változtasson az öltözködésén. (Persze majdnem ennyi eset volt, amikor a tanár szólt az elkövetőnek, hogy hagyja abba a bántalmazást, majd elbeszélgetett vele a témáról.)
Sokat segít, ha az iskola egyértelművé teszi: elítéli a homofóbiát
A kutatók arra a kérdésre is próbáltak válaszokat találni, mitől lehet jobb hely egy iskola az LMBTQI diákok számára.
Azok a diákok, akik az iskolájukban be tudtak azonosítani támogató tanárokat vagy más iskolai dolgozókat, nagyobb arányban érezték úgy, hogy a diákság általánosságban elfogadó velük szemben, és érezték magukat az iskolai közösség részének. Ennek megfelelően kevesebbet is hiányoztak az iskolából azért, mert ne érezték volna biztonságban ott magukat.
Az is segíthet az iskolai légkör javításán, ha az intézményvezetés egyértelművé teszi: a homofóbia semmilyen megnyilvánulása nem elfogadható az iskola falai között. Ezt megteheti például zaklatás és bántalmazás elleni iskolai szabályzatok elkészítésével. Ezzel nem csak eszközöket adnak a tanárok kezébe az ilyen helyzetek kezeléséhez, de az áldozatok is nagyobb eséllyel bíznak abban, hogy egy bejelentés esetén segítséget kaphatnak. A kutatásban csak kevés diák jelezte, hogy lenne bármilyen zaklatásra vonatkozó szabályzat az iskolájában, és még kevesebb olyan van, amely kitérne a szexuális irányultságuk, nemi identitásuk miatt bántalmazottakra.
Harmadrészt sokkal jobb hellyé tehetné az iskolát a szexuális kisebbségekhez tartozó diákok számára, ha az iskolai tananyag is azt erősítené bennük, hogy megbecsült tagjai a társadalomnak. A válaszadók közül azok a diákok, akik az iskolában pozitív megvilágításban hallanak szexuális kisebbségekről, mindegyik mutató szerint jobban érezték magukat az iskolájukban. Az alábbi diagramon is jól látszik, hogy azok a fiatalok, akiknek az iskolatársai találkozhattak a LMBTQ-témákkal pozitív megvilágításban az iskolában, inkább érzik, hogy elfogadják őket diáktársaik, és hogy az iskola közösségéhez tartoznak. A biztonságérzet hiányára is kevésbé panaszkodtak, mint a többi fiatal.
Ebből a megfontolásból próbálkozik a Labrisz Leszbikus Egyesület iskolákba vinni homoszexualitással kapcsolatos tájékoztató-érzékenyítő órákat. Egy ilyenen mi is jártunk a Kürt Alapítványi Gimnáziumban, ha kíváncsi, mit láttunk, ezt a cikket olvassa el.
Az egyházi iskolákban még rosszabb a helyzet
A hazai oktatásban egyre nagyobb szerepet betöltő egyházi iskolák még nehezebb terepet jelentenek az LMBTQI diákok számára. Az állami iskolába járó diákokhoz képest itt sokkal kevésbé érzik magukat a közösség részének. Míg más iskolákban a diákok 11 százaléka teljesen előbújt az összes tanára előtt, az egyháziakban csak a válaszadó diákok négy százaléka vállalja nyíltan a másságát.
Ez egy vallási iskola, és az az elvárás a vezetőséggel és a tanárokkal szemben is, hogy ezzel a témával kapcsolatban elutasítóak legyenek. Azért van egy-két olyan tanárom, akik a nyomás ellenére elfogadók. Hiszen a Biblia, Jézus az elfogadást hirdeti. Az iskolatársaim nagy részét igazából nem érdekelné különösebben, ha valaki felvállalná magát, viszont könnyen szárnyra kapna a hír, és ha a vezetőség valamelyik tagja megtudná, szerintem kirúgnák.
– magyarázta hozzászólásában az egyik kutatásban részt vevő diák.
A homoszexuális fiatalok az élet különböző területein érezhető nehézségeiről már több korábbi riportunkban írtunk. Ebben a cikkben keresztény leszbikus és meleg fiatalok beszélnek arról, hogyan érzik magukat a saját vallási közösségükben, egy másik riportunkban pedig két LMBTQI fiatal mesél arról, hogyan fogadták szüleik az előbújásukat.
Megosztás