Keresés

Nevetséges indokkal zárták ki a Tilost a frekvenciapályázatból

Az volt a probléma, hogy nem szkennelték be a 467 oldalas pályázati dokumentum minden, üres hátoldalát. Ez a formai hiba a 23 éve működő rádió megszűnéséhez vezethet.

A weboldalán jelentette be a Tilos Rádió, hogy formai okokra hivatkozva kizárták a frekvencipályázatból. Mint kiderült, az alaki hiányosság a médiahatóság számára az volt, hogy a rádió a pályázat nyomtatott verziójával ellentében, a hat CD-n is benyújtott digitális verzióban nem szerepeltette a nyomtatott pályázati oldalak üres, számozatlan hátoldalát. A pályázati anyag 467 oldalas, a Médiahatóság szerint az összes oldal üres hátoldalát is be kellett volna szkennelni.

A Tilos azt írja a honlapján:

“ugyan tényleg szerepel a kiírásban, hogy az áthúzott üres oldalakat is be kell szkennelni, de mi ez alatt a dokumentumban olykor, a formázás közben keletkező üres oldalakra és nem a hátsó oldalakra gondoltunk. (Meg is fordult a fejünkben, hogy milyen botrány lenne abból, ha a majdnem 500, teljesen egyforma hátsó oldalt is beszkennelnénk…)”

Ez a hiányosság már a pályázat benyújtásakor is fennállt, de az NMHH korábban (amikor hiánypótlásra szólította fel a Tilost) nem szólt róla.

A 23 éve működő Tilos Rádió (90,3 Mhz) újabb 7 évre pályázott frekvenciára, július 22-én. Ha a konkurens Gazdasági Rádió nyer, és a tendert nem érvénytelenítik, akkor január elején rendes adóként megszűnik a Tilos.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!