Keresés

Nem tudnak mit kezdeni a gyermekotthonok a drogproblémával

A nevelők nincsenek felkészítve a drogfogyasztásból fakadó problémák kezelésére, keveset tudnak arról, mik azok a dizájner szerek és milyen veszélyeik vannak. Ritkán van pszichológus vagy addiktológus az intézményekben, akihez segítségért fordulhatnának, jobb híján azonnal mentőt hívnak a gyerekekhez, ha droghasználatra gyanakodnak. Pedig az otthonokban élő fiatalok különösen veszélyeztetettnek számítanak szerhasználat szempontjából: a dohányzás mindennapos, és a dizájdrogok is egyre elterjedtebbek körükben. Főleg a lányok kerülnek könnyen bajba, mert ők jellemzően a korábban átélt traumáik és nehéz élethelyzetük miatt nyúlnak a különböző szerekhez.

Gyermekotthonokban élő lányok és fiatal felnőttek szerhasználati szokásait elemezték az Esély szociálpolitikai folyóiratban megjelent friss tanulmányban. A kutatók – Kaló Zsuzsa, Hegedűs Judit, Bihari Zsófia és Szécs Judit – arra voltak kíváncsiak, hogyan jutnak ellátáshoz ezek a lányok, illetve, hogy a gyermekotthonokban dolgozó szakemberek hogyan kezelik a szerhasználatból fakadó problémákat, milyen eszközeik, stratégiáik vannak ezek megoldásához. Az interjúk és a fókuszcsoportos beszélgetések során összesen 25 olyan, 18 és 24 év közötti lányt, fiatal nőt kérdeztek meg a kutatók, akik korábban éltek gyermekotthonban. A kutatásba bevont 43 szakember nagy része nevelőként dolgozik az intézményekben, de pszichológus, orvos és rendőr is volt köztük. Cikkünkben a tanulmány legfőbb megállapítását és az interjúkból kiemelt idézeteket mutatjuk be.

Több szempontból is érdekes a tanulmány; eleve keveset kutatott terület a gyermekotthonokban élő fiatalok szerhasználata. Azon belül is a lányok helyzetéről esik kevés szó, pedig az az általános trend – nem csak a gyermekotthonokban nevelkedő fiatalokra értve – , hogy bár számszerűen több fiú fogyaszt alkoholt és drogokat, a lányok kezdenek felzárkózni hozzájuk.  (A női szerhasználatról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.) Másrészt a dizájner szerek megjelenése óta nem készültek felmérések a témában, pedig a biofűhöz és a kristályhoz hasonló pszichoaktív anyagok gyökeresen megváltoztatták a droghasználati szokásokat, ami a fiataloknál érzékelhető leginkább.

“Mivel ez egy feltáró jellegű vizsgálat volt, a megjelent vélemények nem az általános képet mutatják be, hanem csupán rámutatnak különböző véleményekre és tapasztalatokra. Ezek alapján célszerű lenne egy országos felmérést készíteni, hogy pontosabb képet kapjunk a probléma elterjedtségéről és a lehetséges megoldásokról” – mondta Kaló Zsuzsa,  az ELTE Pszichológiai Tanácsadás Tanszék adjunktusa, a hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó AKUT Alapítvány elnöke. (Az állami gondozás problémáiról ebben a cikkünkben írtunk.)

Tehetetlenek a gyermekotthonok

A gyermekotthonban élő fiatalok különösen veszélyeztetettnek számítanak szerhasználat szempontjából: több korábbi kutatás kimutatta, hogy kortársaikhoz képest hamarabb kezdenek el dohányozni, drogozni és alkoholt fogyasztani. Az intézményekben élők háromnegyede naponta dohányzik, nagy arányban próbálják ki a marihuánát, a különböző amfetaminszármazékokat és az extasyt.

A szakemberekkel készült interjúkból mégis az a kép rajzolódott ki, hogy sokszor tehetetlennek érzik magukat az intézmények, ha drogproblémával kerülnek szembe. Jó példa erre, hogy amikor kimenőről vagy szökésből valamilyen szer hatása alatt, esetleg elvonási tünetekkel kerülnek vissza az intézménybe a fiatalok, legtöbbször egy külön szobában helyezik el őket, hogy kialudják magukat. Ritkán van olyan szakember az otthonokban, – pszichológus, addiktológus vagy szociális munkás – akihez segítségért fordulhatnának.

„Ha bejött tényleg kicsit részegen, vagy tudjuk, hogy egy héten egyszer elszív egy spanglit és alszik utána, meg folyadékot…, rendben. De azért ez ritka, és akkor nincs más, mint mentő és továbbküldeni…”

– mondta egy gyermekotthonos dolgozó.

Másrészt ismereteik sincsenek, hogy kezelni tudják ezeket a problémákat: mik azok az új pszichoaktív szerek, hogyan hatnak, milyen veszélyeik vannak. “Arról beszélnek a fiatalokkal, hogy ne drogozzanak, de ez kevés. Nem ismerik azokat a technikákat, amivel a változásra motiválhatják őket, nem tudják, hogyan segíthetnének nekik problémáik, esetleges traumáik feldolgozásában” – mondta Szécsi Judit, a tanulmány másik szerzője, az ELTE TáTK Szociális Munka Tanszékének oktatója.

A szakemberek többsége ezért nem kockáztat, és mentőt hív, ha úgy ítéli meg, hogy komolyabb rosszullétről van szó. Találkoztak olyan intézménnyel a kutatók, ahol a 18 év alatti gyerekeknél minden esetben mentőt hívnak, ha felmerül a droghasználat.

„Amikor már úgy ítéljük meg, hogy hány, rosszul van, tehát nincs magánál, nem tudjuk… van olyan gyerek, aki félóra alatt kijózanodik, így mondom, kitisztul az agya, de nem tudjuk, hogy mit szívott, ezért ez az egyetlen módja, hogy… Van még sok gyerekünk rajtuk kívül, nem tudjuk megítélni, a felelősség rajtunk van, mentő.”

Szécsi Judit szerint ebből is látszik, hogy a mentő kihívása az egyetlen eszközük, ami viszont nem oldja meg a szerhasználati problémát. Ideális esetben a kórházi kezelés után tovább küldenék őket rehabra vagy gyermekpszichiátriára, de ez ritkán történik meg, mivel nincs elég férőhely az intézményekben.

Ritka, hogy ilyen esetekben rendőrt hívnak a gyermekotthonok, csak akkor kötelesek jelzéssel élni a rendőrség felé, ha kereskedelem gyanúja áll fenn. Akkor hívnak még rendőrt, ha a drog hatása alatt álló fiatal agresszív, bántja a társait.  “A kamaszgyerekünkre sem hívunk rendőrt, csak mert kezelhetetlen vagy más problémáink vannak vele otthon” – mondta Szécsi Judit, ezzel érzékeltetve, miért rossz ez a gyakorlat.

Az egyik megkérdezett intézményvezető ezért azt a gyakorlatot rendszeresítené, hogy a nevelők kizárólag életveszély esetén hívjanak  mentőt, rendőrt pedig egyáltalán nem.

„miért kell bűnözőt csinálni a gyerekből, adjuk meg az esélyt arra, hogy valamiféle segítséggel ki tudjon ebből jönni. …az én szakmai ízlésemhez az kapcsolódik, hogy nem hívunk rendőrt gyerekre, mert nem hívunk rendőrt gyerekre. Rezsimet építünk, és hogy a rezsim, az fogja fenntartani az intézményt. A szakmai gondolatok kívül maradnak, és marad ez a rigid váz, amit meg lehet sérteni és bűnössé lehet tenni a gyereket. Erre való, másra nem. Szerintem, ha felelősséget vállalunk egy gyerekért, akkor meg kell tudni oldani ezeket a helyzeteket.”

Bár vannak prevenciós programok, ezek jellemzően abban merülnek ki, hogy alkalmanként meghívnak egy külsős szakembert megelőző-felvilágosító előadást tartani.  A legtöbb, amit prevenció címén tehetnek az intézmények, hogy próbálják különböző tevékenységekkel lekötni a fiatalokat, például kirándulásokkal, filmvetítésekkel. A szakemberek ezeket is fontosnak tartják, mert tapasztalatuk szerint azok vannak leginkább kitéve a szerhasználat veszélyeinek, akiket nem lehet bevonni ezekbe a programokba.

Akárcsak a szegregátumokban, a gyermekotthonokban is megjelentek és elterjedtté váltak a dizájner szerek. Az alkoholfogyasztás visszaszorult, amit a nevelők azzal magyaráznak, hogy drága, a fiataloknak nincs rá pénzük, ezért  inkább a könnyen elérhető, olcsóbb és intenzívebb hatású dizájner szerekhez nyúlnak.

Hát a szegények drogja ez a bio, akik szegények, ezeket a biodrogokat veszik. Akik meg egy kicsit – nem, hogy gazdagok, hanem hogy mondjam?– kicsit jobban megy nekik, ők a füvet, meg ezeket a szpídeket, akiknek meg jól megy, az meg kokainozik. Az a legdrágább. De amúgy így gyerekotthonok között a bio megy nagyon, ugye mert nincsen pénzük”

számolt be tapasztalatairól egy szakember.

Szigorúbb szabályokkal oldanák meg a drogproblémát a nevelők

Mind a szakemberekkel, mind pedig az érintett lányokkal készült interjúkban elhangzott, hogy  szerintük csak akkor lép az intézmény, amikor már nagy a baj, egészen addig nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni a nevelők, ha valakinek komoly problémái vannak. „A rendszer keretén belül nincs olyan jellegű támogatás a gyerekek részére, amire úgy gondolom, hogy szükséges lenne”  – mondta egy szakember.  A gondozottak is pontosan érzékelik, hogy nincs elég pszichológus vagy pszichiáter, a gyermekotthonok dolgozói pedig tehetetlenek. Szintén tapasztalatuk volt, hogy ha nagykorúról van szó, az intézmények hajlamosak máshogyan kezelni a drogproblémát, sokkal inkább rájuk hagyják a megoldást.

„Oldd meg magad. …fiatal felnőtt ember vagy, meg tudod oldani saját magad, és oldd meg. És nincs az, hogy akkor most szakember segítségét várd. Mert amúgy szerintem kéne, én azt mondom, hogy így, aki benne él, és… nem tudom, kéne. És az otthonokban én azt látom, hogy így a befogadóban azért odafigyelnek, hívnak szakembert, próbálnak segíteni. De hamar feladják. Szerintem ez probléma, hogy nagyon-nagyon hamar feladják. Tehát nincs az az idő, hogy jó, ha egy évet kell rá szánni, akkor egy évet szánunk rá, hogy a gyerek tiszta legyen és lehessen egy normális életcélja, meg egy önképe saját magáról, hogy ő igenis jó, és nem kell ilyet csinálni, mert ő enélkül is tud több lenni. És hogy ez szerintem hiányzik” – mondta az egyik érintett interjúalany.

Olyan élményekről is beszámoltak, amikor a mentősök és a rendőrök másképp álltak a gyermekotthonosokhoz, mint más fiatalokhoz. Az egyik lány még akkor sem kért segítséget, ha rosszul volt:

„Az teljesen más, hogy  bevisznek valakit úgy, hogy beteg, vagy bevisznek valakit úgy, hogy bedrogozott és el van ájulva. Másképp állnak hozzá. Főleg ha még hozzárakjuk azt, hogy állami gondozott is, akkor már orvos közelébe nem is akarok menni. Úgyhogy én inkább az ilyeneket át szoktam vészelni.”

A dohányzás kérdése is komoly dilemmát jelent ezekben az intézményekben. A jogszabályok és  intézmények házirendje tiltja a dohányzást, ezzel a szakemberek is egyetértenek. A tiltás kivitelezése azonban korántsem egyszerű, hiszen a gyermekvédelmi ellátásba kerülő fiatalok általában 12-13 évesen kezdik a dohányzást, és már aktív dohányosként kerülnek be az intézménybe. Másrészt a tiltás csak tovább erősíti a fiatalok bizalmatlanságát, megnehezítve a nevelők munkáját. Nagyon hasonló helyzet jöhet létre, mint a börtönökben, ahol a cigaretta felértékelődik, el lehet cserélni bármire, szolgáltatást lehet rajta vásárolni. Ezért a megkérdezett szakemberek elmondása alapján az az általános gyakorlat, hogy bizonyos korlátok között engedik a dohányzást, mert így együttműködőbbek a fiatalok, és az elvonási tünetek is könnyebben kezelhetőek.

Talán mindezekből fakad, hogy  a kutatásban megszólaltatott szakemberek előnyként élik meg az intézmények zártságát: ezzel elérik, hogy legalább az otthon területén ne drogozzanak a fiatalok, ugyanakkor megkönnyíti szerintük, hogy a nevelők  kapcsolatba kerüljenek velük, bizalmi légkör alakuljon ki. Volt olyan szakember, aki azon az állásponton volt, hogy az ellenőrzés szigorítása és a félzárt környezet segítene a drogproblémák megoldásában.

„…az első lépcső talán az kéne, hogy ha nem is annyira zárt, mint ez, de mégiscsak valami, mert én azt gondolom, hogy egy normális családban is megkérdezem a gyerekemet, hogy “hol voltál, mit csináltál, miért késtél”, nem tudom, lehet, hogy ott is. De hogyha nincs olyan szoros kontroll, hogy most én ekkor mentem be, most kimentem, azt sem tudják sokszor, hogy… meg ugye egy ilyen gyerek is mondhat bármit, hogy ő most hová ment. Most vagy elhiszem, vagy nem hiszem. Tehát ha nem tudják leellenőrizni, akkor… De a kontroll mellett meg szerintem olyan kapcsolatot kellene, ami támogatást nyújt.”

Több lány mesélt arról az interjúkban, hogy az intézménybe való bekerülésüknek köszönhetik, hogy „nem csúsztak szét teljesen”.

Ha lemegyek bulizni, akkor egy kicsit, de nem vagyok függő

Bent a gyermekotthonokban ritka a drogfogyasztás, inkább az intézményen kívül az iskolában, a munkahelyen és buliban jellemző. A megkérdezett lányok elmondása szerint az „igazi drogosok” rendszerint szökésben vannak.

„Hát mondom, egy-két lány volt, aki ilyen kattant volt, akik állandó szökésben voltak, csak akkor voltak bent, mikor behozták a rendőrök. Mert azok általában olyanok voltak, akik lőtték magukat meg ilyenek.”

A fenti idézet összecseng azzal, amit a kutatók tapasztaltak, hogy a kutatásban résztvevő fiatalok nem tudták felmérni, mi számít függőségnek. Számukra a függő személyt az jelentette, akinek komoly fizikai elvonási tünetei vannak, vagy prostituálódik a kábítószer megszerzése érdekében, a drogfogyasztásra a bulizás velejárójaként, illetve feszültségoldásként gondoltak.

De viszont soha nem voltam függő. Szóval, amikor bekerültem például az intézetbe, egyik napról a másikra így leraktam. Szóval soha nem voltam függő. Jó, a mai napig megvan amúgy, hogy néha, hogyha lemegyek bulizni, akkor egy kicsit, de már nem olyan túlzásba, mint amúgy volt.”

Ellenben a szakemberek megítélése szerint az állami gondozottaknál hamar alakul ki kényszeres használat vagy függőség, amit arra vezetnek vissza, hogy nincsenek elég erőforrásaik, készségeik ennek elkerüléséhez.

„Tehát nem leül a haverokkal és elszív két cigit, és utána úgy megy másnap a történelemvizsga, mint a pinty, hanem ő az, aki elkezdi ezzel, és aztán elmegy a heroinig, vagy most a dizájnerdrogig”

Mégis a nevelők hamarabb  címkézik a gyermekotthonos fiatalokat “függőnek”, mint más, nem-gyermekotthonos fiatalokat, akik rendszeresen eljárnak bulizni, tapasztalták a kutatók. Szécsi Judit ezt az ellentmondást azzal magyarázza, hogy az információhiány és az eszköztelenség miatt nem tudják reálisan felmérni a probléma súlyosságát.

Az is kiderült a kutatásból, hogy a megkérdezettek közül sokan nagyon előítéletesek a droghasználókkal szemben, még akkor is, ha magukat is annak tartják. Ugyanakkor különbséget tettek a „gyermekotthonos drogos” és a „családban élő drogos” között, mivel szerintük a gyermekotthonban élőknek van okuk arra, hogy anyagozzanak.

“Hisztisek” és “gyengeszívűek” a lányok

A kutatásban arra is rákérdeztek a szakembereknél és az érintett fiataloknál, hogy szerintük mi határozza meg, hogy valaki milyen gyakorisággal drogozik. Abban egyetértettek, hogy az életkor és a lelkiállapot a legmeghatározóbb, de az okokat már másképp látták. A fiatalok azon a véleményen voltak, hogy a lányok kiszolgáltatottabb helyzetben vannak mint a fiúk, és jóval befolyásolhatóbbak:

„A lányok szerintem nagyon gyengeszívűek”. „… hogyha két szép szót mondanak, hogy „gyere, elviszlek kajálni” meg izé, és akkor utána meg beletesz valamit a piába, vagy ha a cigibe – én jártam így –, és akkor adják a szépet meg a jót, meg lebeszélik a csillagos eget, és utána meg így a kórházban találja az ember magát, úgyhogy szerintem k… befolyásolhatók vagyunk.”

A nevelők a korábban átélt traumákkal, abúzussal, a nehéz élethelyzettel vagy a prostituálódás veszélyével magyarázták a lányok droghasználatát. Itt is megjelent az eszköztelenség: bár jól látják a szerhasználathoz vezető okokat, nem tudnak hatékonyan mit kezdeni a helyzettel. Az interjúkban ugyanis előkerültek azok a sztereotípiák, miszerint a lányokat azért tudják nehezebben megszólítani a nevelők, mert ők“hisztisebbek”, „inkább érzelmi alapon működnek, gyakoribbak az érzelmi kitörések”, hajlamosabbak a frusztrációikból fakadó feszültségeiket „önmaguk ellen fordítani”. Egy szakember, aki fiúkkal is dolgozott, azt is állította, hogy mivel a fiúk inkább intézményi társaikkal együtt drogoznak, ezért jobban a rendszer látóterében maradnak, míg a lányok az intézményen kívül próbálnak kapcsolatokat kialakítani.

 

Címlapi kép : Illusztráció

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!