Magyarország nem szavazta meg a menekültek kvótás elosztására vonatkozó javaslatot, ezért tőlünk nem vesznek át menekülteket, viszont vállaltuk 2300 ember befogadását. Orbán Viktor közben arra akarja rávenni az európai vezetőket, hogy százmilliárdokból fejlesszenek táborokat a Közel-Keleten, és erősítsék az európai határokat.
Elfogadták a 120 ezer menekült szétosztásáról szóló javaslatot az EU-s tagországok belügyminiszterei, kivéve a nemmel szavazó Csehországot, Magyarországot, Szlovákiát és Romániát, valamint a tartózkodó Finnországot. Így végül csak Olaszországból és Görögországból vesznek át menekülteket, noha az eredeti javaslat szerint Magyarországról is vettek volna át – írja a 444.hu. Így egyelőre 66 ezer embert helyeznek át, arról az 54 ezerről pedig, akiket Magyarországról helyeztek volna át, csak később döntenek. Bár Magyarország nem szavazta meg a tervet, a függelékből kiderül, hogy mégis vállaltuk 2300 menekült befogadását.
Eközben a BBC szerint Orbán Viktor azt javasolhatja az Európai Tanács szerdai ülésén, hogy az összes európai ország adja bele a GDP-jének egy százalékát egy menekültalapba, amiből javítanák az életkörülményeket a Szíria környéki menekülttáborokban és erősítenék az európai határokat. Magyarország esetében ez 300 milliárd forint lenne.