Szerződést bontott egy szélsőséges fajvédő szervezet Budapestre tervezett konferenciájának rendezőivel a Laurus Rendezvényközpont, amely eredetileg otthont adott volna jövő szombaton az eseménynek – írta meg vasárnap a HVG.
A rendezvényközpont üzemeltetője indoklásában úgy fogalmazott: az október 4-re szervezett rendezvény szellemisége nem felel meg a demokratikus, polgári elveknek. Azt is tudatták egyúttal, hogy jövő szombaton zárva tartanak.
Az eseményre Magyar Hírlap információi szerint az több európai, radikális jobboldali újságíró és ideológus is meghívást kapott.
Az Európa jövője – geopolitikai kilátások, identitás és nacionalizmus címmel megrendezendő tanácskozáson felszólalt volna többek között Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője, Jared Taylor amerikai ideológus, az NPI korábbi igazgatója, a faji realizmus kifejezés megalkotója, valamint Alekszander Dugin, a Lomonoszov Egyetem professzora, aki az orosz elnök, Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb ideológusa.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn azt közölte az MTI-vel: a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát. A magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallása, származása miatt sértő szerveződésektől, így a Budapestre tervezett radikális konferenciától is.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden, rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg az amerikai szervezet Budapestre tervezett konfernciáját – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője vasárnap délután az MTI-vel.
A tervezett rendezvény ellen korábban tiltakozott az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja pedig szerdán követelte, hogy tiltsák be a konferenciát.