Egy agresszív gyerek miatt nem engedik iskolába a szülők a gyerekeiket.
Ezen a héten nem engedik suliba a szülők elsős gyermekeiket a makói Almási utcai iskolában, mert állításuk szerint egy agresszív osztálytárs mindenkit terrorizál – írja a delmagyar.hu. Az egyik anyuka szerint a lányát egyszer ököllel ütötte meg a fiú. A első osztályba 24 gyerek jár.
A szülők azt mesélik: a fiú fékezhetetlenül agresszív, olykor a pedagógusokat is üti, rúgja. Megpróbálták ugyan kiemelni az osztályból, nagyrészt külön foglalkoztak vele a pedagógusok, a szünetekben azonban folytatta terrorizálást. A lap szerint azt mindegyik szülő hangsúlyozta, hogy nem az iskolára és főleg nem a pedagógusokra haragszanak, és sajnálják az agresszívan viselkedő gyereket is, de úgy gondolják, ha neki vannak jogai, az ő gyerekeiknek is kell, hogy legyenek.
Az iskola vezetése nem nyilatkozott, ahogy a problémás diák édesanyja sem. A Klik megbízott makói vezetője azt mondta, minden szükséges lépést megtesznek a helyzet megoldása érdekében. Jelenleg a pedagógiai szakszolgálat válaszát várják, ezt követően megbeszélést hívnak össze szakemberek, az iskola, a pedagógusok, a szülői munkaközösség és az érintett szülő részvételével.