Éva Kanadába utazott volna egy kutatásra, de a bécsi repülőtéren megállították, kikérdezték, és bár igazolni tudta, hogy van szállása, pénze és repülőjegye, mégsem engedték elutazni. Perelni fog.
Éva roma származású kutató, Kanadába készült utazni, ahol az oda emigrált romák generációinak a kapcsolatairól készített volna felmérést – írja a hvg.hu. Van érvényes útlevele, volt repülőjegye és elegednő készpénze is. Az Austrian Airlines és az osztrák reptér munkatársai azonban az útlevélvizsgálat után félrevonták őt, és kikérdezték, ebbe pedig telefonon bekapcsolódtak a kanadai bevándorlási hivatal munkatársai is.
A Hvg.hu cikke szerint kérdezték, hogy hova, mi célból, kihez szeretne Torontóba menni. Leellenőrizték az adatait, de az Évának szállást adó ismerőst állításuk szerint nem tudták leellenőrizni, hiába hívták.A nála lévő pénzt viszont nem ellenőrizték. Mindezek után a légitársaság azt állította, hogy a kandai bevándorlási hivatal megtiltotta nekik, hogy Évát elvigyék Torontóba. Ezzel szemben a hivatal azt állította, hogy a légtársaságra bízta a döntést.
Éva ezután a bőröndjét is csak nehezen tudta visszaszerezni a légitársaságtól, majd az időközben megérkező családtagjait még meg is bírságolták. „Ilyen megalázottan még sosem éreztem magam” – mondta Éva a lapnak. Ezután a bécsi kanadai konzulátusra ment, ahol a munkatárs felajánlotta neki, hogy igényeljen bevándorlási vízumot, mire ő próbálta elmagyarázni, hogy nem akar letelepedni. Miért, mi célból menne Kanadába? – kérdezett vissza a hivatalnok.
Éva végül nem repülhetett, a bécsi kiutazás költségén kívül pedig elbukta az utasbiztosítását. A repülőjegy árát időközben visszatérítette a társaság. Éva most pert fontolgat a légitársaság ellen, jogi képviseletét a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) látja el, amely az Európai Fogyasztói Központ békéltető testületéhez fordul – céljuk sérelmi díj kifizettetése.
A hvg.hu megkereste a Kanadai Bevándorlási Hivatalt és a Kanadai Határszolgálati Ügynökséget, akik szerint jogszerűen intézkedtek. Közölték, hogy a kanadai állam harcol az illegális bevándorlás ellen, ez ügyben együttműködik más országok határőrizeti szerveivel, sőt légitársaságokkal is. Utóbbiaknak meg kell tagadniuk az utaztatást bizonyos dokumentumok hiányában: a Kanadába látogató magyar állampolgárok jobb, ha rendelkeznek szállásigazolással, meghívólevelekkel, még akkor is, ha hat hónapnál rövidebb időre mennek (mert annál hosszabb időtartamra már vízum kell).