Több mint két éve hiába küzd, hogy befogadja Magyarország az Afganisztánból menekült Bilal. Kiskorúként érkezett a zöld határon át, eredeti családjáról mit sem tud. Dolgozna és tanulna, de erre iratok hiányában semmi esélye. Pedig lenne kiről gondoskodnia. Majdnem másfél éves kisfiával és magyar élettársával egy alföldi kisvárosban él.
“Nem enged dolgozni, nem enged semmit ez az ország”- Bilal frusztrált és aggódik. Az afgán fiatalember kicsit több mint két éve érkezett Magyarországra, és azóta páriaként él az illegalitás határán. Nem kapott menekültstátuszt, egy humanitárius tartózkodási engedélyt igazoló kártyán kívül nem rendelkezik semmilyen hivatalos irattal. Szeretne tanulni és dolgozni, de iratok híján hiába próbálkozik. Pedig lenne kiről gondoskodnia. Magyar élettársával egy 16 hónapos kisfiút nevelnek.
Kálváriájának első fele Afganisztánban kezdődött, 1994 júniusában. Családi elbeszélésekből tudja, hogy ekkor született, ezt igazoló irata nincsen, sem útlevele, sem születési anyakönyvi kivonata vagy hasonló. Utóbbi nem is nagyon lehetne – mondja – édesanyja otthon szülte meg, mint sok más anya az országban, ahol nem szokás férfi orvos jelenlétében szülni. Afganisztánból nem is sokra emlékszik, három éves lehetett, amikor szülei Nangarhar tartomány egyik falujában lévő otthonukból Pakisztánba menekültek a tálibok elől. A tartomány erős bázisa volt a szélsőségeseknek, 1996 után tálib uralom alatt állt, és az al-Kaida is létesített itt kiképzőközpontokat
Erősen tört magyarsággal, de többnyire érthetően mesélt arról, hogy apját többször is felszólították a tálibok, hogy álljon be hozzájuk. Azzal fenyegették, hogy ha nem tesz így, akkor megölik, felrobbantják a házát.
Kezek, lábak, fejek
Pakisztánban járt iskolába, amit nem szeretett. Nem a tanulást magát, hanem azt, hogy soha nem lehetett tudni, mikor támadják meg szélsőségesek valamelyik iskolát – mesélte. Volt olyan, hogy bejelenttték, robbantásra készülnek, ezért a pakisztáni hatóságok úttorlaszokat állítottak fel. A merénylők pedig egy ilyennél robbantottak a közelükben. Bilal nem is ment aznap iskolába, de kíváncsiságból arra sétált, ahol az eset történt. Ott pedig segített összeszedni a maradványokat. “Akkora volt a bombatölcsér mint ez a lakás, az út két oldalán kukoricaföld, aminek egy része le is égett. Ott voltak a karok, kezek, lábak, fejek” – mondta. Puszta kézzel szedték össze a maradványokat.
Végül mégis egy családi viszály miatt döntött úgy, hogy menekülőre fogja Pakisztánból. Egyik lánytestvére apai engedély nélkül akart házasodni egy fiúval, akit az apa megsebesített, a család pedig bosszút esküdött ellenük. Apja elmenekült, a bosszú célpontja pedig Bilal lett, mint a legidősebb fiú.
2012-ben Európa felé indult. Iránon, Törökországon, Görögországon (utoljára ott hallott valamit a szüleiről), majd a balkáni útvonalon át érkezett Magyarországra, még kiskorúként, 2013. októberben. A zöldhatáron jött át néhány társával Mórahalomnál. Jelezték, hogy kiskorúak, és menedéket szeretnének kérni, majd egy kiskorú menedékkérők elhelyezésére szolgáló otthonba került.
A szerelem itt tartotta
Kálváriájának újabb fejezete már ahhoz a vidéki kisvároshoz kötődik, ahova a szerelem sodorta. Itt ismerkedett meg jelenlegi élettársával, egy elvált magyar nővel. Kapcsolatuk barátságnak indult, de később komolyra fordult. Annyira, hogy Bilal letett arról az eredeti szándékáról, hogy továbbutazzon Németországba, ahol egyik bátyja is él.
Megegyeztek, hogy együtt maradnak, és a fiú odaköltözött Andreához (a nő nevét megváltoztattuk, nem szeretné, ha felismerhető lenne, ezért nem tesszük közzé a település nevét sem, ahol jelenleg élnek). A költözés azonban komoly hibának bizonyult, legalábbis, hogy ezt nem jelezték a bevándorlási hivatalnak. Andrea azt mondta, nem mertek szólni, attól tartottak, akkor beviszik Bilalt.
Az első menekültügyi eljárást arra hivatkozva szüntette meg a BÁH, hogy a kérelmező ismeretlen helyre távozott. Ez amúgy rendszeres gyakorlat a menedékkérők esetében, a zöld határon át érkezők többsége ugyanis már az idén nyár végén-ősszel kicsúcsosodó menekültválság előtt sem akart Magyarországon maradni: Európa jómódúbb nyugati és északi fele felé igyekeztek.
Bilal viszont inkább a maradást választotta Andrea göndör fekete hajáért és szeméért. Szerelmüknek hamar gyümölcse is lett, bár nem így tervezték. Amikor kiderült, hogy a nő állapotos, már három hónapos volt a magzat. Andrea felvetette, hogy elveteti, de a fiú hallani sem akart erről. Számára nagy szentség a család és a gyerek.
Zsákutca
A bajok aztán a gyerek születésekor kezdődtek tavaly augusztusban. Előtte abban a hitben élt Andrea és Bilal, hogy a menekültügyi eljárás folyamatban van, de amikor erre rákérdeztek, kiderült, hogy megszüntették. Ekkor már felmerült a lehetősége, hogy a gyerek révén legalizálja ittlétét, de ehhez terhesség alatti dns-vizsgálatra lett volna szükség. “Veszélyeztetett terhes voltam, ezért nem mertem felvállalni ezt. Megbeszéltük, hogy rizikózunk” – mondta erről Andrea.
A kisfiú végül hét hónapra született, de ez nem okozott maradandó egészségügyi problémát, viszont Bilal menekültügyi helyzete nem volt megoldva. Amikor Andrea megszülte Szahilt (jelentése: nyugodt tengerpart) – akit csak a családban hívnak így, de a hivatalos papírokon máshogy neveznek -, apját elkapták a rendőrök. Bilal a kórházba igyekezett, hogy pótakkut vigyen Andrea telefonjához, amikor igazoltatták, és kiderült, hogy nincs papírja. Be is vitték Szegedre, de újra beadta menekültkérelmet, és elengedték.
Ezt a kérelmet azonban nem sokkal később visszavonták. “A BÁH-nál mondták, hogy ha gyerekem született, akkor ne menekültkérelmet adjak be, hanem tartózkodási egedélyért folyamodjak” – mondta Bilal. Azzal ugyanis, hogy magyar állampolgárságú családtagja (jelen esetben gyereke) van, és vele legalább egy éve egy családban él, a törvény értelmében megilleti a tartózkodás joga. Ez a lépés azonban zsákutcának bizonyult.
Nincs irat, nincs tartózkodás
Bilalnak ugyanis nem volt, és azóta sincs útlevele, vagy bármilyen papírja, ami alapján megállapítható a személyazonossága. Emiatt nem kapott tartózkodási engedélyt, és hiába fellebbeztek a BÁH döntése ellen, a bíróság kimondta, hogy hivatalos személyi okmány hiányában ez az út nem járható. Az ítéletben az is szerepel, hogy nem tettek meg mindent azért, hogy ezt beszerezzék.
Pedig próbáltuk – mondta Andrea. Felkeresték Afganisztán magyarországi konzulját, de kiderült, hogy neki nincs jogosultsága eljárni. Legközelebb Bécsben van afgán nagykövetség, ahol ez elintézhető, de oda iratok híján nem utazhat ki a fiú. “A bíró is azt mondta, hogy menjünk ki Bécsbe. És ha közben megállít a rendőr, akkor mi van? Akár be is vihetnek embercsempészésért.” Andrea tanácstalan.
Az már más kérdés, hogy egy otthon, háznál született, és három éves korában Pakisztánba menekített gyerekről bármiféle hivatalos irat létezhet-e a születése óta véres polgárháború, vallási fanatikusok terrorállama és nemzetközi katonai beavatkozás dúlta Afganisztánban. Bilal szerint nincs is ilyen irata, és már nagyon sajnálja, hogy hallgatott arra a BÁH-os ügyintézőre, aki ezt az utat javasolta neki. A tartózkodási engedély iránti kérelmüket a szegedi bíróság idén nyáron utasította el.
Pedig Bilal dns-teszttel is igazolta, hogy ő az apa, és tanúvallomásokkal, hogy a családjával életvitelszerűen is együtt élnek több mint egy éve. Legálisan munkát ugyan nem vállahat – mert semmi papírja -, de igyekszik kivenni a részét a gyereknevelésből. A kisfiú például csak tőle hajlandó cumiból elfogadni a tejet. Andrea előző házasságából származó gyerekei pedig jól kijönnek vele, még pastuul is megtanultak pár szót – meséli a nő, aki szerint a nagyobb gyerekek akkor is egészen elkeseredtek, amikor felmerült, hogy Bilal mégis inkább megpróbál Németországba menni, ott munkát vállalni valahogy, és küldeni haza pénzt. Erről a tervről aztán letettek a család együtt tartása és a várható jogi bonyodalmak miatt.
Közbiztonsági okok
Idén még egyszer megpróbálták a menekültügyi eljárást, de nem jártak sikerrel. A hivatal arra hivatkozva utasította el a férfi kérelmét idén november elején, hogy közbiztonsági okokra hivatkozva kérte menekültként történő elismerését. A tálibok fenyegetését és a másik családdal kialakult viszályt egyaránt ilyen oknak ítélte a hivatal, és megállapították, hogy bár Afganisztán egyes területein valóban rossz a helyzet, más területeken viszont jó, ezért hazatoloncolható. Ez gyakran visszaköszönő érvelés, ebben a korábbi cikkünben is szóba került.
Pedig elvileg legalább az oltalmazott státuszra lehetne esélye Bilalnak. Somogyvári Zoltán, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza szerint már csak azért is, mert egy 3 éves korában Afganisztánból családjával elmenekült ember huszonévesen nem igazán ismerné ki magát eredeti hazájában, sőt, várhatóan embertelen, megalázó bánásmódnak lenne ott kitéve a számára idegen és veszélyes környezet miatt. Annak alapján pedig, hogy magyar állampolgár családtagja van, joga van arra, hogy itt maradjon.. “Csak ezt a jogot kellene törvényesíteni.” Ennek azonban valóban komoly akadályát képezi az, hogy Bilalnak nincs semmilyen irata. A jogász szerint mégis volna esélye maradni, ha méltányossági alapon kapna tartózkodási engedélyt, bár ezt “szökőévenént egyszer ha megadják”.
Andrea és Bilal az utolsó elutasító határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az illetékes bíróság döntését várhatóan hétfőn ismerhetik meg. Hogy aztán a Bevándorlási Hivatal miként dönt, nincsenek illúzióik. Bilal menekültügyi eljárás idejére kapott humanitárius tartózkodási engedélye december végén lejár. Ugyan hivatalosan kiutasították, de ezt csak kivételes esetben hajthatják végre : ha magyar álllampolgár gyereke van, és nem jelent közbiztonsági, közrendi, vagy nemzetbiztosnági kockázatot, akkor nem tehetik meg. A Bevándorlási Hivatalnak azt kell mérlegelnie, hogy mihez fűzödik nagyobb érdek: ahhoz, hogy eltávolítsanak egy embert Magyarországról csak azért, mert jelenleg nincsen útlevele és tartózkodási engedélye, vagy ahhoz fűzödik nagyobb érdek, hogy egy magyar gyermek teljes családban nőhessen fel, és egy magyar nő azzal élhessen, akit szeret – mondta az Abcúgnak Somogyvári Zoltán.
Megosztás