Keresés

Négy fontos roma jogvédő szervezet szűnik meg

Sorra húzzák le a rolót évtizedek óta működő roma jogvédő szervezetek. A CFCF, a Roma Sajtóközpont, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Romaversitas megszűnése mögött is elsősorban a pénzhiány áll. Az államra nem számíthatnak, és az eddigi megbízható támogatók is kezdenek kihátrálni. 

Négy fontos roma szervezet is megszűnik a következő hónapokban, de nem azért, mert hirtelen belefásultak volna a munkába, hanem többnyire pénzhiány miatt, írja az Index. A négy szervezet közt van az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek (CFCF) Alapítvány, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), a Roma Sajtóközpont (RSK) és a Romaversitas is.

A CFCF elsősorban roma gyerekek esélyegyenlőségével foglalkozott, 2004 óta számos sikeres pert indítottak romák iskolai szegregációja miatt. A CFCF kezdeményezte a gyöngyöspatai roma gyerekeket ért hátrányok miatti kártérítési pert, és idén májusban az Európai Unió is az ő ügyük nyomán indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.

Ujlaky András, a kuratórium elnöke az Indexnek azt mondta, azért zárták be áprilisban az irodájukat, mert a sikeres perek ellenére sem tudták elérni, hogy az iskolafenntartó befejezze a jogsértést. „Ma még nem az a meglepő, ha újabb szegregáló iskola bukkan fel, hanem ha valahol megszűnik a cigány gyerekek jogellenes elkülönítése, hiszen a koalíció nemrég törvénymódosítással nyitotta szélesre a kiskaput, hogy egyházi iskolákban a vallásszabadság ürügyével legalizálják a romák iskolai elkülönítését” – mondta a lapnak. (Ebben a cikkben mutattuk be egy kelet-magyarországi falu példáján, hogyan működik a vallási alapú szegregáció). A CFCF megszűnésének másik oka, hogy a régi donorok már nemigen adnak pénzt, új donorokhoz pedig nem pályáztak, a szervezetmeghatározó munkatársai már mással foglalkoznak.

A NEKI ugyanakkor egyértelműen a pénzhiány miatt áll le, mondta az Indexnek Muhi Erika igazgató.A NEKI eddig elsősprban a gyűlöletbeszéd, a gyűlöletbűncselekmények és a hátrányos megkülönböztetés ellen küzdött. A NEKI legnagyobb támogató szervezete a Soros György által alapított Open Society Foundations volt, amely ma már nagyon szigorúan veszi, hogy a bevételeknek csak a harmadát állja. A maradék pénzt viszont nehezen tudják előteremteni, mert Magyarországon nem lehet önkéntes adományozásra alapozni, nincsenek jelentős állami források, a kormány ellenszenve az üzleti életet is elijeszti, az állam leuralta a svájci és norvég alapokat, és több nagy donorszervezet is kivonul vagy stratégiát vált.

Az RSK szintén a források elapadása miatt szűnik meg. Suri Szilvia igazgató szerint a nagy donorok kezdik magukra hagyni a civileket,  az állami forrásokból pedig az RSK soha nem kapott, pedig mindig pályáztak rá. Szerinte, ha valaki mégis támogat egy szervezetet, elvárja, hogy előbb-utóbb önfenntartóvá váljon, ami egy roma jogvédelemmel foglalkozó szervezetnél irreális. Ráadásul a nagy donorok nem adnak pénzt az alapműködésre, csak projektekre, az RSK újságírói például társadalmi vállalkozóvá vagy érdekérvényesítővé váltak, ha arra volt forrás, és trénerekké, ha arra.

A Romaversitas 1997 óta a felsőoktatásba bekerülő roma hallgatók számára biztosított képzési, ösztöndíj- és mentorprogramot. Mostanra a pénzhiány miatt a RomVer idén nem tud ösztöndíjat adni, csak a korábban felvetteknek nyújtanak szolgáltatásokat. Daróczi Gábor igazgató úgy írta le a helyzetet, hogy a válság óta eltűntek a nagy támogatók, raádásul nehéz bárkit is meggyőzni arról, hogy támogassa őket, amikor a kormány 1,5 millárd forintot szán ugyanarra a célra keresztény szakkollégiumokon keresztül. Ebből a Romaversitas nem részesülhet, hiszen nem egyházi, és nem is egyetemi kötődésű, hiába a legrégebbi civil szervezet ezen a területen.

Daróczi szerint eddig az OSF számított az egyetlen megbízható támogatónak, de újabban egyre kevésbé érthető, mi mentén döntenek a támogatásokról. „Nem látom a stratégiát, és hogy mit képzelnek arról, hogyan kéne a jogvédőknek fennmaradni. Egy olyan piacról beszélünk, ahol az OSF és a többi nagy szponzor pénzeiért a kis civileknek a CEU-val kéne versenyezniük” – mondta.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!