Keresés

A NAV elnöke bevallotta, hogy kitiltották az USA-ból

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Bár több kormánytag, köztük Varga Mihály és Lázár János is az elmúlt hetekben folyamatosan azt állították: a kormánynak nincs tudomása róla, hogy kik lehetnek a kitiltottak, Vida Ildikó most ennek pont ellenkezőjét mondja.

A lap szerdai számában közölt interjúban a NAV-elnök elmondta azt is, hogy polgári és büntetőeljárásokat kezdeményez a hivatalt és a személye ellen ért rágalmakkal kapcsolatban. Mint mondta, vizsgálati csoportot állít fel, amely „mikroszkóppal” fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat.

Vida Ildikó azt mondja, a beutazás korlátozásáról levélben értesítették, amelyben egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, melynek egyik passzusa, hogy felfüggeszthetik belépését annak, aki korrupcióban érintett, vagy abból hasznot húz. A levélben – amelynek tartalmáról tájékoztatta a magyar kormány egyik illetékesét – sem ügyet, sem tárgyat, sem bizonyítékot nem neveztek meg – tette hozzá. Vida állítása azért is fontos része az interjúnak, mert a kormány több tagja, köztük miniszterek is, az elmúlt hetekben folyamatosan azt azt állították, hogy a magyar kormánynak fogalma sincs róla, hogy kik vannak rajta a kitiltottak listjáján.

Lázár János még a nemzetbiztonsági bizottság meghallgatásán is azt mondta, fogalma sincs miről lehet szó, és ugyanezt mondta Varga Mihály is többször is nyilvánosan, valamint a külügyminiszter is. Akárhány interjúban kérdezték, Szijjártó Péter mindig azt állította, hogy nem tudja, kik vannak a listán.

Vida az intejúban azt is hangsúlyozta, hogy az eljárást példátlannak, aljas támadásnak tartja, hozzátéve: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese. A NAV elnöke az interjúban elmondta, hogy nem foglalkozott a lemondás gondolatával, mert azzal beismerte volna a vádakat.

A NAV elnöke úgy fogalmazott, érthetetlen számára, hogy miért támadták őt és a hivatalt ok nélkül. „Vannak vizsgálataink, amelyek olyan érdekcsoportok körül folytak és folynak napjainkban is, amelyek könnyen kapcsolatot teremthetnek az amerikai nagykövetséggel. Az is elképzelhető, hogy külső személyek, minden alap nélkül bár, de ránk hivatkoznak egyes esetekben és ez ellen szinte lehetetlen védekezni” – fogalmazott.

Hozzátette, csak részben emiatt az ügy miatt kerülte az elmúlt hetekben a nyilvánosságot, távol maradásának másik oka, hogy szabadságra ment. „Tudom, hogy szerencsésebb lett volna hamarabb kiállnom a nyilvánosság elé, de ez az aljas támadás annyira megrendített, hogy napokig fel sem tudtam fogni, hogy mi történik velem” – mondta Vida Ildikó.

A kitiltási ügyet még október közepén szellőztette meg a Napi Gazdaság, aki azt írta, hogy az Egyesült Államok megtiltotta az magyar adóhatóság vezetőinek beutazását az USA-ba. A lap akkor úgy tálalta a történetet, hogy amerikai cégek elleni NAV-vizsgálat áll a kitiltás háttérében. Másnap André Goodfriend, amerikai ügyvivő tagadta, hogy ezért tiltották volna ki a magyarokat, azt viszont megerősítette, hogy korlátozták néhány magyar beutazását. Róluk akkor csak annyit lehetett tudni, hogy állami alkalmazottakról, vagy a kormány közelében lévő emberekről van szó, és hogy korrupcióval kapcsolatos gyanúba keveredtek. Az Index később arról írt, hogy a Bunge étolajgyártó körüli korrupciós ügyek vezettek az amerikai döntéshez.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!