Keresés

Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!

Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. A számok szerint ebben van igazság, egyre többen jutnak álláshoz, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A sikerhez jó felnőttképzés kellene, de az állami munkaügyi központok elvétve sikeresek, a civilek pedig kapacitás híján keveseknek tudnak segíteni. Közben sok cégnél még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat. Megnéztük, hogyan próbálják meglovagolni a munkaerőhiányt a szabolcsi Nagyecseden és a Pest megyei Csobánkán. 

Varga Enikő halkszavú, szorgalmas és alázatos ember. Egyedül neveli 13 és 15 éves gyerekeit, miközben minőségellenőrként dolgozik egy mátészalkai multi gyártósorán, ahová a nagyecsedi romatelepről buszozik be hétfőtől szombatig, három műszakban. Enikő annyira csendes, hogy a főnöke egyszer rá is szólt, legyen kicsit merészebb, és nyugodtan kiabáljon, ha hibázik a gépkezelő. A kollégái persze pont azért szeretik, mert nem emeli fel a hangját. Mióta másik szalaghoz került, a régiek folyton kérdezgetik, mikor megy már vissza hozzájuk.

Havonta 240 ezer forintot keres, plusz 12 ezret kap SZÉP-kártyára, ami sokkal több az előző fizetésénél. Korábban egy konzervgyárban dolgozott 130 ezerért, ráadásul az csak szezonális munka, kevés embert vesznek fel tartósan. Sokak számára mégis ez az egyetlen út, ha fix bevételt akarnak, itt ugyanis nem várnak általános iskolai végzettséget. Márpedig 2016-ban 26 ezren voltak Szabolcs megyében, akik elmúltak 15 évesek, és nem végezték el a nyolc osztályt.

Enikő nem tartozik közéjük, mégis izgult, felveszik-e vajon Mátészalkára dolgozni. Azt mondja, ha Balázs Ferencné Vicu nem segít neki a felkészülésben, esélye sem lett volna.

VL20190617_0809
Varga Enikő / Fotó: Végh László

Az életcélom, hogy segítsek nekik

Bár az évek óta tartó munkaerőhiány jókora bosszúságot okoz annak, aki építkezésre adja a fejét, bizonyos cégek akár egészen távoli országokból kénytelenek vendégmunkásokat behozni, ráadásul még a túlóratörvényt is bevezették, az éremnek két oldala van.

Sokak szerint a munkaerőhiány történelmi lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú, évtizedek óta munkanélküliséggel küzdő embereknek, köztük a romáknak. A munkáltatók ugyanis kénytelenek olyan embereket is felvenni, akiket korábban interjúra se hívtak volna be. A számok ezt részben igazolják is, nemrég a G7 írt arról, hogy három év alatt majdnem felére csökkent a romák munkanélküliségi rátája, a foglalkoztatási rátájuk pedig közel 40 százalékkal nőtt. A lapnál beszéltek olyan gyárral, ahol sikeres a romák integrációja, és még egy nyugdíjas tanárt is felvettek, hogy “alap dolgokra” tanítsa őket.

A helyzet azonban a jó példák ellenére sem egyszerű, az önkormányzatok nem szívesen engedik el a közmunkásokat, akik a képzés hiányosságai, vagy éppen a rossz tömegközlekedés miatt maguk is nehezen mozdulnak.

“Valóban megnyílt egy kapu, a cégek egy része talán nem zárkózik el úgy, mint korábban. Találkozunk pozitív példákkal, mégsem mernék általánosítani” – mondta az Abcúgnak Gaal Ilona, a Kiútprogram munkatársa.

A Kiútprogramban egy éve foglalkoznak azzal, hogy a Nagyecsed környéki álláskeresőket próbálják eljuttatni a környékbeli, betanított munkásokat kereső üzemekbe. A Polgár Alapítvány által létrehozott civil szervezet tíz éve van jelen Szabolcsban és Borsodban: saját vállalkozáshoz és ezáltal önálló jövedelemhez segíti a mélyszegénységben élő, főleg roma ügyfeleit. A támogatás egyik eszköze a mikrohitel, másik pedig a mentorálás, szaktanácsadás, hogy az uborkatermesztés valóban sikeres legyen és pénzt hozzon az ügyfeleknek. (Erről itt írtunk bővebben).

A Kiútprogram helyi munkatársa, a már említett Vicu egyesével készíti fel interjúra és tesztírásra azokat, akik a gyereknevelés és munka mellett hajlandóak logikai-számtani feladatok felett görnyedni. “Nehezek ezek a tesztek, de ha kell, két napig ülünk bent. Aki itt hibátlanul kitölti, annak a gyárban is menni fog” – mondta Vicu, aki néhány éve maga is uborkatermelőként került a projekt közelébe. Azelőtt saját mátészalkai ruhaboltját vezette, de unokája születése után abbahagyta, mert úgy érezte, lánya mellett a helye. Fábiánházán nőtt fel, édesanyja révén mégis kötődött Nagyecsedhez. “Mindig ők voltak a szívem csücskei. Az életcélom, hogy segítsek nekik”.

Hiába mennek a munkaügyi központba

Az elmúlt egy évben közel százan regisztráltak Vicunál, közülük több mint harminc embert ajánlottak ki munkahelyekre, és körülbelül egyharmaduk került be a megcélzott gyárba. A jelentkezők hatvan százaléka nyolc általánossal rendelkezik, és fele elvégzett valamilyen állami képzést a munkaügyi központnál, de egyikük sem dolgozik a szakmájában. Pedig van köztük targoncás, térkövező, pincér, parkgondozó, dajka, textigépszerelő és falusi vendéglátós végzettségű is. (Arról, hogy miért nem hatékonyak a milliárdokért folyó állami képzések, ebben a cikkben olvashat bővebben).

A kiutasok ennek ellenére próbáltak együttműködni a munkaügyi központtal, ahol nyitottak is voltak, de hiába. “Amikor a munkaügyi központ kiközvetíti az álláskeresőt egy céghez, írnak egy közvetítőlapot. Ha nem fogadja el az állást, vagy el sem megy az állásinterjúra, három hónapra mindenféle juttatástól elesik. A közvetítőlapot a munkaügyi központ írja meg és küldi ki a céghez, ezért az álláskeresők nagyon kiszolgáltatottak. Ha bemennek a központba, és ott a munkaügyis rábeszéli egy állásra, nagyon nehezen mond nemet, akkor is, ha az állás számára nem megfelelő, mert mondjuk nem bírja a nyers hús szagát, vagy családi okokból nem tudja vállalni a 3 műszakot. Márpedig a munkaügyisnek az indikátor számít, nem az adott ember. ” – mondta Gaal Ilona.

“A munkaügyi központtal először úgy állapodtunk meg, hogy odaviszünk négy embert, akiknek keresnek megfelelő munkát. Bíztunk abban, hogy ha valaki visszautasít egy munkát, mert például nem érne haza időben a gyerekhez, akkor ezt elfogadják, és nem töltik ki a közvetítőlapot. Amikor a részletekről akartunk egyeztetni, azt kérték, ne is menjünk be, egyszerűen csak küldjük át az emberek adatait, majd az alapján keresnek nekik munkát. Ezt nem tehetjük meg, egyrészt mert nem hatalmaztak fel minket, hogy továbbadjuk az adataikat, másrészt félnek, és mi is félünk, hogy a minimális ellátástól is elesnek”.

A hozzáállással is kezdeni kéne valamit

A munkaügyi központ működése tehát sokakat inkább elijeszt, semmint ösztönöz az állami szolgáltatás igénybevételére. Egyedül persze Vicu sem tehet csodát, elsősorban annak tud segíteni, akinek van “előhozható, passzív tudása”. A cégek bekarikázós felvételi tesztjein általában logikai, számolási és hétköznapi gyakorlati kérdéseket tesznek fel: összeadás-kivonás, szorzás-osztás, mértékegység-váltások, analóg óra leolvasása, szöveges matekfeladatok, közmondások kiegészítése, szólások értelmezése.

A kérdések többsége könnyűnek tűnik mindenkinek, aki legalább átlagos családban nőtt fel, és nem zuhant ki tizenévesen az általános iskolából. A nagyecsedi telepen azonban nem sok ilyen ember él. “Akkor döbbentem meg először, amikor egy 34 éves embernek két osztálya volt. Nem tudtam, hogy ennyire nehéz lesz, naiv voltam” – mondta Vicu, aki szerint tíz emberből kettő-háromnak hasonló hiányosságai vannak, nekik nem is igazán tud segíteni. “Azt szoktam javasolni, hogy végezzenek el egy felzárkóztató, nyolc általános képzést”. Ilyet azonban nem könnyű találni, “tavaly úgy volt, hogy egy cég elindítja, aztán mégsem”.

VL20190617_0818
A Kiútprogram nagyecsedi munkatársa, Balázs Ferencné Vicu / Fotó: Végh László

Aki viszont magasabb szinten van, azzal elég néhány órát, esetleg pár napot gyakorolni, és könnyen átmegy a teszten. Aztán jöhet az interjú, ami külön felkészülést igényel. “Kaptunk pro bono felkészítést az Accenture trénereitől, hogy miket szokott kérdezni, milyen kifejezéseket használ egy HR-es, és a saját tapasztalataimra is tudok támaszkodni”. Gyakran megkérdezik például, mennyire bírja az ember a monotóniát, vagy hogy mi a motivációja. Vicu szerint “ez a két szó mindeninek borzadály, azt se tudják, mit jelent. Leírtam ezeket a szavakat egy-egy cetlire, úgy tanultuk meg”.

Gaal Ilona szerint a mélyebb hiányosságok pótlására legalább 2-3 szakemberre lenne szükség, akik napi nyolc órában dolgoznának a telepen. A Kiútprogramnak nincs kapacitása erre, pedig úgy talán az attitűdformálást is el lehetne kezdeni. “Tavaly nyáron kerestek nyolc embert szezonális munkára egy gyárba, nem is fizetett volna rosszul. Vicu talált rá embereket, de hamar kirúgták őket, mert nem állták meg a helyüket. Az egyikük például odarakott egy kést a gépsorra. Nem történt baj, leállította magát a gép, de ez nem volt jó pont. Egy másik férfi kiment a szünetben, véletlenül kizárta magát az egész üzemből, aztán hazament. Megértem, ha erre azt mondják, inkább jöjjön valaki más”.

Cigányok? Akkor köszönjük szépen

Vicu folyamatosan figyeli a környékbeli álláshirdetéseket, és a cégekkel is kapcsolatban van. “Ha nincs múltunk az adott gyárnál, konkrétan rákérdezek, foglalkoztatnak-e hátrányos helyzetűeket. Volt, hogy visszakérdeztek, miben nyilvánul ez meg. Mondom abban, hogy cigányok. Van, aki azt mondja erre, akkor köszönjük szépen. Hiába mondom el, hogy tiszták, tudnak dolgozni, eleve mi is megszűrjük őket”. Szerinte tízből nyolc cég azért nem kapásból elutasító, bár ő annak örülne, ha mindenhol nyitottak lennének.

Egy másik alkalommal megjelent egy toborzócég azzal, hogy akár ötven embert is kiközvetítenének. Nem sokkal később össze is gyűltek ennyien a közösségi házban, hogy válasszanak közülük. “Főleg fiatal nők jelentkeztek, akikkel a toborzócég munkatársai nagyon lekezelően beszéltek. Eleve tegezték őket, kiabáltak velük, hogy túl hangosak, pedig csak ötvenen voltak egy nem túl nagy teremben” – mondta Gaal Ilona, aki ekkor szintén jelen volt. Elmondása alapján ezután mindenféle mérés nélkül kiválasztottak tizenkét embert, azt mondták, a jobbakat. “Konkrétan rákérdeztünk, hogy az számít-e jónak, akin nem látszik, hogy cigány. Rámondták, hogy igen, mire mondtuk, hogy ezt azért nem kéne. Mondták, jó, jó, nem lesz ez szempont, de higgyük el, nagyjából ránézésre tudják, kik a jobbak. Aztán kitöltettek mindenkivel egy tesztet, de nem is az alapján juttatták tovább őket az interjúra”. Bár ez extrém példa lehet, Gaal Ilona szerint “durván megalázóan és eltárgyiasítóan bántak az ügyfeleinkkel. Azt volt a legnehezebb látni, hogy ezen a megalázottak meg sem ütköztek, egy kicsit sem, ehhez szoktak, elfogadják.”

VL20190617_0834
Tóth Sándor, a nagyecsedi szegregátum egyik lakója 12 éve dolgozik ugyanannál a cégnél kőműves szakmunkásként. Hajnaltól estig melózik Debrecenben havi 150 ezerért. Szíve szerint 200-220 ezer körül keresne, de nem adná fel a stabil állást a kiszámíthatatlan gyári munkáért. / Fotó: Végh László

Egyáltalán nem példa nélküli, hogy a hasonló felhívásokra főleg nők jelentkeztek, Vicu is leginkább velük dolgozik. A férfiak közül többen mondták már, hogy nem akarnak gyárban dolgozni, mert bezárva éreznék magukat. “Megszokták a kinti munkát, nem éreznék magukat szabadon. Ilyenkor biztatom őket, hogy télen is biztos anyagi hátterük lehetne. Aztán ha sikerélményük van, madarat lehet velük fogatni”.

Nyolc osztály nélkül már moccanni sem lehet

300 kilométerrel arrébb, Pest megyében sok szempontból más a helyzet. Több a munkalehetőség, jobb a közlekedés, közelebb van a főváros is. Kérdés, mennyire érzik ezt a háromezer lakosú Csobánkán, ahol – 2011-es adatok szerint – a lakosság 17 százaléka a két szegregátum egyikében él. (Ez az a település, ahol a roma gyerekek elkülönítése miatt néhány éve bezárták a helyi általános iskolát, majd újat nyitottak, ahol most már együtt tanulnak romák és nem romák. Az erről szóló cikkeinket itt találja).

Bakó Boglárka kulturális antropológust 2006 óta ismerik errefelé: kutatóként érkezett, hét éve tanodát alapított, de az elmúlt két évben úgy érezte, muszáj foglalkozniuk felnőttképzéssel is. “Készítettünk 3-4 hónapos felmérést, amiből kiderült, hogy óriási igény van rá. Sokaknak nincs meg a nyolc osztálya, ami nélkül manapság már moccanni sem lehet, egy takarítói álláshoz is elkérik”.

“Mindenképp szükség volt a kutatásra, hogy tudjuk, milyen stratégiáik, igényeik, elképzeléseik vannak a munkáról. Ha ezt nem tudjuk, hiába találunk ki bármit, és nyomjuk át, nem fog működni. Sok program azért nem hatékony, mert nincs eléggé beágyazva. Ezért is jó, hogy a tanodán keresztül már létrejött egy bizalmon alapuló kapcsolathálónk” – mondta Bakó Boglárka. Kiderült például, hogy

  • a kisgyerekesek nem fognak bejárni Budapestre dolgozni, egyrészt mert akkor nem tudják bevinni/hazahozni a gyereket az óvodából vagy az iskolából, másrészt nem is mozognak biztonsággal a fővárosban,
  • ha tanulásról van szó, legfeljebb a délelőtt jöhet szóba, utána a nők ebédet főznek, hogy elkészüljenek, mire hazaér a család,
  • a nők többsége eladónak vagy dadának akart tanulni, a férfiak pedig targoncavezetőnek vagy kisgépkezelőnek,
  • legszívesebben olyan helyen dolgoznak, ahol volt már ismerős, mert akkor tudják, hogy “kezelhető” a főnökség.
VL20190612_9957
Bakó Boglárka / Fotó: Végh László

Profi ügyintéző? Hatalmas szerencse

“Ezután megkerestük a szentendrei munkaügyi központot, ahol egy profi, elkötelezett ügyintézővel találkoztunk, hatalmas szerencsénk volt” – mondta Bakó, aki szerint a képzés is meglepően jó színvonalú volt.

A központban vállalták, hogy ha összeszednek húsz embert, kiviszik a képzést Csobánkára. Végül az eladói szakmára esett a választás, mivel ezt akarták a legtöbben, és az adatok alapján tényleg hiány volt belőle a környéken. Igaz, így a férfiakat szinte teljesen elvesztették. “Ők többnyire építkezéseken dolgoznak, ezért inkább a kisgépkezelőinek látták volna értelmét”. Ráadásul tavasztól őszig eleve nehéz elérni őket, hiszen ekkor keresik meg azt a pénzt, amivel kihúzhatják a telet. “Az év vége felé tervezünk egy második kört, amit férfiaknak szánunk”.

Idén tavasszal 25-en végezték el az eladói képzést, amihez havi bruttó 145 ezer forint megélhetési támogatás is járt az államtól. “Mindenki tudta, hogy elkezdtek tanulni, ami óriási presztízst adott nekik. Készítettünk egy utólagos vizsgálatot, és érdekes volt látni, mennyire meghatározta ez az identitásukat. Fontos volt nekik, hogy ez jó példa a gyerekek előtt, hogy lehet azzal érvelni: anya is tanult. Miután levizsgáztak, bulit tartottak a Plandics téren, az emberek ünnepeltek, szólt a zene. Közösségi esemény volt, hogy 25 ember levizsgázott. Az egyikük különösen nehéz körülmények közt, egy apró szobában él minden nélkül. A vizsga másnapján jártam nála, és kiderült, hogy éppen festi a lakást. Komolyan, még a járása is megváltozott, azt kérdezte: Na mit szól, Bogi néni?”

A 25-ből azóta nyolcan dolgoznak eladóként, akár boltban, kocsmában vagy egy strandbüfében. “Ilyenkor sokan dolgoznak az eperföldeken is, szerintem, ha ez véget ér, még többen fognak elhelyezkedni” – mondta.

Négyest kaptam, de csalódott vagyok

Horváth Csilla az iskolában négy éven át tanult cukrásznak, aztán két hónappal a vége előtt kirúgták. “Az iskolába nem jártam be, de a gyakorlati helyre igen. Oda aztán felvettek dolgozónak, másfél évig ott is maradtam”. Éppen ezért szívesen végezne cukrász OKJ-t, de nem bánta, hogy eladói indult: úgy volt vele, csak legyen egy szakmája.

“Négyesre vizsgáztam, de ötöst kellett volna kapnom” – mondta egy perccel azután, hogy leültünk. “Csalódott voltál?” – kérdeztük. “Még most is. Hajni meg ötösre vizsgázott, a sógornőm. A tételeket is mind kidolgoztam, mindenki az én füzetemet kérte. Még az írásbelin se hagytak békén, egymás mellett ültünk, és mondták, hogy súgjak, milyen fajta kenyerek vannak. Mondom, nem tudod a kenyereket? Aztán rám szóltak, hogy ne beszéljek, lehet azért kaptam négyest”.

VL20190612_9960
Horváth Csilla / Fotó: Végh László

Csilla dolgozott már hotelben, hipermarketben és idénymunkán is. A képzés után felvették volna, de nem ment el a próbanapra, mert kettőtől este tízig kellett volna dolgoznia. “Elsős ikreim vannak, mondtam, hogy csak nyolctól négyig tudom bevállalni. Máskor meg hajnali ötre kellett volna mennem, négykor indulni az első busszal. De akkor ki viszi a gyerekeket iskolába?” – kérdezte. Legkésőbb szeptemberben azért szeretne elhelyezkedni. “Pomáz, Szentendre. Messzebbre nem megyek, különben nem érek vissza az iskolába”.

Sógornője, Veres Hajnalka nagyobbik gyereke már 11 éves, a kicsi viszont még óvodás sincs. “Pestre azért én sem mennék. Legfeljebb Budakalász, vagy valami”.

Nem veszi ki jól magát a barna bőrű ember a pénztárban

Az eladói képzéssel párhuzamosan nyolcosztályos képzést is indítottak, és feltérképezték a környékbeli munkalehetőségeket. Bakó Boglárka egy helyi jogász kollégájával járta a kisboltokat, ahol majdnem mindig megkérdezték, cigányokat küldenének-e hozzájuk. A legtöbb helyen mégis nyitottak voltak, részben azért is, mert az állam bértámogatást ad az általa kiképzett emberek foglalkoztatásához.

Néhány helyen viszont nem tudták vállalni, hogy a hat óra munkaidő tényleg hat óra lesz. “Gyakori, hogy 12 órán át dolgoztatják őket, aztán adnak két nap szabadságot. Ezeknek az embereknek ez nem jó, hiszen gyereket nevelnek, és a nagyszülők is dolgoznak”. Nagyobb munkáltatókkal is próbálkoztak, de ott rossz lett volna az időbeosztás, egy drogériában pedig kerek-perec megmondták, hogy “nem veszi ki jól magát, ha barna bőrű ember van a pénztárban”. Egy másik nagyobb üzletben pedig a szakértelemre hivatkoztak, pedig csak árukat kellett volna pakolni. “Nem hiszem, hogy ez volt a valódi indok”.

Horváth Csilla viszont még nem találkozott ilyen elutasítással, “mindenhova felvettek, a cukrászdában is olyanokkal dolgoztam, akik húsz-harminc éve a szakmában voltak”. Horváth Viktória szerint munkaerőhiány ide vagy oda, a munkáltatók megválogatják, kiket vesznek fel, és ez nemcsak a romákat sújtja. “Akinek gyereke van, azt azért, aki idős, azt azért. Én csak egyszer éltem át ilyet, akkor azt mondták, rossz tapasztalataik vannak a cigányokkal, ezért nem bíznak bennem. Szerintem ezen túl kell lépni, és értékelni saját magunkat, nem belesüllyedni ebbe. “Talán azért sem viselt meg annyira, mert nem pályakezdőként találkoztam vele. Aki fiatalon szembesül vele, annak talán egy életre letöri a szarvát”.

VL20190612_9968
Veres Hajnalka / Fotó: Végh László

“Az utóbbi 7-8 évben azért valóban többen dolgoznak, a reggel ötös busz tele van asszonyokkal. És tök mindegy, mit csinálnak, takarítanak-e a kórházban, vagy bármi más, de dolgoznak. És régen nem ez volt, gondolom azért is, mert mostanra lettek nagyobbak a gyerekeik”.

A következő lépcsőfok: érettségi

“Ahogy véget ért a képzés, egy hétre rá dolgozni kezdtem egy boltban. Csemegepultban vagyok hat órában, 158 ezer bruttóval. Szerintem ez nem sok, túlórával, adókedvezménnyel se kapok ennyit nettóban. És rengeteget kell dolgozni, havonta két vasárnap is” – folytatta Viktória, aki nyolc osztályt végzett, és 14 éves kora óta állandóan dolgozik, leszámítva a gyesen töltött időt. Egyedül neveli nyolcéves kislányát, ezért számára is fontos volt, hogy helyben zajlott a képzés. “Ez nagyon sokat számít. Gyerek és munka mellett nem biztos, hogy megoldható. És így 25 asszony meg tudta oldani”.

VL20190612_9974
Horváth Viktória / Fotó: Végh László

Szeretné, ha az eladói képzés csak egy lépcsőfokot jelentene számára, és előbb-utóbb az érettségit is letehetné. “Budakalászon talán indul esti képzés, oda viszonylag jó a közlekedés, egy órán belül el lehet jutni. Kíváncsi voltam, hogy gyerek mellett, a gerincműtétem után mire vagyok képes, és nagyon pozitív volt”. Szíve szerint szociális területen dolgozna, leginkább rászorulú gyerekekkel. “Az érettségi két év lenne, utána lehetne elmenni egy tanfolyamra. A magunkfajtáknak segítenék, szegénységben élőknek, de nem feltétlenül kell, hogy cigány legyen”.

 

Címlapi képünk illusztráció. Fotó: Pixabay.com
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!