Keresés

Minden eszközzel kitúrnák Miskolcról a számozott utcaiakat

Úgy tűnik mintha direkt a számozott utcák lakóinak ellehetetlenítése lett volna a célja a helyi szociális ellátások újraszabályozásval Miskolcnak. Ahogy egy olvasónk felhívta rá a figyelmünket, Miskolcon megszüntették a lakbértámogatást, és szűkítették azoknak a körét is, akik lakásfenntartási támogatáshoz juthatnak. A kárvallottak: az alacsony komfortfokozatú szociális bérlakások bérlői. Pont olyanok, mint akik a számozott utcákban még álló, lebontásra ítélt házakban is élnek.

Havonta több mint tízezer forintot buknak azok az alacsony jövedelmú miskolciak, akiket eleve hátrányosan érintett, hogy áprilistól megduplázták az alacsony komfortfokozatú, szociális helyzet alapján bérbe kapott lakásaik bérleti díjait. A helyi szociális ellátások újraszabályozásáról szóló önkormányzati rendelettel (pdf) ugyanis pont tőlük vonták meg többek között a lakásfenntartási támogatás igénybe végtelének lehetőségét – hívta fel a figyelmünket egyik olvasónk.

Ez a támogatási forma havi 54oo forintnyi segítséget jelent a rászorulóknak, amit természetben – jellemzően elektromos áram vagy fűtőanyag formájában – kaphatnak. A rendeletben azt szabják meg egy 2oo5-ös városi rendeletre (pdf) hivatkozva, hogy kik nem kaphatnak ilyen támogatást: pont azok, akik szociális alapon kaptak bérlakást.

Riport a miskolci cigánytelepek felszámolásáról Fotó: Hajdú D. András

A februárban elfogadott rendeletben ezen kívül nem szerepel a korábban a lakbér összegének akár 30 százalékát is kitevő lakbértámogatás sem, amit ugyancsak a szociális bérlakásban élők kaphattak meg, illetve megszüntették az adósságkezelési szolgáltatást is, ami azoknak jelentett segítséget, akik 50 ezer forintot meghaladó tartozást halmoztak fel, olvasható a rendeletet még februárban kielemző BAZNYESZ honlapján.

Miskolcon márciusban duplájára emelték az alacsony komfortfokozatú szociális bérlakások bérleti díjait is. Ezzel a lépéssel főleg azokat érte hártány, akik a számozott utcákban álló lakásokban élnek. A számozott utcai házakat az önkormányzat le akarja bontani, hogy a helyükön parkolót építhessen az új futballstadionhoz. Az itt élőket több, országos figyelmet is kapott intézkedéssel igyekeztek már rábírni a költözésre.

Az ügyben megkerestük a miskolci ökormányzatot, ahol későbbre ígértek tájékoztatást.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!