Keresés

Mindenki úgy szólította, hogy professzor

Kuruzslás vádjával állt bíróság elé egy kereskedelmi tévékből is ismert gyógyító, aki rákkutatóként szerepelve saját rákellenes szerét népszerűsítette. Utóbbi miatt már kapott súlyos versenyhivatali büntetést, de a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon most arról fognak dönteni, vajon tudatosan hazudta-e magát humán orvosnak, és írt elő így a hozzá forduló betegeknek invazív kezelést, miközben csak állatorvosi diplomája van.

„Professzor úr, ha megjelensz, az már egy védjegy. Az már egy gyógyult beteg!” – ezekkel a szavakkal próbált lelket önteni egyik ismerőse D. Tamásba múlt szerdán a Mosonmagyaróvári Járásbíróság épületének folyosóján a férfi büntetőperének tárgyalásán. A 76 éves kora és két mankója ellenére is tekintélyt parancsoló testalkatú férfit kuruzslással vádolja az ügyészség, amit első tárgyalásán tagadott, és a “pharmamaffia összeesküvésének”” nevezett.

D. Tamásnak kalandos élete volt, legalábbis ez derül ki a védőügyvéd által a periratokhoz becsatolt, a bíró által ismertetett önéletrajzából. Eszerint kitűnő érettségije és summa cum laude megszerzett diplomája mellett remek sportoló is volt, magyar- és Európa-bajnok harmadik cselgáncsozó, aki 1964-ben még a tokiói olimpián is majdnem elindult, de inkább emigrált Ausztriába. Ott  mikrosebészeti- és csípődiszplázia-kutatásokat végzett, és dolgozott ki szabadalmakat, majd az 1970-es évek közepétől a rákkutatásba is belefogott – legalábbis ezt olvasta a bíró.

_HD47205
Fotó: Hajdú D. András

Assoc.prof.prof.h.c.mag.

Tanult Kínában az esőerdei győgynövényekről, expedíciókat vezetett Amazóniába az osztrák kormány megbízásából, majd megbirkózott az ott elkapott a Dengue-lázzal. Kapott osztrák becsületrendet, nemzetközi békedíjat, két egyetemtől professzori címet. Díjait és címeit soha nem rejtette véka alá, “Assoc.prof.prof.h.c.mag.” – állt a neve előtt névjegykártyáján, a nevével fémjelzett termékeket népszerűsítő és forgalmazó honlapokon. Hírnevére előszeretettel hivatkozott előadásain és számos televíziós szereplésein.

Az osztrák és magyar állampolgárságú D. Tamáshoz egy időben özönlöttek a paciensek. Több televízióban is szerepelt, gyakran betelefonálós műsorokban. Nézői és rákbetegséggel kapcsolatos előadásainak hallgatói  – többnyire maguk is rákbetegek – előszerettel keresték fel, és tanácsokat kaptak, illetve az általa kifejlesztett készítményeket – különböző teakeverékeket, amikről azt állította, hogy alkalmasak a rák gyógyítására – ajánlotta nekik.

A tárgyaláson ismertetett iratokból és a tanúvallomásokból kiderült, hogyan működött a rendszer. A páciensek előadásainak, illetve tévés műsorainak nézőiből, illetve azok ismerőseiből, hozzátartozóiból kerültek ki. Amikor fogadta őket, pénzt nem kért a tanácsadásért, de többen említették a lébényi házban található adományládát, amibe pénzt lehetett dobni kiemelten közhasznúnak nevezett alapítványa számára, és amihez csak neki volt kulcsa. Tanúként beidézett korábbi munkatársai szerint a pacienseket gyakran ingben, melegítőnadrágban fogadta, és gyakran kért málnaszörpöt, ami valójában vörösboros fröccs volt. Az egyik tanú azt állította, sokszor késett, és órákat vártak rá a kliensek miközben ő bevásárolt. Az embereknek a tanácsokon kívül főként az általa kitalált, rákellensenek mondott teakeverékek megvásárlását javasolta, amit – mivel hazai forgalmazására nem kapott engedélyt – egy szlovákiai cégen keresztül árultak.

_HD47277
A bíró által mutatott papíron a vádlott cicával, egy régi osztrák cikkben – Fotó: Hajdú D. András

A  termékek havi adagja a legolcsóbb teakeverék esetében is majdnem 20 ezer forintba került. Cége még valódi orvosokat is foglalkoztatott, akikkel telefonon egyeztethettek a betegek, ha a készítmény adagolásával, mellékhatásaival kapcsolatban valami kérdés merült fel, vagy szokatlan tünetet észleltek magukon. A termékeket elsősorban alapítványán keresztül hirdette, de 2011-ben összesen közel 35 millió forintos büntetést szabott ki rá a Gazdasági Versenyhivatal, mert megalapozatlanul állította, hogy ezek a termékek alkalmasak a rák gyógyítására.

Állatorvos

A bíróság elé azonban nem emiatt került, hanem mert tanácsadásai alkalmával megadózisú c-vitamin-kúrára is tett javaslatot az őt felkereső klienseknek.

A megadózisú c-vitamin-kúra népszerű és keresett alternatív módszer azoknak, akik minden lehetőséget igyekeznek kihasználni, hogy sikerrel kezeljék rákbetegségüket. A kúra rákgyógyító hatását a hivatalos gyógyászat legalábbis nem látja bizonyítottnak – a benne hívők és azt népszerűsítők előszeretettel látják emögött a gyógyszerlobbit -, de a bírósági eljárás során nem ezt vizsgálják. A vádlott is hiába igyekezett bizonygatni a kúra hatékonyságát a tárgyalás során, a bíró  többször is figyelmeztette, hogy itt nem arról van szó, hatékony-e a rákgyógyszatban a nagy dózisban – alkalmanként 20 gramm intravénásan – adagolt c-vitamin, hanem arról, hogy megállapítsák: Dr. D. Tamás humán orvosnak adta-e ki magát, és ezzel megtévesztette-e a hozzáfordulókat.

Az általa a betegeknek javasolt gyógyszernek minősülő, de nem vényköteles c-vitaminos kezelés ugyanis infúzió beadásával történik. Az infúziót pedig – bár beadhatja akár egy ápoló is – csakis orvos írhatja elő, mert invazív beavatkozásnak számít. D. Tamás javaslatára heti 3-5 alkalommal kellett a betegeknek beadatni maguknak a c-vitaminkúrát. Megmondta nekik, hol szerezzék be – egy Fiumei úti patikában Budapesten -, és ápolónőt küldött, aki beadta az infúziót. Egy-egy ilyen kúra alkalmával a felhasznált 50 grammnyi c-vitamin ára az egyik tanú szerint 11 ezer forint volt, az ápolónők pedig 3-4 ezer forintot kaptak a kliensektől.

D. Tamás azonban nem olyan orvos, aki ezt megtehette volna, mert diplomája – amit felolvasott életrajza szerint 1964-ben summa cum laude szerzett – valójában egy állatorvosi diploma. Ezért vádolják kuruzslással.

Invazív beavatkozás

_HD47261
Fotó: Hajdú D. András

A vádirat szerint 2010 és 2015 között egy budapesti, illetve egy lébényi helyszínen fogadott daganatos betegeket, akiknek többek között életviteli-, étkezési- és folyadékbeviteli tanácsokat adott, valamint az általa kidolgozott rákgyógyítónak mondott hatású étrendkiegészítő termékeit ajánlotta fogyasztásra, illetve javasolta a c-vitaminos kúrát. Az ügyészség szerint ez utóbbit nem tehette volna meg, mert nem humán orvos, nem tagja a Magyar Orvosi Kamarának, de még az Állatorvosi Kamarának sem. Az ügyész szerint D. Tamás állatorvosi diplomája alapján azt a látszatot keltette, hogy humán orvos, rákkutatónak és professzornak mondta magát, amivel megtévesztette a hozzá fordulókat. Ezért akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.

“Nem felel meg az igazságnak” – reagált D. Tamás a tárgyaláson a vádra. A bíróság előtt nem tett vallomást, de felolvasott nyomozati vallomásából kiderült, az eljárást “a magyar emberek érdekét szolgáló közhasznú tevékenység elleni támadásnak” tartja, aminek a hátterében a “pharmamaffia” állhat. Szerinte előadásaiból, megszólalásaiból és könyvéből leszűrhető, hogy gyakorlati orvosi tevékenységet nem, hanem csak egészségügyi információs tevékenységet végzett, és közismert volt, hogy állatorvosi diplomával rendelkezik.

Reménytelen helyzetben

Érdekes módon az eljárást elindító Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) többek között ugyancsak D. Tamás könyvére hivatkozott a vádott korábbi ellenőrzéséről készült jelentésében, de ellenkező előjellel: a hivatal szerint könyve, illetve a betegekről vezetett dokumentációja maga cáfolja azt, hogy csak egészségügyi tanácsadást végzett volna.

Könyvéből idézett is a bíró (az úgynevezett protokollt olvasta fel, ami több tucat ponton keresztül sorolja, miket kell ennie, innia, milyen szereket kell szednie a pacienseknek a gyógyulásért). A hozzá fordulókról vezetett adatlapok (a klienseket kikérdezték betegségeikről, családtagjaik betegségeiről, laborleleteket és egyéb vizsgálati leleteket kértek be tőlük) azonban már nem elérhetők. Egy betörés során nyoma veszett az egyik tanú által több tízezresnek mondott dossziémennyiségnek. A betörés ügyében korábban nyomozás is indult, de nem ismert okokból megszüntették.

_HD47324
Felolvastak a könyvéből is – Fotó: Hajdú D. András

Az ÁNTSZ korábbi vizsgálata során megállapították, hogy amikor helyszíni ellenőrzést végeztek D. Tamásnál, nem tudta igazolni állatorvosi végzettségét, és működési engedélye sem volt. Utóbb ráadásul hiába kérték a kormányhivataltól kutatói tevékenységének igazolását, semmilyen kutatói engedélye nem volt. Akkor az ÁNTSZ ötmillió forintos egészségügyi bírságot szabott ki az általa vezetett alapítványra, és feljelentést javasoltak kuruzslás miatt. Megállapították, hogy “Reménytelen helyzetben lévő emberek kihasználásával végez az (általa vezetett) alapítvány tevékenységet” – idézte a bíró az ÁNTSZ jelentését.

Üzleti vita

A kuruzslás vádja mögött ugyanakkor üzleti vita nyomai is felsejlenek. Az ügy egyik tanúja korábban üzletfele volt, akivel a 2000-es évek első felében közös céget alapítottak, hogy forgalmazzák az általa kitalált rákellenesnek mondott szert. Éveken keresztül dolgoztak együtt, a bizalom akkor rendült meg, amikor egy gyógyszerkutató egy cikkben leleplezte a vádlottat, és tudományos bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az általa kikevert teakeverékről többet állítanak, mint amire valójában képes lehet, és nem hatékony rákellenszer. A tanú azt mondta, azt szerette volna, ha D. Tamás rágalmazás miatt pert indít a cikk miatt, de ő inkább hallgatott, ezért vált külön üzlettársától.

Igaz, a tanú azóta is ugyanolyan néven forgalmaz rákbetegeknek ajánlott étrendkiegészítőket szlovákiai cégén keresztül, mint a közös években, és D. Tamás alapítványának is tagja (bár egy ilyen tagságot nem lehet egyszerűen megszüntetni, ezt a bírónő is elismerte). Az illető azt állítja, csak D. Tamásban rendült meg a bizalma, a termékben nem. A beidézett tanúk között több olyan is volt, akik korábban D. Tamás munkatársaiként dolgoztak, de jelenleg a fentebb említett korábbi üzletfelével dolgoznak együtt. Rájuk az volt a jellemző, hogy inkább a negatív dolgokat emelték ki a vádlottal kapcsolatban. Az egyikük például megjegyezte, hogy D. Tamás azt követően íratta rá címekkel és titulusokkal bőven ellátott névjegykártyájára a New York Academy-t, hogy látott valakinél egy névjegykártyát, amin ez szerepelt, és többen is hivatkoztak arra, hogy málnaszörpnek hívta a vörösboros fröccsöt, amit kliensei jelenlétében is fogyasztott, egyikük szerint előfordult, hogy ittasan fogadta a pacienseket.

_HD47231
Fotó: Hajdú D. András

Az is kiderült, hogy az a férfi, akinek bejelentése nyomán annak idején elindult az ÁNTSZ-ellenőrzés, amiből a rendőrségi feljelentés, majd a mostani bírósági eljárás is lett, néhány évvel ezelőttig élettársa volt D. Tamás fentebb említett, tanúként beidézett korábbi üzlettársának. Ráadásul évekkel ezelőtt D. Tamás könyvbemutatóján botrányt is keltett bekiabálásokkal. A férfit magát is beidézték tanúként, de külföldi munkája miatt nem tudott megjelenni.

Svájci trezor

A üzleti vitára maga a vádlott is utalt, azzal, hogy mocskolódással és a termék védjegyének birtoklásával vádolta a készítmény jelenlegi forgalmazóját, és kijelentette: “Rajtam és egy svájci trezoron kívül senki nem tudja a tea öszetételét, ami most forgalomban van, azzal köszönőviszonyban sincs”.

A tárgyaláson több, az infúziókat beadó ápolót is meghallgattak, akik maguk is azt hihették, hogy egy igazi orvos megbízásából végzik el a beavatkozást. “Amikor találkoztunk, mindenki úgy szólította, hogy professzor, nem mentem utána, hogy ez mit takar”- mondta egyikük. “Azt hallottam róla, hogy rákgyógyítással foglalkozik, sokan dicsérték” – így a másikuk.

Páciensei is úgy vélték, orvossal van dolguk. Az egyikük, akinek felolvasták írásbeli vallomását, azt állította, hogy abban a tudatban mentek hozzá rákbeteg férjével, hogy orvosként fog segíteni. A lébényi házban, ahol felkeresték, orvosi jellegű képek és egy-egy gyógyult beteg portréja is volt a falon. A bent tartózkodásukkor ugyan D. Tamás nem említette, de a tanú szerint nem volt okuk megkérdőjelezni orvosi praxisát. Különböző gyógymódokat – lúgosítást, fagyöngy-kúrát, és persze saját teáját is – ajánlott nekik, oxigénpalack beszerzését javasolta, illetve az általa kidolgozott protokoll – amiben a c-vitamin kúra is szerepelt – betartását. A tanú szerint a vádlott mondta meg, hogy miként adagolják a c-vitamint, és használták készítményét is, de anyagi okok miatt nem vettek meg mindent. Bár D. Tamás több gyógyulásos példával is biztatta őket, férje végül 2011-ben elhunyt.

_HD47366
Fotó: Hajdú D. András

A tárgyalásra beidéztek egy idős nőt – szintén korábbi pacienst -, aki maga is professzor úrnak szólította a vádlottat, és úgy vélte, sokat segített neki a vádlott által – nem rákbetegségére – ajánlott c-vitamin-kúra, amikor a kezelés után kicsivel emlődaganattal kellett műteni három éve. A vádlott hálás is volt neki: “Éljen legalább száz évig!” – súgta a néninek, amikor befejezték meghallgatását.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!