X

Milyen az élet az ország legnagyobb nyomortelepén?

Miskolc az utóbbi időben a telepfelszámolásoktól hangos, eközben viszont a város legnagyobb nyomortelepének a fejlesztésébe több mint 150 millió forintot tett a kormány és az önkormányzat. Lyukóvölgyben ezrek nyomorognak vezetékes víz, betonozott út és munkalehetőség nélkül, van, akinek elviszik a gyerekét miközben orvosnál van, más kezét-lábát töri a vacak állapotban lévő utakon. Indult ugyan felzárkózási program, de az csak a lakosság 2,5 százalékát érintette.

Miskolcon jelenleg 14 darab szegregátumot tartanak számon. Van, amelyik a belvárostól alig pár utcasarokra van, és van, amelyik közvetlenül a futballstadion mellett. Miskolc, és egyben az ország egyik legnagyobb szegregátuma azonban épphogy távol esik mindentől, a városon kívül, egy festői szépségű völgyben. Nem jár oda villamos, nincs iskola, óvoda, közért, de még utcanevek se. Mégis közel négyezer ember lakja egy hatkilométer hosszan elterülő hegygerinc tetején és alján. Ez a miskolci Lyukóvölgy.

  • Milyen itt az élet?
  • Csóró.

A szóváltás egy középkorú férfival zajlott, aki két akkora flakon vizet cipelt felfelé a meredek hegyi úton, hogy majd beleszakadt, és párszázméterenként meg is kellett állnia szusszanni. A vízhordás mindennapos tevékenység a Lyukóban, ugyanis a völgyben rengeteg házba nincs bevezetve a víz, a helyieknek még a gerinc tetejéről is el kell járniuk a kúthoz. A férfi 2000 óta él a völgyben, azóta 28-szor törtek be hozzá. “Szívesen elköltöznék” – mondta, de pénze nincs rá.

Kockás lapon adták-vették a házakat

“Valaha ez egy virágzó környék volt” – tudjuk meg Szendrák Dórától, a Regionális Civil Központ Alapítvány (Recik) ügyvezetőjétől, amely a Lyukóvülgyben működő komplex telepprogram egyik működtetője. A völgy a rendszerváltás előtt bánya volt, és főleg a bányászok és a miskolci gyári munkások üdülőházai álltak benne.

Az idő múltával, a gyárak leépülésével azonban ennek a generációnak egyre rosszabbul ment, sokan eladták vagy magára hagyták a telkeiket. A helyükre pedig alacsony státuszú, nehéz körülmények között élő emberek érkeztek, akár vidékről vagy olyanok, akik ugyan Miskolcon laktak, de a városban lévő lakásukat már nem tudták fenntartani. Lyukóvölgy jópár évvel ezelőtt elérte azt az állapotot, amikor már szegregátumnak lehetett nevezni, azaz az ott élő aktív korú népesség legalább 50 százaléka nem rendelkezik munkajövedelemmel, és legfeljebb nyolc általánosa van.

Lyukóvölgyi utca | Fotó: Hajdú D. András

Ráadásul Lyukóvölgy több szempontból is különleges helyzetben van. Külterület, így nincs rá hatással a városi infrastruktúra, és nem jut hozzá annyi forráshoz, mintha belterület lenne A völgyben nem épült ki a közintézményrendszer, közmű, és szennyvízelvezetés sincs. Utóbbinak ugyanakkor Szendrák szerint az az oka, hogy a régről megmaradt bányajáratok miatt nem tanácsos bármit is beépíteni a föld alá.

A városnak az ingatlanokra sincs hatása, azok ugyanis a miskolci telepek jórészétől eltérően magántulajdonban vannak, azaz nem szociális bérlakások. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a város nem számolhatja fel, és nem lakoltathatja ki a házakból az ottélőket, hasonlóan ahhoz, ahogy a pár hónappal ezelőtt indított telepfelszámolási program keretében például a Számozott utcákban vagy a Békeszálló-telepen teszik.Viszont így Szendrák szerint az önkormányzatnak abba sincs beleszólása, hogy ha valaki egy szerszámosbódéban él műanyaggal az ablaka helyén.

A jogi viszonyok szintén nem tisztázottak. Sok lakó nem rendelkezik hivatalos irattal arról, hogy az övé a ház, amelyben lakik. Elterjedtek a kockás lapokra írt adásvételi szerződések, amelyek ugyan jelzik, hogy az ottélők valószínűleg nem önkéntes lakásfoglalók, de jogi szempontból kétséges az érvényességük.

Egy lap várta, hogy elvitték a lányait

Attila négy éve költözött a családjával a Lyukóvölgybe. A gerincen él három lányával és a feleségével. Se betonút, se vízvezeték nem vezet fel hozzájuk, csak egy meredek hegyi ösvény. “Jó a levegő, szép a kilátás, és nem vagyok lent a dzsumbujban” – magyarázta, hogy miért költözött fel a hegyre. Így távol van a hangoskodástól, ami azonban még így is felhallatszik esténként, sőt a betörőket sem állítja meg a hegymászás. Attila mégis azt mondja, hogy fent csendesebb és nyugodtabb. Egyetlen probléma van csupán: Attila fél lábát amputálták egy érszűkület miatt.

Attila szerint csendesebb a gerinc tetején lakni | Fotó: Hajdú D. András

Azt mondja, gyorsan leér a hegyről, ha mennie kell. Még az ő házán túl is élnek családok, ők sokkal rosszabb helyzetben vannak. Csak a vízhordásból van elege, a legközelebbi kútig ugyanis sokat kell gyalogolnia. Gyűjtöttek ugyan aláírásokat, hogy vezessék a vizet feljebb, levelet is küldtek a szolgáltatónak, de választ nem kaptak.

Az orvoshoz szintén sok időbe telik eljutnia. Tavaly tavasszal vissza kellett mennie kontrollra a lábával a kórházba, ezért egyedül hagyta a házban a kislányát a 13 éves lányával. Azt mondta, hogy mikor visszaért, egy papír fogadta, amelyen a helyi családsegítőszolgálat értessítette, hogy magukkal vitték a lányait, mert magukra hagyva, egyedül találták őket otthon. Attilának több napba telt, mire megmagyarázta, hogy csak az orvosnál volt a lábával, és visszaengedték a lányait.

150 millióból indítanák be az embereket

Lyukóvölgyben jelenleg egy nagyobb állami felzárkózási program fut. Az önkormányzat a Türr István Kutató és Képző Intézettel (TKKI), valamint a Recik Alapítvánnyal közösen 2012-ben kezdett bele a kormányzati támogatásból megvalósuló komplex telep-programba. Az összköltségvetése 150 millió forint, és Szendrák szerint több célja is van: szeretnének javítani az alacsony iskolázottságon, és növelni a foglalkoztatottságot.

Szocális munkásokat vettek fel, akik helyben szerveznek programokat az ottélőknek, illetve egyénileg is segítik őket. Lyukóvölgy közepén, a Gulyakútnál kialakítottak egy szolgáltató házat, ahová kitelepült egy védőnő, és különböző tanácsadásokkal várják a helyieket. Valamint a TKKI különféle képzéseket szervez számukra, például kertgondozást vagy kőműves-ismereteket is tanítanak.

A fiatal édesanyát, Annát is a kertgondozó kurzus ragadta meg elsőre, holott azt mondja, már előtte is értett a kerthez. Anna három éve költözött a Lyukóvölgybe a kisfiával. “Anyagilag nem álltunk úgy, hogy a városban vegyünk házat, itt pedig a rezsi sem magas” – mesélte. Eleinte tetszett neki a környék, de aztán egyre inkább úgy érezte, hogy szívesen elköltözne. Szerinte túl sok idegen költözött oda, és nem is igazán volt lehetősége arra, hogy a gyerekkel a lakáson kívül töltsön időt. Játszótérre is a városba jártak. Közben elveszítette a munkahelyét, és jelenleg úgy van vele, hogy már bármilyen állás megfelelne neki, de az a tapasztalata, hogy amikor a munkaadó megtudja, hogy egyedülálló anya, máris esélytelenné válik az állásra.

Anna három éve él Lyukóvölgyben| Fotó: Hajdú D. András

A kertgondozó kurzust elkezdve viszont egyre inkább bevonódott a telep-programba: mentort kapott, aki tanácsokkal látta el, és segített a hivatalos ügyek intézésében vagy a munkahelykeresésében, és elkezdte látogatni a program keretében szervezett klubokat is. Jár a főzőklubba és tagja a szülőklubnak is. Utóbbiban a gyereknevelésről van szó, Anna pedig azt mondta, hogy ebben a témában örül , ha tanácsokat kap. “A gyerek eleven, az én türelmem véges” – mondta.

A környéken mások is vannak Annához hasonló helyzetben, ottjártunkkor többen is beköszöntek a szolgálatóházba, hogy elbeszélgessenek az ottdolgozó szociális munkásokkal, vagy kérdezzenek tőlük. A szomszédos konténerben rendelő védőnő legalább ilyen népszerű volt, pár méterrel arrébb pedig a kőműves-foglalkozás keretében betonoztak éppen egy utat, ami összeköti a szolgáltatóházat a közeli közösségi házzal. Az udvaron álló focipályát szintén a program keretében építették. Az első meccset a helyiek játszották a körzeti rendőrség válogatottja ellen. 5-5 lett a végeredmény, de végül a Lyukó-válogatott győzött hetesekkel.

Szakácskönyv és gombatelep is lett

Szendrák Dóra több dolgot is felsorolt, amelyek szerinte a program sikerességét bizonyítják. A főzőklubb már szakácskönyvet készített az összejöveteleken kikísérletezett ételekből. A zeneklub előállt egy együttessel, amely az LY16 névre hallgat, és már fellépésekre is járnak. Néhány helyi pedig még a gombatermesztésbe is belefogott az egyikük pincéjében.

Gombatelep a pincében | Fotó: Hajdú D. András

A programnak viszont van két hátulütője. Az egyik, hogy csak egy fizikailag lehatárolt területet célozhatott meg a Lyukóvölgyön belül. Ez a Gulykút melletti környék, ami a négyezerből mindössze 100 embert jelentett, ők azok, akik részt vehettek a programban. Anna és a kisgyereke a területen belül volt, így részt vehettek a programban, Attila azonban túl messze él, így ő, ha akart, se tudott volna becsatlakozni például a klubokba.

“Arra törekedtünk, hogy egy kis mag kialakuljon, aki akar magával kezdeni valamit. Bízunk benne, hogy ők hatással tudnak lenni a környezetükre is” – mondta Szendrák Dóra. Hozzátette, hogy a nagyobb közösségi programjaik így is nyilvánosak voltak, így azon más helyiek is részt vehettek.

A másik hátulütő az, hogy a program csak két évre szól, és ez idén decemberben lejár. “Jó lenne, ha utána is folytatódna a program” – mondta Anna, de hozzátette azt is, hogy eddig is sok tapasztalatot gyűjtött. “Kénytelen leszek a saját lábamra állni” – tette hozzá.

Le kell győzni a kilométeres távolságokat

Szendrák bízik benne, hogy a partner civil szervezetek továbbviszik majd a kezdeményezéseket, ráadásul időközben a szomszédban lévő közösségi házban elindult egy másik önkormányzati támogatású program is. Ennek a gazdája azonban már a Máltai Szeretetszolgálat, akik egy a miskolci önkormányzattal áprilisban kötött megállopodás értelmében a saját programjukat indították el a Lyukóvölgyben. Ehhez megkapták használatra a közösségi ház egy részét egészen 2019-ig, és még egy tízmillió forintos indulótőkét is kaptak az önkormányzattól.

Közösségi Ház Lyukóvölgyben| Fotó: Hajdú D. András

Ők első lépésként egy tanodát indítottak, ahol a helyi gyerekeknek biztosítanak korrepetálást, foglalkozást, jellemezően iskolaidő után. A távlati cél a gyerekeken keresztül  a felnőttek bevonása is a közösségépítésbe. Ez azonban nem lesz egyszerű, a Szeretetszolgálat munkája ugyanis nem lesz lehatárolva a Gulyakút környékére. A teljes Lyukóvölgy kilométeres távolságait pedig csak úgy tudják legyűrni a szocális munkások, ha újabb közösségi tereket hoznak létre a telep más részein is. A középen lévő közösségi házba ugyanis három kilométerrel arrébbról valószínűleg csak kevesen járnának el.

Gyuri kutyát vett, Zsolti a kezét-lábát töri

Nem kell azonban távol menni a közösségi háztól és a Gulyakúttól, hogy az ember találkozzon a Lyukóvölgy problémáival. Alig pár sarokkal arrébb nyugdíjas férfi dolgozik egy nyaraló kertjében a kérdésünkre pedig elmeséli, hogy bár a környék nagyon szép, rengeteg a betörés. A szomszédba épp hetvenszer törtek be, ő pedig ezek után döntött úgy, hogy kutyát vesz a kertjébe. “Állandóan mondják, hogy kössem meg, de nem kötöm” – mondta mosolyogva.

Gyurinak kutyát kellett vennie| Fotó: Hajdú D. András

A betörések azonban csak a jéghegy csúcsa. A széttetovált hátú Laci és a bekötött kezű Zsolti egész másra panaszkodtak egy lejtő aljában. “Ez az út megöl engem” – mondta Zsolti felmutatva egy vízmosás által kettészelt földútra, ami felvezet a gerincre. Volt, hogy a lábát törte, amikor télvíz idején megpróbált felsétálni a lakásához. Aztán mikor kihívta, a mentőautó nem is ment fel érte a domb tetejére, úgy kellett levinni. Később szánkóval húzták vissza.

Télvíz idején még veszélyesebbé válik | Fotó: Hajdú D. András

Lacinak ugyanez volt a problémája, csak neki a dereka csípődött be, és az ügyeleti autóra várt hiába egész éjszaka. Amikor pedig reggel betelefonált, azt mondták neki, hogy így már akár be is mehet a rendelőbe a városba. “15o millióból építettek egy focipályát, aztán mi nem is használhatjuk” – panaszkodott a közeli telep-programra, majd hozzátette, hogy ebből a pénzből megcsinálhatták volna az utakat a környéken, beton ugyanis csak a közösségi ház közelében van, a gerincre vezető földutak pedig életveszélyesés válnak télen, főleg a gyerekek számára, akiknek viszont mindennap le kell gyalogolniuk iskolába. Zsolt számára még nyáron is veszélyesnek bizonyult a meredek földút, ugyanis a minap megint elesett, és eltörte a kezét. “Pedig nem is voltam részeg” – mondta félmosollyal az arcán.

Albert Ákos:
Related Post