Keresés

Milliókat keres az ügyészség a vízvezetékszerelő polgármesteren

Fiktív számlákkal támasztotta alá az ügyészség szerint több millió forint pályázati pénz elköltését Siklósnagyfalu polgármestere, Kosztics József. Egyebek mellett az iskolafelújításra és a Start munkaprogramra költött pénzeket keresik rajta. A bokáját fiktív számlákkal már korában is megütő polgármester a bíróságon azzal védekezett, hogy nem ért a könyvvitelhez.

“Nem így nézett ki valamikor ez a falu!” – Orsós Mihály családjával egy ismerőséhez igyekszik Siklósnagyfalu főutcáján, és elismerően beszél Kosztics József polgármester tevékenységéről. “Adóssággal vette át, de nullára hozta” – mondja a falu gazdálkodásáról az amúgy közmunkásként dolgozó férfi. “Krumplit, hagymát, paradicsomot, paprikát termelünk a kertészetben, a falu is eszik belőle” – sorolja a buszmegálló légpuskalövések nyomait viselő táblájának tövében. “A Kosztics Józsi a legjobb, csibéket is adott” – tromfol rá egy fiatalabb férfi az egyik udvarról.

“Mindent jól csinál, előtte nem volt itt semmi.  Nem panaszkodik senki sem rá, igaz papa?” – Jovanovics Lászlóné férjével együtt üldögél a ház előtt, a kertkapuban oldalán fekszik a frissen cserélt gázpalack, a virágoskertben növendék macska nyújtózik. “Odavan a népért.”

Siklósnagyfalusi polgármester ügye
A hivatal épülete – Fotó: Magócsi Márton

Maga Siklósnagyfalu viszonylag takaros településnek tűnik, dacára hátrányos helyzetének. Lakosságának több mint 30 százaléka munkanélküli, amivel a legrosszabb helyzetben lévő települések közé tartozott tavaly. Az utcák és a porták – legalábbis a faluközpontban – többé-kevésbé rendezettek. A főúton rózsák szegélyezik az árokpartot, a frissen épült halványlila szociális lakások udvara tiszta, a kerítéseken itt is-ott is májusfák búcsúztatják a tavaszt.

Az általunk megkérdezett siklósnagyfalusiak döntő többsége csak jót mond az egykor vízvezetékszerelőnek tanult, majd leérettségizett polgámesterről, aki hat éve irányítja a falut, de már tíz éve is megnyerte a polgármesterválasztást. Igaz, akkor egy büntetőügy miatt nem tette le a hivatali esküt, ezért időközi választást kellett kiírni, amit másvalaki nyert meg.

Kosztics József, akinek a nevét akkor kapta fel a sajtó, amikor tavaly bejelentette, hogy települése szívesen fogadna be menekülteket és menekülttábort, most megint büntetőügyben járhat a bíróságra. Hétfőn volt az első tárgyalása annak az ügynek, amiben hat vádpontban, többek között költségvetési csalással, sikkasztással, a számviteli törvény megsértésével, magánokirat-hamisítással vádolja az ügyészség őt, és bűnsegédként három bűntársát.

Siklósnagyfalusi polgármester ügye
A tárgyaláson csak két vádlott jelent meg – Fotó: Magócsi Márton

A vádirat első vádpontja szerint 2011-ben iskola- és óvodafelújításra is pályázott, és nyert összesen több mint 17 millió forintos támogatást. Ám míg az egyik pályázatból felújították az épületet, a másik pályázat esetében fiktív számlákat állítottak ki a bűntársaihoz köthető cégek – többek között egyik gyerekkori ismerőse, az ügy másodrendű vádlottjának cége – révén. Az ügyészség szerint ezzel 7,5 millió forintos kárt okoztak.

A második vádpont fókuszában egy majdnem négyszázezer forintos önkormányzati cserépvásárlás, illetve a kultúrház és a hivatal tetejének tetőfedése áll. A vád szerint több mint 770 ezer forintot fizetett ki tetőfedésért ismerőse cégének, miközben a munkát a közmunkaprogram keretében végeztette el.

A harmadik vádpont szerint 2012 őszén 300 ezer forintot vett fel az ökormányzat bankszámlájáról, de a pénzt nem vételezték be a hivatal házipénztárába, és nem tudni, mi lett vele.

A negyedik vádpont szerint 4,3 millió forintért végeztetett a településen gépi földmunkákat. Erről is készültek számlák, de a vád szerint nem történt bizonyítható munkavégzés.

Siklósnagyfalusi polgármester ügye
Az óvoda/iskola – Fotó: Magócsi Márton

Az ötödik vádpont értelmében a Start munkaprogram keretében 17 millió forintos céltámogatást kapott a település, aminek egy részéből eszközöket – kistraktort és munkaruhákat, védőeszközöket – szereztek be az említett ismerős cégén keresztül. A cégnek azonban nem is volt ilyen áruja, és az ügyészség szerint valótlan tartalmú számlák révén 7,8 millió forint támogatást vett igénybe jogosulatlanul.

A hatodik vádpont szerint az önkormányzat vezetőjeként a kérdéses 2011-2012 közötti időszakban nem tartotta be a számviteli rendet, amikor nem, vagy hiányos volt az utalványozás a pénzek kezelésekor, amikor magának utalványozott az önkormányzat kasszájából, vagy amikor az önkormányzati kertészetben megtermelt termékek értékesítéséről nem keletkezett papír. Az ügyészség mindezekért jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, sikkasztással, hamis magánokirat felhasználásával vádolja, amiért öt év börtön is kiszabható.

Siklósnagyfalusi polgármester ügye
Az iskola – Fotó: Magócsi Márton

A polgármester a tárgyaláson nem ismerte el a bűnösségét. Az iskolafelújítással és a földmunkákkal kapcsolatban azt mondta, ő látta, hogy a munkákat elvégezték, és amikor tavaly a minisztériumhoz benyújtották a pénzügyi elszámolást, ott meg is voltak vele elégedve. A pénzek kezelésével kapcsolatban pedig azt álította, hogy nem ért hozzá, mert annak idején vízvezetékszerelőként végzett. “Nem vagyok gazdasági szakember, nem vagyok könyvelő” – mondta a bíróság előtt. Szerinte elődjétől nem kapott pénzkezelési szabályzatot, ezért nem tudta, mit hogyan kell lekönyvelni, és az önkormányzat, illetve a körjegyzőség munkatársai, ahova a település akkor tartozott, nem figyelmeztették arra, mit kellene csinálnia.

A Kosztics Józsefet védő Fenyvesi Csaba ügyvéd szerint is csak adminisztratív problémáról van szó, nem pedig arról, hogy a polgármester sajátjaként rendelkezett volna az általa felvett összegekkel. A védőügyvéd úgy vélte, nem lehet szándékosságról vagy tudatosságról beszélni a részéről, és valójában a számviteli fegyelem megsértésében sem vétkes, mivel az önkormányzati apparátusnak kellett volna felhívni a figyelmét arra, miként kellett volna szabályosan kiállítania a számlákat, az utalványokat, a bizonylatokat.

A fiktív számlákkal nem először gyűlik meg a baja a polgármesternek. A fentebb is említett büntetőügy is ilyenek miatt indult annak idején. A Magyar Narancs korábbi cikkéből kiderül, bő tíz éve négy hónap börtönt kapott ilyen számlák miatt. Akkor a Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet vezetőjeként vonták felelősségre. A szervezet éveken át összesen több százmillió forintot nyert el különböző roma felzárkóztatási és oktatási programokra.

Siklósnagyfalusi polgármester ügye
Bicskei Sándor több feljelentést is tett – Fotó: Magócsi Márton

A mostani eljárás Bicskei Sándor, korábbi polgármester feljelentései alapján indult. Bicskei az Abcúgnak arról beszélt rózsával befuttatott homlokzatú háza kapujában, hogy 2010 óta összesen több százmillió forint pályázati pénzt nyert a falu, de ahhoz képest nem sok minden történt. Az iskolát ugyan felújították, de most megint csak óvoda működik az épületben (tavaly leégett az óvodai rész, és az óvodások az iskolai részbe költöztek, ez magyarázhatja, hogy az épült a felújítás dacára nem tűnik kifogástalan álapotúnak).

Bicskei elismerte, hogy a feljelentések miatt korábban tettleg is összetűzésbe került a polgármester fiával, aki betörte az ablakukat, de mégis őt rabosították a rendőrök. A férfi azt állítja, jóval kevesebb közmunkás dolgozik mint amiről a poolgármemster beszélni szokott, és az újabb – például tésztagyár létesítésére vonatkozó – pályázatokkal sincs minden rendben, illetve a felújított kultúrházat sem adták még át hivatalosan. Ezek miatt újabb feljelentést tett, de azt elutasították a hatóságok.

Maga a polgármester, aki a matrica tanúsága szerint a Darányi Ignác terv keretén belül beszerzett piros hivatali mikrobusszal érkezett vissza a pécsi tárgyalásról, ügyvédje tanácsára nem nyilatkozik, kerüli a nyilvánosságot. Egyik alpolgármestere, aki nagy, tíz év körüli hetes BMW-vel érkezett haza, ugyancsak nem állt velünk szóba. Elmenőben megszólítottuónk még egy, a főutcán mellig kigombolt ingben sétáló szőkés-őszes férfit, hogy mit gondol a polgármester ügyeiről, de ő sem volt túl bőbeszédű. “Itt ilyen királyok vannak. Ő a minden.”

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!