Keresés

Milliárdokat vont el a kormány Farkas Flórián programjától

2,5 milliárddal csökkentették a Híd a munka világába költségvetését. A NAV is nyomoz.

2,5 milliárd forinttal csökkentette a kormány a Híd a munka világába nevű projekt költségvetését – tudta meg a RomNet. Az elvonásról kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben, ez alapján az Országos Roma Önkormányzat által koordinált Híd a munka világába elnevezésű, mintegy ötmilliárd forintos költségvetésű projekt támogatásának összegét 2 milliárd 474 millió 646 ezer 299 forinttal csökkentik.

A projekt teljes támogatási összege 4 milliárd 995 millió forint volt. Az uniós program konzorciumvezetője az Országos Roma Önkormányzat  volt, partner pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Türr István Képző és Kutató Intézet.  Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása alapján az ORÖ 2 milliárd 99 millió 88 ezer 407 Ft megítélt támogatást kapott a keretösszegből, az NGM 113 millió 163 ezer 791 Ft-ot, a TKKI pedig 308 millió 101 ezer 503 Ft-ot. A projekttel kapcsolatos foglalkoztatási szövetkezetet Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő vezeti, aki miniszterelnöki biztos is, és ő volt korábban az ORÖ elnöke.

A NAV tavasszal költségvetési csalás gyanúja miatt indított eljárást a pénzköltések miatt. Folyamatosak a tanúkihallgatások, iratokat is lefoglaltak, de gyanúsítottja még nincs az ügynek. A pénzügyi visszaélések és gyanús pénzköltések kivizsgálása miatt egy úgynevezett Alternatív Vizsgálóbizottság is alakult az ORÖ képviselőiből, akik több büntetőfeljelentést is tettek.

A RomNet megkérdezte az NGM-et és az Emmi-t, hogy miért volt szükség a forráselvonásra. A tárca azt a választ adta, hogy a projekt „szakmai okok miatt nem az eredeti tervek szerint haladt”. A tárca közlése szerint a szakmai hiányosságokra az „időközi ellenőrzések” mutattak rá, így a projekt „az eredetileg tervezetthez képest csökkentett műszaki-szakmai tartalommal és ehhez mérten csökkentett költségvetésből valósult meg”.

Arra a kérdésre, hogy a támogatási összeg felére csökkentése összefüggésben áll-e a NAV által költségvetési csalás gyanúja miatt indított eljárással, a minisztérium úgy válaszolt: a csökkentésre szakmai okok miatt volt szükség, és az adónyomozók által folytatott eljárás „teljes mértékben elkülönül” a támogató által folytatott vizsgálatoktól és a szakmai tevékenységektől. A minisztérium szerint a Híd a munka világába programmal kapcsolatban „költségcsökkentésről” van szó, az összeg nem is kerül kifizetésre.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!