Keresés

Migráns vagyok, fogjatok el!

Bár a miniszterelnök lebonatná a debreceni menekülttábort, mert ott csak gazdasági bevándorlók rontják a levegőt, ottjártunkkor csupa olyan emberrel találkoztunk, akiknek veszélyben volt az élete, hazájukban háború dúl vagy egy üldözött csoporthoz tartoznak. Többüknek egyetemi diplomája van, sokéves munkatapasztalatuk, jól beszélnek angolul. Pontosan tudják, Magyarországon mennyire nehéz menedékjogot kapni, legtöbben azon az áron is továbbállnának, hogy újra hónapokig tartó bújkálás vár rájuk, ráadásul megint százezreket fizethetnek az embercsempészeknek. 

Debrecen határában, a Sámsoni úton az autókereskedésekkel telepakolt 48-as főútszakasz szélén  kis csoportokban gyalogolnak a városközpont felé az egykor szovjet laktanyaként működő menekült befogadó-állomás lakói. Szinte kizárólag csak férfiakat látni, a nők és gyerekek csak ritkán hagyják el a tábor területét. Akik kijárnak, azok sem mennek túl messzire – a 400 forintos buszjegy drága, a városközpont pedig messze van. Amúgy is az úttest másik oldalán vannak a legfontosabb helyek: az internetkávézó, (ahonnan nemzetközi hívásokat is olcsón lehet indítani) és a pénzváltó, ahol a barátoktól, családtól kölcsönkért pénzt lehet felvenni.

A debreceni menekülttábor lakói
A Sámsoni út Debrecenben | Fotó: Magócsi Márton

A táborral átellenben működő presszóba is sokan térnek be kávéra, sörre. Itt láthatóan bőven akadnak olyanok is, akik csak ücsörögni és a többiekkel beszélgetni jönnek be – költekezni ugyanis akkor sem akarnának, ha lenne miből. Legtöbbjük ugyanis arra gyűjt, hogy amint lehet, elhagyhassa az országot Ausztria felé. A pénzváltónál is azért a pénzért állnak sorba, amit Németországban, Svédországban vagy máshol élő barátaik, rokonaik azért küldenek nekik, hogy végre útnak indulhassanak. Bár a Dublini Egyezmény szerint a menekülteknek abban az országban kell megvárniuk, hogy döntsenek menekültügyi kérelmük elbírálását, mégis sokan inkább megkockáztatják az utat, és megint kezdődik a hatóságok előli rejtőzködés és menekülés. Az egyezmény szerint ha más uniós országban elkapják őket, azonnal visszaküldik őket Magyarországra.

Itt úgysem kapunk menekültstátuszt

A táborral szemben lévő internetkávézó udvarán találkoztunk a pakisztáni Admannal, aki kiválóan beszél angolul. Nem hiába, hazájában nemzetközi tanulmányok szakot végzett. Adman mindössze tíz napja érkezett Magyarországra, de a napokban már megy is tovább Ausztria felé. „Itt úgysem fognak nekünk menekültstátuszt adni” – indokolta, miért is tervez ilyen hamar továbbállni Magyarországról. A 25 éves fiú azt mondja, még nem tudja pontosan, hol fog letelepedni – hiszen soha nem járt még azokon a helyeken, ahová készül. Nincsenek is akkora kötöttségei, mint családos sorstársainak, Adman ugyanis nem valamelyik rokonhoz utazik, mint itt a legtöbben. „Nekem csak magamat kell megvédenem, magamért tartozom felelősséggel” – mondta. Noha szülei és testvére Pakisztánban maradtak, a fiú nem tervezi később Európába hozni őket. Független, önálló életet szeretne.

A debreceni menekülttábor lakói
Adman | Fotó: Magócsi Márton

Pakisztánnak azt a részét, ahonnan Adman jött, nagyon is érinti az Afganisztánban a tálibok és a NATO erők között dúló háború. Folyamatosak a bombázások, az emberek a saját országukon belül kényszerülnek régióból régióba menekülni. „Az egész családom szintén menekülttáborban él, csak ők Pakisztánban” – mondta Adman. Az idejutás körülményeiről annyit mesélt, hogy három hónapig tartott, szárazföldön: Irán, Törökország, Bulgária majd Szerbia érintésével. Potom 1200 euróért.

Aki Afganisztánban egy pária-csoport tagja, az nem menekült?

A 16 éves Nazer Nasiri Afganisztánból jutott el a déli országhatárig, és csak öt napja érkezett Debrecenbe. Nazer a hazarákhoz, Afganisztán harmadik legnagyobb népcsoportjához tartozik.  Mivel a tálibok már régóta üldözik a hazarákat, ezért Nazer életveszélyben lenne Afganisztánban. A fiú családja Afganisztánban maradt, ők gyűjtötték össze a pénzt az útra, ami – ha minden jól megy – Svédországban ér majd véget. Nazer ugyanis ott szeretne letelepedni, ezért a napokban biztos továbbáll Debrecenből.

A debreceni menekülttábor lakói
Nazer hazaraként Afganisztánban páriának számít | Fotó: Magócsi Márton

„Most arra gyűjtök pénzt, hogy fel tudjam hívni a családomat, hogy küldjenek még pénzt” – magyarázza Nazer, aki Admanhoz hasonlóan szárazföldön – vonattal, busszal és gyalog – jutott el a szerb-magyar határig, és 430 ezer forintnak megfelelő angol fontot fizetett érte. Nazer viszont szeretné, ha később családja is követni tudná őt Svédországba, ahol mielőbb szeretne iskolapadba ülni, mert komoly lemaradásban van – a háborús helyzet miatt félbe kellett hagynia az iskolát a hetedik osztálynál. Nazer tanár szeretne majd lenni.

A debreceni menekülttábor lakói
Kapcsolattartás az otthoniakkal némi magyarországi ízzel egy netkávézóban a menekülkttábor mellett | Fotó: Magócsi Márton

Focista akarok lenni az új hazámban is

Christopher harmincas éveiben járó nigériai férfi előbb hazájában, Nigériában, majd később Görögországban is hivatásos futballista volt – és ha Magyarországon menekültstátuszt szerezne, itt is ezt szeretné csinálni. Christopher azt állítja, egy ideje már rendszeresen szokott az egyik helyi focicsapattal edzeni.

„Lassan öt hónapja élek a debreceni befogadó-állomáson, ennyi idő alatt még a legmagányosabb farkasnak is lesznek barátai” – válaszolta nevetve arra a kérdésre, milyen a kapcsolata a táboron kívüli társadalommal. Christopher nem tűnik annak a magányos farkas típusnak: mondja is, hogy több barátja van például a debreceni egyetem hallgatói közül – nigériaiak is, de nem kizárólag. „Velük sokat járunk bulizni is” – teszi hozzá Christopher, aki nagyon vágyik már arra, hogy a menekültstátuszt igazoló papírja és tartózkodási engedélye birtokában kiköltözhessen a táborból, „mert ciki, hogy ide kell hazajönnöm” – mondja.

Christopher már tényleg nincs messze a céltól: túl van a második interjúján a menedékkérelme elbírálási procedúrájában, ami az utolsó előtti állomás. Ha a harmadik interjú is pozitív eredménnyel zárul befogadott, oltalmazott vagy menekültstátuszt kaphat, amivel egy, öt, vagy tíz évre kaphat tartózkodási engedélyt Magyarországon. „Szeretem a magyarokat, itt akarok élni és dolgozni, nagyon csalódott lennék, ha elutasítanának” – magyarázta Christopher.

„Jó életem volt, mielőtt rám szálltak a tálibok”

Amiért Christopher annyira izgul, azt épp most kapta meg Omar, egy fiatal afgán férfi, akivel az említett presszóban találkoztunk. Omart két napja értesítették róla, hogy elbírálták menedékkérelmét, és tíz évre szóló menekültstátuszt kapott. Omar alig várta, hogy végre valakinek elújságolhassa a jó hírt. Hamarosan ugyanis elhagyhatja a debreceni tábort, lakás és munka után nézhet. Valószínűleg könnyebb dolga lesz, mint sorstársai többségének – Omar ugyanis diplomás ember, pastu irodalom szakon végzett egy kabuli egyetemen.

A debreceni menekülttábor lakói
Omar a tálibok elől menekült | Fotó: Magóccsi Márton

Mint itt sokan, Omar sem az anyagi értelemben vett jólétért tett meg ekkora utat. “Jó életem volt Afganisztánban, mielőtt rám szálltak a tálibok. Volt jó munkám, helyi viszonylatban jól kerestem” – emlékszik vissza. Mivel azonban a tanulmányai alatt két évig az Afganisztánban állomásozó amerikai hadseregnek dolgozott kulturális összekötőként, a tálibok miatt sosem volt biztonságban. Az országon belül már többször kellett lakóhelyet változtatnia emiatt, de csak 2012-ben, miután egy rajtaütés alkalmával lakóhelyén akarták őt megölni a tálibok, határozta el végleg, hogy elmenekül Afganisztánból.

„Migráns vagyok, fogjatok el!”

Omar idén február közepe óta él a debreceni menekülttáborban, két évvel az után, hogy régi hazáját és régi életét maga mögött hagyta. Míg a bolgár-szerb határhoz eljutott, út közben volt, hogy egy hónapig rejtőzködött az erdőben, vagy 3-4 napon keresztül egyfolytában gyalogolt. Végül akadt egy jótevője is, aki felruházta, adott neki enni és eljuttatta a szerb-magyar határhoz.

„Migráns vagyok, fogjatok el!” Ezzel ment önként a magyar rendőrséghez a zöldhatáron való átkelés után, majd 24 órát töltött egy rendőrőrsön – valószínűleg Ásotthalomban. 2015. február 16-án került a debreceni menekülttáborba. „Semmi pénzem nem volt, kölcsönkérni itt bárkitől esélytelen” – mesélte Omar. Háromheti gondolkodás után úgy döntött, itt marad. Most, hogy két napja hivatalosan is menekült, azt tervezi, hogy letelepedik, megtanul magyarul, munkát keres, és elvégez egy mesterképzést is. Noha tudja, hogy nem lesz könnyű, Omar állampolgárságot is szeretne. “Nagyon szeretnék visszamenni, és tenni valamit az országért, ha biztonságosabb lesz ott a helyzet” – magyarázta – „de ezt már csak magyar állampolgárként tenném meg.”

Nem megy nélküle

A debreceni befogadó állomás egy nyitott tábor, a tábori kártyával rendelkező lakók szabadon járhatnak ki-be a kapuin. A Bevándorlási Hivatal fennhatósága alá tartozó intézmény feladata ­– a BÁH hivatalos tájékoztatása szerint – „a Magyarországra érkező menedékkérők elszállásolása, ellátása, a menekültügyi eljárásban szükséges feladatok ellátása”. Összesen négy ilyen tábor van Magyarországon: Debrecenen kívül Vámosszabadin, Bicskén, Nagyfán és Balassagyarmaton. Az összesen körülbelül kétezer főt elszállásolni képes intézményrendszerből a legnagyobb szeletet 823 férőhellyel a debreceni tábor teszi ki. A befogadó állomásokon elszállásolt  emberek hivatalosan kérelmezők – tájékoztatott a BÁH. Ugyanis folyamatban lévő menedékkérelem kell ahhoz, hogy legálisan tartózkodhassanak az országban és ellátást kaphassanak.

A debreceni menekülttábor lakói
Ruhák száradnak a befogadóállomás szögesdrótján | Fotó: Magócsi Márton

Orbán Viktor ominózus nyilatkozatára a tábor bezárásáról azóta több szervezet, közöttük az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is reagált, s figyelmeztettek: azok közül a migránsok közül, akik idén érkeztek Magyarországra, 14 ezren olyan háborús övezetekből érkeztek, mint Szíria, Afganisztán és Irak. Őket visszaküldeni az életveszélybe pedig nemcsak embertelenség, hanem a nemzetközi jog megsértése – közölték.

“Most a föld alá dugjuk őket?”

“És akkor majd a föld alá dugjuk őket?” – kommentálta a presszó csaposa a tábor bezárásáról szóló miniszterelnöki nyilatkozatot. A hosszabb ideje a presszóban dolgozó nő nem érti, hogy az országba érkező menekültek egyre növekvő száma mellett hogyan merülhet fel egyáltalán a felszámolás ötlete. Azt is hozzátette: eddig sem kértek engedélyt a bevándorlók Orbántól arra, hogy idejöhessenek, és ez után sem fognak. A közeli autókereskedés egyik dolgozója szerint teljesen zavartalan az együttélés a menekültekkel. “Persze, akármi van, a tábort hibáztatják” – mondta az asszony. “Szerintem pedig itt is vannak ilyenek is, olyanok is – mint a magyarok között” – tette hozzá.

A debreceni menekülttábor lakói
Egy közeli presszó üzemeltetője és egyik távolról érkezett vendége | Fotó: Magócsi Márton

A UNHCR idézett közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy az Európai Unió sok pénzzel támogatja a migránsokat kiszolgáló infrastruktúra kiépítését, 2014-ben például 1,5 millió euróval. Ebből a debreceni menekülttábor férőhelybővítésére is jutott, a tábor bejáratánál továbbra is ott van a beruházást reklámozó tábla.

A BÁH sajtóosztálya közölte: az Európai Unió Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap sürgősségi intézkedések terhére 373 millió Ft támogatást biztosított Magyarország részére, amiből a debreceni befogadó állomás is kapott, több mint 143 millió forintot. Ez már önmagában elég arra, hogy ne lehessen csak úgy bezárni a menekülttábort – az EU-s támogatás ugyanis fenntartási kötelezettséggel jár, a folyósítástól számított öt éven belül nem zárhatja be a magyar állam a tábort a szerződési feltételek megszegése nélkül.

Tény, hogy a debreceni befogadó állomás működését sokszor és sokféleképpen kritizálták már jogvédő szervezetek vagy aktivista csoportok. A Magyar Helsinki Bizottság nemrég megdöbbentő jelentést közölt a tábor területén belül 2013 nyara óta működő menekültügyi őrizetről, ahol börtönszerű körülmények között tartanak fogva személyazonosságuk tisztázásáig vagy a menedékkérelmük elbírálásáig egyes menedékkérőket.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!