Keresés

Mi a KLIK-hez akarunk tartozni!

A szülői fórumon szinte máglyára vetették a görög-keleti ortodoxokat, amiért fáj a foguk a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolára. A szülők kifütyülték a kormányhivatal képviselőjét és az egyház szóvivőjét is, és követelték a kérelem visszavonását, de az egyház nem volt ilyen engedékeny.

A városligeti iskolában tanuló gyerekek szülei szinte vasvillákkal és fáklyákkal érkeztek a kedd délutáni szülői fórumra, ahol arról zajlott a vita, hogy a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátusa fenntartósága alá vonja-e az intézményt, amihez a szülők 51%-nak beleegyezően kell szavaznia egy hét múlva. A megjelent szülők követelték, hogy a kérelemtől az egyház azonnal álljon el, de az ortodoxok szóvivője nevetve azt mondta, hogy nem hajlandók ilyen kényelmessé tenni a helyzetet.

A görög-keleti ortodox egyháznak Balog Zoltán, az Emmi vezetője még decemberben tette azt az ajánlatott, hogy választhatnak maguknak öt iskolát. Az ortodoxok rögtön nagyot akartak szakítani, és kiválasztották Budapest egyik legjobb és legnagyobb általános iskoláját, a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát.

Ha még nem hallott a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátusáról annak az lehet az oka, hogy az egyház nem rendelkezik túl sok taggal, alig vannak kétezren, de Budapesten még templomuk sincs, csak egy kis kápolnájuk. Iskolát sehol az országban nem működtetnek. Balog Zoltán a közfeladat ellátására hivatkozva tette az egyháznak azt a nagyvonalú ajánlatot, hogy válasszanak öt iskolát nulla oktatási tapasztalattal. Korábban az ortodox egyház kinézte magának a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolát, ahol a szülők hasonló meleg fogadtatásban várták az atyákat, ahogy azt korábbi cikkünkben már megírtuk.

A keddi fórumra rengeteg szülő gyűlt össze az iskola tornatermében, akik mind azon a véleményen voltak, hogy nem kérnek az ortodox egyházból, sőt semmilyen egyházból, mert ők egy világi iskolába szeretnék járatni a gyerekeiket. A szülők azon is fel voltak háborodva, hogy a fenntartóváltási pályázatról mindössze egy héttel ezelőtt értesültek, pedig a kérelmet az egyháznak február 28-ig be kellett nyújtania. Az anyukák-apukák a rövid határidő ellenére gyorsan összekapták magukat, az iskolai szülői munkaközösség csinált egy előzetes véleménykutatást, amiből egyértelműen kiderült, hogy a megkérdezett szülők több mint 80 százaléka elutasítja a fenntartóváltást. A szülők éppen, ezért teljesen feleslegesnek látták a fórum megtartását, nem voltak kíváncsiak az egyház érveire.

A fórumon még mielőtt bárki szóhoz juthatott volna Bencze Tamás, kétgyerekes apuka mikrofont ragadott és a szülők szószolójaként küldte el az egyházat melegebb éghajlatra, amit nagy üdvrivalgás és taps fogadott.

„Arra kérnénk az egyház és az önkormányzat képviselőit, hogy megkímélve minden szülőt a tavaszi szünet alatti idegeskedéstől, maguk vonják vissza ezt az eljárást! Mi ezzel a tanári gárdával, ezzel a tantestülettel, ezekkel a diákokkal, ezzel a KLIK-kel akarjuk elképzelni a jövőnket” – mondta az apuka.

Maga az iskola épülete a zuglói önkormányzat tulajdonában van, ezért a kérelmet az egyházaknak nekik kell benyújtani, de kizárólag akkor lesz fenntartóváltás, ha az iskolába járó szülők 51% nyilatkozat formájában hozzájárul a váltáshoz.

A fórumon ott volt Zugló polgármestere, Karácsony Gergely, aki az egyetlen olyan felszólaló volt, akit nem fütyültek ki, de a kormányhivatal képviselőjét, Rozmis Ildikót már kevésbé szerette a szülői közösség. A görög-keleti ortodoxoktól bátorkodott eljönni az egyházatya, aki magyarul nem is tudott csak görögül, ezért az egyház álláspontját Topuzidisz Dimitrisz szóvivő ismertette.

Karácsony Gergely még a fórum kezdete előtt megosztotta velünk, hogy ő mint polgármester ebben a helyzetben a szülők akaratát képviseli, és bár nyilvánvaló előnyökkel járna, ha az iskola egyházi fennhatóság alá kerülne, csak abban az esetben támogatja, ha a szülők is ezt kívánják. A fórum elején Rozmis Ildikó, a kormányhivatal képviselője ugyanezt az előnyt szerette volna kihangsúlyozni, miszerint az intézmény egyházi iskolaként több támogatást kapna az államtól. A kormány még decemberben jelentette be, hogy 54 milliárd többletforrást kapnak az egyházi oktatási intézmények. A képviselőnő pacifista módon próbálta rávenni a feldühödőtt szülőket, hogy legalább hallgassák meg az egyházat. Csakhogy a szülők burkolt fenyegetést véltek felfedezni abban, amikor Rozmis azt mondta, hogy ha nem történik fenntartóváltás, akkor nincs garancia arra, hogy az iskola ne kerüljön be a tankerületi körzetbe. Ha körzeti iskolává válnának, akkor minden jelentkezőt kötelezően fel kellene venni az intézménybe, ami valószínűsíthetően az iskola színvonalának romlásához vezetne, mivel most csak komoly felvételivel lehet bekerülni. A kormányhivatali képviselőnő hiába próbálta megmagyarázni, hogy ez nem fenyegetés, pusztán feltételezés, a szülők kegyetlenül kifütyülték.

Az indulatok akkor szabadultak el végleg, amikor a görög egyház szóvivője kívánt reagálni az elhangzottakra. Miután Dimitrisz konstatálta, hogy esélye sincs érvekkel meggyőznie a szülőket, cinikus hangnemre váltott.

„Úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon jó iskola. Tudatos lépés volt a részünkről, hogy ezt választottuk. Nem fogjuk visszavonni a kérelmet, mert nem kívánjuk egymásnak kényelmessé tenni. A nevek és a lakcímek döntsenek! – jelentette ki Dimitrisz, amit általános felháborodás és fütyülés követett.

Megkérdeztük, hogy mi volt az egyház választási szempontja, hiszen tudatos lépésről beszéltek. Dimitrisz a saját iskolai kötődésére hivatkozott: ő maga is idejárt tizenkét évig, és a gyerekei is ebben az intézményben tanultak. Ráadásul Zuglóban sok görög család él, akiknek lenne lehetőségük egy ortodox iskolába járatni a gyerekeiket, de nem kívánnának kizárólagos nemzetiségi intézményt létrehozni.

A kedélyeket végül az egyházatya csillapította le, amikor tolmács segítségével elmondta, hogy az ortodox egyház nem akar rosszat és nem szeretnének ellenségként távozni.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!