Keresés

Merkel Orbánról: van, amiben nem értünk egyet

Újra beszólt a magyar kormánynak, nekiment Oroszországnak, és az amerikai barátság fontosságát hangsúlyozta Angela Merkel az Andrássy egyetemen tartott előadásában. Merkelt egyetemisták kérdezhették, elárulta, hogyan lett politikus, és azt is, mit mondott neki Orbán a magyar médiáról.

Angela Merkel német kancellár hivatalos programja után hétfő délután felkereste az Andrássy Gyula Budpesti Német Nyelvű Egyetemet, ahol szegedi díszdoktorrá avatták, és válaszolt egyetemisták kérdéseire is. Merkel sűrű budapesti programja itt éreztette a hatását, a diákokat már jó elére figyelmeztették, hogy a kancellárnak pontosan el kell indulnia, hogy odaérjen a Dohány utcai zsinagógához. Autogramot kérni tilos, és fotózni sem szabad, hiszen az nem venné ki magát jól, ha okostelefonokkal köszöntenék a kancellárt.

Merkelt a Szegedi Tudományegyetem rektora díszdoktorrá avatta, méltatta a szabadságszeretét, majd azzal a lendülettel meghívta Szegedre előadást tartani.

15806056604_531986efbd_z

Forrás: AUB/Képszerkesztőség

“Gazdagok vagyunk, hogy miénk ez a sokszínű kert” – idézte Konrád Györgyöt válaszában Merkel Európára utalva. A szokásos udvariassági formulák (“Magyarország történelmét mindig jellemezte az önrendelkezésért folytatott harc”) után azonban a kancellár aktuális kérdésekre is rátért.

Óva intett az oroszoktól

Kirtikus hangon beszélt Oroszországról, amelynek azért is van jelentősége, mert alig egy hónap múlva Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogja vendégül látni Budpesten. Merkel szerint az európai szabadság nem magától értetődő, és amit Oroszország megenged magának az ukrán helyzettel kapcsolatban, az az európai elvek ellen van.

“Oroszország befolyási területeket lát, és nem partnerországokat” – mondta. Beszélt az Oroszország ellen bevezetett uniós szankciókról is, szerinte ezek mindaddig szükségesek lesznek, amíg az azokat kiváltó okok meg nem szűnnek. Hozzátette, érti, hogy mindezt megérzi a gazdaság, de “a jogbiztonság és stabilitás előfeltétele a sikeres gazdasági tevékenységnek”.

Merkel megint beszólt a magyar kormánynak

Merkel a délutáni sajtótájékoztató után újra beszólt a magyar kormánynak is. “Életünk vezérelve a sokszínőség, a demokrácia, a tolerancia” – mondta. Szerinte az ellenfél nem ellenség, hanem versenytárs. Fontosnak nevezte az ellenzék jelenlétét, illetve beszélt a civil társadalom európai értékeiről is.  Ezalatt azt értette, hogy a civil szervezetek szabadon tevékenykedhetnek és szabadon kommunikálhatnak. Mindez pedig szerinte érvényes azokra a civil szervezetekre is, amelyek külföldi támogatással működnek.

Ez utóbbi egyértelmű utalás volt a norvég civil alap által támogatott magyar szervezetekre, akiktől Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter már egy éve meg akarja vonatni a pénzügyi támogatást.

16240572868_9dba3691a3_z

Forrás: AUB/Képszerkesztőség

Merkel burkoltan a különadók miatt is beszólt a magyar kormánynak. Hangsúlyozta, hogy a német-magyar gazdasági kapcsolatok példaértékűek, a német cégek pedig fontos szereplői a magyar gazdaságnak. “Ezt a jövőbeli adó és gazdaságpolitikai kérdéseknél is figyelembe kell venni” – mondta.

Orbánnal a médiáról is beszéltek

Mindezek után a diákok kérdezhettek Merkeltől. Érdeklődtek azután, hogy hogyan lett kancellár (pár hétre otthagyta a tudományos munkáját a politika kedvéért, de végül sosem tért vissza a tudomány életbe), hogy mit tanácsolna a jövő politikusainak (ne csak a politikához értsenek, mert az függőséget okozhat), és hogy mikor olvasott utoljára könyvet (amikor legutóbb megfázott). Pár kérdés azonban aktuálpolitikával kapcsolatban is elhangzott.

Az egyik diák felemlegette, hogy Orbán Viktor gyakran kap nemzetközi kritikát a civil szervezetek és a sajtó szabadságát illetően. “Ön mit gondol Orbánról?” – kérdezte. “Ő egy kolléga és mi szorosan együttműködünk” – mondta. Szerinte Orbán mindig hajlandó kompromisszumokat kötni Európa érdekében (utalt az Oroszország elleni szankciókra). “Vele lehet beszélni, vitatkozni, szóba lehet hozni a problémákat” – mondta Merkel.

Ezután azonban hozzátette, hogy nem mindenben értenek egyet a magyar miniszterelnökkel, és példaként felhozta a délutáni sajtótájékoztatót, ahol kiderült, hogy gyökeresen mást gondolnak a liberális demokráciáról. Elmondta azt is, hogy Orbán azt mondta neki, Magyarországon médiapluralizmus van, ez abból is látszik, hogy mennyit kritizálja őt a sajtó.

“Ezt nem tudom megítélni” – mondta Merkel, de azt leszögezte, hogy se a civil társadalomtól, se a médiától nem kell tartani.

Képzeljük el a világot Amerika nélkül

Egy diák arról kérdezte Merkelt, hogyan érhető el, hogy Európában ne az idegengyűlölet kerüljön túlsúlyba, ha például a magyar miniszterelnök a bevándorlás ellen foglal állást. Merkel erre főleg a Németországi bevándorlásról beszélt, és arról, hogy tulajdonképpen az uniós állampolgárok is vándorolnak egyik tagállamból a másikba. Végül leszögezte, hogy egy ország sem mondhatja azt, hogy mentes a bevándorlástól.

16241955099_be8248ab81_z

Forrás: AUB/Képszerkesztőség

Mindezek mellett beszélt még az energiafüggőség csökkentéséről. Arról, hogy bár néha úgy beszélnek róla, mint Európa hangjáról, nem érzi magát ilyen szerepben. A Európai Unió politikai uniója szerinte még nem egy eldöntött kérdés, bár a valutaunió nem csak egy pénzügyi, hanem politikai eszköz is.

Kitért a transzatlanti kapcsolatokra is, miután egy diák megkérdezte, hogy mit gondol az Egyesült Államok békevédő szerepéről. “Ha az ember belegondol egy az Egyesült Államok nélküli világba, akkor Európában jobban aggódnánk a biztonságunk miatt” – mondta. Hozzátette, hogy amerikai segítség nélkül Európa nem tudna  szembe nézni az észak-afrikai konfliktusokkal (Boko Haram, Líbia), és a terrorveszélyre is. A német titkosszolgálatoknak pedig szüksége van az amerikaik által adott információkra. “Mindemögött egy mély barátság, és közös értékek állnak” – mondta.

Az egy órás beszélgetés után Merkel rohant tovább a zsinagógába, de még előtte megígérte, hogy nem felejti el a szegedi meghívást, bár egyelőre fogalma sincs, mikor lesz ideje eleget tenni neki.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!