Keresés

Menekült fiatalok pörgetik fel a magyar krikettet

Regionális nagyhatalomnak számít Magyarország egy itthon újnak számító sportban. Krikettválogatottunk az egykori keleti blokk egyik ásza, a román és az orosz csapatot is megszorítja, pedig csupa lelkes amatőrből áll. A jó szereplés mögött nagy kriketthagyományokkal bíró országokból érkezett fiatalok állnak, többen menekültként jöttek.  

“Tizenegyféle módon lehet kiesni. Van, amikor elütöd a labdát, és elkapják. Van, amikor nem találod el a labdát, és elkapja a kapus. Van, amikor nem találod el a labdát, de eltalálja a kaput. Van, amikor a lábadról pattan le. És a többi, most nem sorolnám fel mindet” – próbálja elmagyarázni a krikett összetett játékszabályait Kiss Márton, a Magyar Krikettszövetség elnöke. A csapatok az ellenfél védte kapura dobnak, az ütőjátékosok hibáira utaznak, hogy kiejtsék őket, vagy a labdára, hogy pontot szerezzenek.

Közben kopognak a mángorló-szerű ütők, pereg a pakisztáni és agfán származású játékosok nyelve, az Orczy-kert nagy rétjén összegyűlt újságírók pedig alkalmanként behúzzák a fejüket, az egy-egy ütés után alacsonyan feléjük szálló  masszív, bőrbe vont parafagolyó elől. Pedig óvatosságból nem is küldik meg úgy igazán a dobók. Távolabbról a Közszolgálati Egyetem biztonsági őrei figyelik gyanakodva a magyar nemzeti színekbe öltözött csapatot.

UNHCR krikettbemutató
Indul a bemelegítés | Fotó: Magócsi Márton

Szokatlan a helyszín, a játékosok meg is jegyzik, hogy egy rendes krikettpálya nem ilyen hepehupás. Általában Sződligeten játszanak, rendes pályán. Most azért vannak itt, mert az egyik játékos, Khan Zeeshan, a magyar krikettválogatott tagja is részt vesz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a június 20-i menekültek napja alkalmából szervezett kampányában. Kedd estétől az ő képe is kint lesz – másokkal együtt – a 2-es és 3-as metróban, mutatva, hogy a menekültek is csak hétköznapi emberek, akik csak abban különböznek tőlünk, hogy olyan helyről jöttek el, ahol veszélyben volt az életük.

A véres hágóból a konténerbe

Zeeshan esetében ez Pakisztán Afganisztánhoz közeli része, közelebbről a Hajbár-hágó (Khyber-hágó) térsége. Ez stratégiailag az egyik legfontosabb útvonal a két ország között. Már a régi időkben is kereskedők és hódító hadseregek taposták. Innen támadtak a muszlim hódítók a 12. században Indiára, vagy éppen a gyarmatosító angolok a XIX.-XX. század során többször is Afganisztánra. A legutóbbi időkben a tálibok és az ellenük harcoló szövetségesek közötti konfliktusban volt kulcsfontosságú. Zeeshanék alig egy-két órányira laktak a határtól, a tálibok folyamatos fenyegetést jelentettek az ott élők számára.

UNHCR krikettbemutató
Khan Zeeshan | Fotó: Magócsi Márton

Szülei végül azért küldték világgá, nehogy a tálibok elvigyék. Alig több mint tizennégy évesen indult útnak Iránon, Törökországon, Görögországon át, hogy egy kamion konténerében érkezzen meg Magyarországra három éve, tizenhat évesen. Volt idegenrendészeti őrizetben, majd amikor kiderült, hogy kiskorú, Bicskére, utána Fótra került. Két éve kapta meg a menekültstátuszt. Most Rákospalotára költözik, mivel a fóti gyermekközpont szinte megtelt kiskorú menekültekkel – mondta az Abcúgnak.

Szélsebes karrier

Időközben viszont közelebbi kapcsolatba került a hazai krikettközösséggel, és kiderült, nem hiába ütögette reggeltől estig olyan lelkesen a krikettlabdát még hazájában. Az ott megszerzett játéktudását jól tudja kamatoztani a magyar válogatottban, ahova rekordidő alatt került be. Többek között neki is köszönhető, hogy a magyarok a 12-15 szereplős kelet-európai régió élvonalában vannak: a románokkal és az oroszokkal vetélkednek az első három helyért. Most pont visszavágni készülnek Romániának, ahova július elején utaznak, és akiktől tavaly kikaptak. Októberben pedig egy ligával feljebb próbálhatják ki magukat Máltán.

UNHCR krikettbemutató
Nem küldték meg úgy igazából | Fotó: Magócsi Márton

A krikett Magyarországon nem tekint vissza nagy múltra. Kiss Márton, a szövetség elnöke szerint a 2000-es évek elején jelentek meg az első, még amatőr csapatok. Ezek jellemzően itt élő angolokból, indiaiakból verbuválódtak, és a jelenleg regisztrált 150-200 játékos  többsége ma is angol vagy dél-ázsiai származású: afgánok, Sri Lanka-iak, pakisztániak, de azért magyarok is játsszák.

Ifjú csillagok

Összességében 10-12 százalékra teszi a magyar születésű játékosok arányát az elnök, de a válogatottnak például a negyede magyar. Az Orczy kertben Zeeshan mellett afgán és pakisztáni fiatalok voltak, többeket a fóti gyermekközpontból hoztak, ahol sok olyan országból származó kiskorú menekült él, ahol nemzeti sportnak számít a krikett. A táborban is a rendszeres elfoglaltságok közé tartozik ez a játék. Saját csapatuk van, akiket egy integrációs projekt keretében a szövetség is támogat: az Eleven Stars (az elnevezés krikettcsapat játkosainak számára utal: 11).

UNHCR krikettbemutató
Fotó: Magócsi Márton

Hivatalos formát 2012-ban  kapott a hazai krikettezés, de a játkékosok így sem profik, nem játszanak mindig. Többnyire szabadidejüket áldozzák a sportra. Zeeshan is dolgozik: most egy fagylaltüzemben diákmunkásként, korábban pedig két évig giroszos volt. Azt mondja, nagy örömmel játszik magyar színekben, és nem hagyná el Magyarországot. Pedig járt már Norvégiában és Ausztriában többször is, de nem érezte jól magát. “Unatkoztam, nem ismertem az embereket, a nyelvet. Itt viszont dolgozom, iskolába járok, és sok barátom van.”

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!