Tizennégyen írták alá a Szilágyi Erzsébet fasoron található Lipóti Pékségben a melegházasság ellen buzdító aláíróívet. Az üzlet hátsó kirakatában pénteken délelőtt még mindig ki volt ragasztva a az aláírásgyűjtésre ösztönző felhívás. A pékség felszólította az üzletvezetőt, hogy vegye le a papírt, de nem a témája miatt, hanem mert semmilyen aláírásgyűjtést nem engedélyeznek.
A Lipóti pékség mintaboltjában aláírásokat gyűjtenek a melegházasság ellen – írta csütörtökön a Melegedő blog. Az üzlet egyik eladója kérdésünkre közölte, hétfőn az üzletvezető, Vizy Dávid hozta be a felhívást és ragasztotta ki azokat. Az egyiket, a villamosmegálló felőli oldalon lévőt pénteken délelőtt letépték, a másik viszont belülről van az üvegre ragasztva, az pénteken fél 10-kor még kint volt.
Az alkalmazott, aki nevét nem árulta el, azt mondta, az üzletvezető hétfőn felszólította az ott dolgozókat, hogy írják alá a papírt. Arra a kérdésre, hogy ő tudta-e mit is ír alá, azt válaszolta, úgy érezte, nincs helye vitának, tette, amit a főnöke kért tőle. Vizy Dávid az Abcúgnak azt mondta, pénteken véget ért az aláírásgyűjtés, ehhez képest délelőtt, ottjártunkkor még kint volt a papír.
Hétfő óta az alkalmazottakkal együtt tizennégyen írták alá az „Anya, apa, gyerekek” nevű polgári kezdeményezés aláíróívét, amelynek célja állításuk szerint a házasság és a család védelme. Frivaldszki Edit, a magyar kampány szervezője a honlapon található videóban azt mondja, “az európai jogszabályokban gyakran szerepel a házasság és a család fogalma, ezért szükség van egy olyan, minden tagállamban elfogadott definícióra, amely az emberi lét valóságát tükrözi, ez pedig az egy férfi és egy nő közötti házasság”. Úgy fogalmaz, egyedül ez biztosítja a társadalom számára, hogy minden gyereknek legyen a mindennapokban is édesanyja és édesapja.
Ahogy Frivaldszki Edit, úgy a honlapon a kezdeményezésről szóló rész leírásában is kínosan ügyelnek rá, hogy a homoszexuális szót vagy az azonos neműek házasságát ne említsék meg. E helyett azt írják, a családdal és házassággal kapcsolatos “fogalmi különbségek egyre távolodnak egymástól. Végül már nem is tudjuk, hogy miről beszélünk, és az európai szövegeket lehetetlen lesz értelmezni és alkalmazni.” Ezért szeretnének egyértelmű definíciót, ami szerintük nem más, mint “az emberiség egyetemes valósága: a férfi-nő házassága és a szülő-gyermek kapcsolat”. A honlapon apa-anya-gyerekeket ábrázoló bögrét, pólót, táskát és poháralátétet is lehet vásárolni.
Az aláíróívet bárki letöltheti, azokat, akik nagyobb közösségekben szeretnének aláírást gyűjteni pedig arra bátorítják, hogy magyarázzák el a kezdeményezés lényegét röviden. “Európában egyre több ország törvényeiben a család már nem azt jelenti, amit régen. Tegyünk azért, hogy az EU ne kényszerítsen az országokra értékrendjükben nem elfogadható fogalmakat”, e mellett kérik, segítsenek az embereknek, mert szerintük a helyes aláíráshoz szükségük lehet egy kis segítségre.
A kitöltött íveket az Emberi Méltóság Központnak kell elküldeni, amelyet a keresztény, konzervatív közösség, a CitizenGo nevű, madridi székhelyű közösség működtet.
Megkeresésünkre a Lipóti Pékség közölte, egészen tegnapig nem tudtak az aláírásgyűjtő kampányról, ők azt előzetesen nem engedélyezték, ez az üzletet működtető alvállalkozó magánakciója volt. Közölték, felszólították Vizy Dávidot, hogy távolítsa el a felhívást a mintabolt kirakatából. Megjegyezték ugyanakkor, hogy nem az aláírásgyűjtés témája miatt tettek így, hanem mert a Lipóti Pékség semmilyen aláírásgyűjtést vagy kampányt nem engedélyez mintaboltjaiban. Hivatalos Facebook-oldalukon pénteken vásárlóiktól elnézést kértek a történtekért.