Keresés

Meleg takaróval és paprikás krumplival készülnek a karácsonyra

Tartós élelmiszerek, tisztítószerek és paprikás krumpli – idén decemberben is ezek a slágerek, ha a rászorulók megsegítéséről van szó. A legnagyobb segélyszervezetek mellett a kisebb alapítványok is kiveszik a részüket a karácsonyi adományozásból, van olyan, amelyik elviszi az Aquaworldbe az ünnepeket a gyermekotthonban töltő fiatalokat.

Több mint kétezer önkéntes, köztük több száz középiskolás diák gyűjt tartós élelmiszert a rászoruló embereknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! akciójában. A húsz éve működő adományozási forma lényege, hogy ha a résztvevő Spar áruházakban tartós élelmiszert vásárolunk, akkor azt a boltból kifelé egyből oda is tudjuk adni a Máltai önkénteseinek. “Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 250 tonna feletti adományra lehet számítani, amiből 30 ezernél is több csomagot tudunk majd összeállítani” – mondta az Abcúgnak a szeretetszolgálat munkatársa. A csomagok egy részét hajléktalan emberek kapják, főleg azonnal fogyasztható tartós élelmiszerek lesznek benne, másik részét pedig, amikben főzéshez alkalmas alapanyagok lesznek, a nagycsaládosoknak és idős embereknek juttatják el.

10-maltai-etelosztas
Ételosztás a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál. Fotó: Ferenczy Dávid

Az adventi időszakban számos felajánlást kap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Ezeket nélkülöző embereknek, családoknak, illetve a szeretetszolgálat több mint kétszáz kistelepülésen zajló Gyerekesély Programjainak foglalkozásain résztvevő gyerekeknek juttat el a szervezet. A Bodrogközben működő egyik ilyen programról itt írtunk

A Máltaiak több ételosztást is szerveznek Budapesten és több másik városban a téli hónapokban a nélkülöző és hajléktalan embereknek. Szintén a segélyszervezet munkatársai mennek ki utcai szolgálatra a hajléktalanokat ellátni. Meleg teát, száraz és meleg ruhát és takarót visznek nekik. 

A Magyar Református Szeretetszolgálatnál december közepéig gyűjtötték a Szeretetdobozokat, amikbe tartós élelmiszert és tisztítószereket tesznek az adományozók. Ezeket a nehéz körülmények között élő, nélkülő családok, betegek, idősek és gyerekek kapják. A dobozba elsősorban tartós élelmiszert: cukrot, olajt, konzervet, lisztet, kakaót, teát, fűszereket, édességet várnak. „Örömmel fogadunk továbbá tisztálkodási- és tisztítószereket: mosószert, öblítőt, fogkrémet, gyermek és felnőtt pelenkát, sampont, tusfürdőt” – mondta a szeretetszolgálat munkatársa.

Ételosztás Miskolcon
Ételosztás Miskolcon 2015 áprilisában | Fotó: Magócsi Márton

A szervezet másik adventi programja a Nyilas Misi Pakk nevű, klasszikus cipősdobozos karácsonyi ajándékgyűjtés. Ezeket karácsony előtt belföldi és határon túli rászoruló gyerekeknek adják át. Több bevásárlóközpontban is fogadják, aki tartós élelmiszert akar adományozni, valamint Debrecenben és Budapesten ételosztást is szerveznek. Ezeken mindig egytálételt adnak, például paprikás krumplit. 

Az Age of Hope alapítvány (itt és itt írtunk a munkájukról) december közepén Borsod megye leghátrányosabb falvaiba visz segélycsomagokat, ezekben gyümölcsök, tisztálkodószerek, édességek és játékok lesznek. “Rengeteg gimnáziumban gyűjtöttek az alapítványnak, másfél tonna ruhát már le is tudtunk küldeni az érintett településekre” – mondja Tóth Ákos, az Age of Hope vezetője.

A csomagok mellett több helyszínen, így Gyöngyöspatán is főznek, nagyjából 300-400 adag sertéspörköltet, tésztával. Erre még várják baráti társaságok jelentkezését. Ezen kívül az alapítvány decemberben az ünnepek alatt és a két ünnep között három fővárosi gyermekotthon lakóit is elviszi cirkuszba, moziba és élményfürdőbe. “Azokra a gyerekekre koncentrálunk, akik bentragadnak az intézményben karácsonyra, nem viszi őket senki haza” – mondja Ákos, aki az alapítvány vezetése mellett egy csepeli gyermekotthonban is felügyelő. 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!