Keresés

Megszavazták a hadsereg bevetését lehetővé tevő törvényt

A katonák a migrációs válsághelyzetben igazoltathatnak, előállíthatnak, és kényszerítő eszközöket is alkalmazhatnak.

A képviselők hétfő délután 151 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 27 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz-KDNP tömeges bevándorlás kezeléséről szóló törvénymódosításokat. Ezek alapján a migrációs válsághelyzetben feladatot kapó katonák sok tekintetben a rendőrökre vonatkozó szabályok alapján intézkedhetnek. Így például igazoltathatnak, elfoghatnak és előállíthatnak, átvizsgálhatják a ruházatot, csomagokat és járműveket, továbbá idegenrendészeti intézkedésben és határforgalom-ellenőrzésben is részt vehetnek, ezek során pedig kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak.

A rendőrségnek emellett lehetősége nyílt, hogy a – a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve – külföldi felderítő tevékenységet végezzen az államhatár rendjét veszélyeztető, valamint a terrorizmussal összefüggő cselekmények felderítésére, beleértve az embercsempészek felkutatását és leleplezését.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!