Kétszer is megütötte az élettársát, mégsem kapott börtönbüntetést Balogh József, Fülöpháza polgármestere, helyette súlyos százezreket kell fizetnie. Az egykori fideszes képviselő mégsem lehet nyugodt, ügye másodfokon folytatódik, anyagi helyzete pedig a saját bevallása szerint megroppant, hitelből él. De alkoholt már nem iszik.
“Szeretném látni Balogh Józsefet az ítélethirdetés közben, mindvégig” – mondta a bírónő a Kecskeméti Járásbíróságon, mielőtt kihirdette volna a saját élettársát ököllel kétszer megütő férfi ügyében az ítéletet. A bírónő az egész eljárás során szokatlanul rideg volt Balogh-gal, egy korábbi tárgyaláson még véres ruhadarabokat is mutatott neki. Az ítélete viszont sokkal megengedőbb volt: bár Baloghra az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést kért, a bíró megelégedett a pénzbüntetéssel.
Balogh maga is beismerte, hogy bűnös, bár a felelősséget először még rákente a család vak komondorára. A bíróságnak mégsem volt egyszerű rekonstruálni a történteket, a fülöpházi polgármester ugyanis olyan részeg volt, amikor megütötte az élettársát, hogy szinte semmire sem emlékezett. Az élettárs, Sz-né pedig később megbocsátott Baloghnak, így nem is tanúskodott ellene.

A tényállást így közvetetten kellett bizonyítani, azoknak a tanúknak a vallomásait felhasználva, akik azon a 2013. áprilisi reggelen találkoztak a szomszédukhoz vérző orral átmenekült Sz-néval. A bírónő szerint így is kétséget kizáróan meg tudták állapítani, mi történt azon a hajnalon, amikor Balogh és az élettársa hazaérkezett a tanyájukra egy solti lagziból. Balogh feszült volt azon a hétvégén, a lagzi mellett képviselői munkájával is foglalkoznia kellett, vasárnap pedig falunap volt.
A lagzin jól felöntött a garatra, majd amikor hazaértek, valamiért szóváltás, majd dulakodás alakult ki közöttük. Ekkor Balogh legalább kétszer megütötte Sz-nét, egyszer az orránál, egyszer pedig a arcán. Sz-né ezután menekült át a szomszédokhoz, vérző arccal, véres ruhában, majd a szomszédok segítségével jutott kórházba. Ott két orvos is megvizsgálta, ő pedig mindkettőnek azt mondta, hogy Balogh ütötte meg. Az egyik orvos még arra utaló nyomot is talált, hogy Sz-nének nem ez az első arcsérülése.
A verést leszámítva kifogástalan életet élt
A pszichológiai szakvélemény megállapította Baloghról, hogy indulatos, és párkapcsolatban is hajlamos az agresszív viselkedésre. A tettét be is ismerte – még ha nem is emlékezett rá pontosan -, így az biztos volt, hogy a bíróság bűnösnek fogja találni. A kérdés csupán az volt, hogy milyen büntetést kap, e téren pedig Baloghnak volt vesztenivalója.

Az ügy már most ketté törte Balogh politikai karrierjét. 1998 óta volt országgyűlési képviselő, 2002 óta a Fidesz színeiben. A nyomozás megindulása után azonban kilépett a frakcióból, nem sokkal később pedig ki is zárták a pártból. Csak a fülöpházi polgármesterség maradt neki, ahol azonban 2014-ben újraválasztották (erről szóló cikkünket itt olvashatja). A törvény szerint azonban nem lehet polgármester az, akit jogerősen szabadságvesztésre ítélnek, még ha csak felfüggesztettre is.
A bíró azonban végül megkegyelmezett Baloghnak, és nem ítélte szabadságvesztésre. Balogh esetében a Btk. egy korábbi és későbbi változata szerint is ítélkezhetett, a bűntény elkövetésekkor ugyanis még mások voltak a hatályosan törvények, mint az eljárás indulásakor, így a bíró dönthetett, ő pedig a Balogh szempontjából kedvezőbbet választotta. Hosszan sorolta az enyhítő körülményeket, miszerint Balogh beismerte és megbánta a tettét, Sz-né megbocsájtott neki, ráadásul kiskorú gyermeket nevelnek együtt. Külön kihangsúlyozta, hogy az eset több éve történt.
“A vádlott 53 éves, eddigi élete kifogástalan, átlagon felüli, jó munkát végzett, körülményei rendezettek” – mondta a bíró. Ehhez képest súlyosbító körülményként csak az ittas állapot róható fel, és az, hogy a társadalomban egyre elterjedtebb a családon belüli erőszak. A védő által kért próbára bocsátást túl enyhe, a szabadságvesztés kiszabását pedig szükségtelen büntetésnek nevezte, így végül maradt a pénzbíráság. Ezt azonban olyan súlyúnak akarta, hogy azt Balogh “a bőrén érezze”.

Így kapott végül Balogh József 420 ezer forintos pénzbüntetést, amit ha nem fizet be, hónapokra fogházba kell vonulnia. Baloghék láthatóan megkönnyebültek az ítélet kihirdetésekkor, még azt sem tudták eldönteni, hogy egyáltalán fellebbezzenek-e, végül gondolkodási időt kértek. Az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezett, így az ügy mindenképpen folytatódik másodfokon.
Rengeteg pénzt kell kifizetnie
Baloghnak így megmaradhat a polgármesteri állása, de még nem nyugodhat meg. A bűnügyi költségekkel együtt 676 ezer forintot kell megfizetnie, miközben saját bevallása szerint anyagi helyzete az utóbbi időben súlyosan megroppant, rákos beteg lánya kezelése miatt. Hitelt is fel kellett vennie.
A tárgyalás után Balogh nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak, ügyvédjével hamar elsiettek. Egy újságírói kérdésre vetette csak oda válaszként, hogy többé nem iszik alkoholt.