
A Buda-Cash brókercég működésének felfüggesztése miatt nem jut hozzá a bankszámláján lévő pénzhez a szegényeket segítő berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány sem.
“A számlánk elérhetetlen lett, ellehetetlenítve a munkánkat, elvéve a reményt is tőlünk, és a családoktól is, akikért dolgozunk” -írta szerdán a blogján L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. A berettyóújfalui alapítvány a térség szegényeinek felzárkóztatásán és integrációján dolgozik, kedden azonban a számlavezető bankjuk közölte velük, hogy nem juthatnak hozzá a bankban tárolt alapítváyni pénzhez.
A számla elérhetetlenné válásának köze van a Buda-Cash brókercéget érintő botrányhoz. A pénzügyi felügyelet kedden felfüggesztette a brókercég működését, miután kiderítették, hogy akár 100 milliárd forintot is elcsalhatott a cég az elmúlt 15 évben. A felfüggesztés miatt több ezren nem jutnak hozzá a pénzükhöz.
L. Ritók Nóra blogbejegyzése szerint maholnap utalniuk kellene az alapítványi fizetéseket, de még a járulékokat sem tudják kifizetni, ugyanis minden pénzük az érintett bankszámlán volt. “Az az igazság, hogy a kockázati tényezők között ezt sosem elemeztük” – írta a számla zárolásáról.
A fizetési pénzek mellett elérhetetlenek az alapítvány működtetésére szánt adományok is. “Nem tudjuk kiváltani a gyerekgyógyszereket, kiosztani az ösztöndíjakat, hiába fogtak össze emberek, cégek, hogy segítsék a munkánkat” – írta.
A pályázati pénzek szintén a számlájukon voltak, ezek szintén beragadtak. L. Ritók szerint a kártérítési limit közel azonos a 16 darab pályázatuk összegével, így ezekhez valamikor hozzájuthatnak, de “a spórolt, fejlesztést szolgáló pénzeket elnyeli a csalások miatt létrejött helyzet”.