Keresés

Meg kell vizsgálni, szabályos volt-e a rendőrség Röszkén

A Magyar Helsinki Bizottság szerint ki kell vizsgálni, hogy követett-e el jogsértés a rendőrség a szerdai röszkei fellépése során, amikor a rendőrök mozgása megtéveszthette a menekülteket, ezért próbálhattak meg átrohanni a határon, ami a rendőrség erőszakos fellépéséhez vezetett. Gyurcsány Ferenc szerint az egészről Orbán Viktor tehet.

Elhamarkodott, hogy a kormány szakszerűnek és arányosnak tartja a rendőrség szerdai röszkei fellépését – írja közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A szervezet szerint egyelőre nem volt elég idő az események vizsgálatára, hiába nyilatkozta Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó, hogy az eljárás törvényes és szakszerű volt.

A szerdai események során a hírek szerint 14 rendőr sérült meg, ugyanakkor  lengyel, szlovák és ausztrál újságírókat vettek őrizetbe, a lengyel és az ausztrált pedig gumibottal megverték. Rendőri bántalmazásról számoltak be a szerb televízió munkatársai, és „az elérhető felvételekből az is egyértelmű, hogy olyan helyeken került sor tömegoszlatásra könnygázzal, ahol sok volt a gyerek, ami miatt pánik alakult ki” – írja a szervezet, amely szerint az is egyértelmű a menekülők egy csoportja erőszakosan a rendőrökre támadt.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint az a legvalószínűbb, hogy miután a menekülők betörték a kaput, a rendőrök visszahúzódtak, amit sokan úgy értelmezhettek, hogy át lehet menni a határon. Ezért kiálthatták sokan, hogy „thank you”, de amint átvonultak, a rendőrök lecsaptak rájuk, így ekkor érhette könnygáz a gyerekeket, és ekkor gumibotozhatták meg az újságírókat is.

A szervezet szerint ki kell vizsgálni, hogy valóban visszahúzódtak-e a rendőrök, és ha igen, megfelelően tájékoztatták-e a menekülőket arról, hogy ettől függetlenül nem léphetnek át a határon. Külön ki kell vizsgálni azt is, hogy miért gumibotoztak meg újságírókat és hogy miért állították őket elő. A Bizottság szerint az erőszak a helyzetbe volt kódolva: ” A magyar kormány és a rendőrség is pontosan tudta már hetekkel ezelőtt azt, hogy a határ lezárását követően a déli határ egyes pontjai puskaporos hordóvá válnak, ahol a legkisebb szikra is robbanáshoz vezet. Éppen ezért vezényelt oda a kormány több ezer rendőrt, TEK-est és katonát. Lett volna tehát mód felkészülni a kockázatokra, és lett volna lehetőség ezt humánus módon megtenni – nem csak fenyegetéssel, rendvédelmi, rendészeti eszközökkel, hanem a minimálisan elvárható ellátás biztosításával is” – írták.

Az ügyben pénteken sajtótájékoztatót tartott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is, aki szerint a rendőrök Orbán Viktor utasítására támadtak a menekülőkre.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!