Már a születésük pillanatában hátrányba kerülnek a szegény családból származó gyerekek: sokan az óvodába sem jutnak el, otthon nincs fény, hogy tanuljanak, az iskolában pedig nagy eséllyel nincs olyan pedagógus, aki leküzdhetné velük a lemaradásukat. A roma fiatalokat ráadásul gyakran külön osztályba rakják. Pedig az oktatás lenne a legjobb eszköz arra, hogy felnőttként ne munkanélküliek legyenek, és az államnak is pénzt hozzanak ahelyett, hogy vinnék a pénzt.
Szakmai műhelynapot tartott a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, a téma a mélyszegénység és az oktatás kapcsolata volt. Az eseményre a Budapest Intézet egy összefoglalóval készült, ebből szemezgettünk az alábbi infografikában, illetve az intézet vezetőjének, Scharle Ágotának, valamint Liska Márton jogásznak az előadásából.