A tüntetések hatásra sem áll el a kormány attól a szándékától, hogy megadóztassa az internetet – mondta Németh Szilárd fideszes politikus egy reggeli műsorban.
Az ATV Startban a politikus azt is közölte, hogy az adó mértéke marad, vagyis 150 forint lesz gigabájtonként, de előfizetésenként a magánembereknek hétszáz, a cégeknek pedig ötezer forintot kell majd fizetni.
Szerinte nem az emberek, hanem a szolgáltatók fogják majd megfizetni az adót, amire az a biztosíték, hogy a kormánynak a bankokkal szemben is sikerült elérni, hogy ne hárítsák át ügyfeleikre a terheket. Németh Szilárd ismét hangsúlyozta: a pénzt nem a rendőrök és katonák béremelésére szánják, hanem önerő lesz mintegy 100 milliárd forintnyi uniós forrás lehívásához, ami a hazai szélssávú internet fejlesztését szolgálja majd.
Az internet megadóztatásának ötlete miatt már két tüntetést is tartottak a fővárosban, és több vidéki városban is. A kedd esti, több tízezres demontstrációról szóló riportunkat itt olvashatja el.