X

Már várják a civilek a rendőröket

A kormány civil szervezetekkel kapcsolatos politikája és a Norvég Civil Támogatási Alapot koordináló civil szervezetekkel szembeni rendőri fellépés elleni tiltakozók Budapesten, a Városház téren 2014. szeptember 13-án | Forrás: MTI/Greenpeace/Járdány Bence

A Lázár János által ellenséges baloldalinak kikiáltott civil szervezetek közül egyik sem tudja, hogy pontosan milyen, velük kapcsolatos dokumentumokat vittek el kedden a rendőrök, de az sem világos számukra, hogy mivel vívták ki a kormány haragját. A krétakörösök szerdán minden dokumentumukat elvitték a Miniszterelnökségre, egy másik szervezet meg  nyitott egy norvég alapos mappát, egy, a KEHI-nek szóló post-ittel a tetején: “Lefoglalni!”.

A mindenkori kormány ellenőrzésére jöttek létre – TASZ

A 13 szervezet egyike a Társaság a Szabadásjogokért jogvédő szervezet. A TASZ-t 1994-ben alapították, a főbb programjaik közé tartozik a betegjog, a drogpolitika, az adatvédelem, de romaprogramjuk is van. Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója azt mondta, a rendőrség által lefoglalt iratok két programjukat érintik, amelyeket a norvég civil alap támogatásából indítottak.

Az elsőt még 2009-ben indították, ez az úgynevezett Aktív Polgár program, erre 20 ezer eurót kaptak. Célja a polgári aktivitás növelése volt, mégpedig úgy, hogy fontos közéleti ügyekre szerveztek rá kampányokat. llyen volt például az, amikor a sávolyi MotoGP-pálya tervezésekor kampányt indítottak azért, hogy az emberek tiltakozó levelet írjanak a kormánynak, így tiltatkozva a  szerintük pénzügyileg megalapozatlan beruházás ellen.

A második programot szintén a norvég civil alap támogatta 107 ezer euróval (Ez körülbelül 33 millió forint). Ez jelenleg is fut, a lényege pedig a TASZ megerősítése és jogvédő tapasztalatainak átadása vidéki szervezeteknek.

Szabó szerint a Kehi vizsgálat és a rendőrségi nyomozás célja a kormánykritikus szervezetek nyilvánosság előtti lejáratása. “Bárki is van kormányon, az ellenzékinek fog minket tartani” – mondta Szabó arra, hogy a kormány korábban ellenzéki beállítottságúnak nevezte őket. “A TASZ ugyanakkor a mindenkori kormány ellenőzésére jött létre” – folytatta.

Mi történik a romákkal? – Roma Sajtóközpont

A roma kisebbségi ügyekre specializálódott Roma Sajtóközpontnak jelenleg egy projektjét támogatja a norvég civil alap, a Közösségi Kommunikációs Érdekérvényesítés nevű programot. Ez egy kétéves program, amelyre 99 ezer eurót (ez körülbelül 31 millió forint) kapott a sajtóközpont. Több programelemből áll össze. Egyrészt hírt adnak a roma civil szervezetek eseményeiről, írnak a helyi diszkriminációs esetekről, és kiközvetítik ezeket a nagyobb újságoknak. A programban maguk is szerveznek kampányokat, ilyen volt például a 2013-ban megrendezett Roma Büszkeség Napja, vagy amikor az idei választások előtt arra buzdították a romákat, hogy menjenek el szavazni.

Kommunikációs tréningeket  szerveznek olyan roma aktivistáknak, akik a leghátrányosabb régiókban dolgoznak, például Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Roma Sajtóközpont pályázati dokumentumait szintén lefoglalta a rendőrség hétfőn, amikor házkutatást tartottak az Ökotársnál és a Demnet Alapítványnál. A pályázat koordinátora, Suri Szilvia azóta mindenhová magával visz egy nagy paksaméta iratot, amelyben a sajtóközpontnál lévő pályázati dokumentumok vannak: szerződések az aktivistákkal, teljesítési igazolások, utazási számlák. Azt mondta, eddig mindig átadták a kért dokumentumokat, ő még személyesen is vitt be iratokat a Kehinek.

“Nem értem ezt az iszonyatosan nagy lerohanást, hiszen mindenki együttműködött, sokan még az internetre is feltöltötték a teljes dokumentációt” – mondta, és hozzátette, hogy szerinte az alapítványok ellen zajló nyomozás erődemonstációnak tűnik.

Fontos a nemek egyenlősége – Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

Juhász Borbála a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke megkeresésünkre azt mondta: ők mindössze egyszer, egy jelenleg is futó projektjükre nyertek pénzt a Norvég Civil Alaptól. A Független Médiaközponttal (Center for Independent Journalism) közös, “Egységes női hang egyenlően hallható? (United women’s voice, equally audible?)  című, két éves pályázatuk most tart a félidőnél, Juhász Borbála reméli, hogy lesz lehetőségük végigvinni a projektet. Az egész programra 34 702 720 forint támogatást kaptak.

A programnak két célja van: egyrészt az újságírók érzékenyítése a nemek egyenlőségének ügyében. Az elnök itt példaként hozta fel Sebestyén Balázsék viccelődését a Class Fm-en az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszakról. A másik része a pályázatuknak pedig arról szól, hogy a női jogokat, érdekeket képviselő civil szervezeteknek kommunikációs és média tréninget tartanak. Ezt a pályázatot vizsgálja most a Kehi.

A szövetség főként társadalmi lobbizással foglalkozik, ennek egyik fontos része, hogy parlamenti képviselőkkel beszélgetnek, egyeztetnek, politikai hovatartozástól függetlenül. Juhász ezért sem igazán érti azt a felvetést, hogy baloldali kötődésűek lennének. “Elképzelésem sincs, hogy ezt mire alapozzák. Pártoktól és egyházaktól függetlenek vagyunk, soha nem támogattunk semmilyen pártot, a politikusokkal is csak a női érdekek érvényesítése miatt vagyunk kapcsolatban” – mesélte az elnök.

Arról nincs információja, hogy pontosan milyen, a szövetséget érintő dokumentumokat vittek el a rendőrök a Demnettől. A dokumentumokat, amiket a Kehi a nyári vizsgálaton tőlük kért, ők feltöltötték. Juhász azt gondolja, ezek az alapdokumentumok, mint pl. a pályázati szerződés, lehettek abban a mappában, amit most elvittek. “Én is a sajtóból értesülök mindenről, hivatalos értesítést semmit nem kaptunk, még a Kehi-vizsgálatról sem, nemhogy a mostani akcióról” – mondta Juhász.

A NANE először nyert pénzt

A húsz éve működő Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület most először pályázott a Norvég Civil Alapnál, tehát az a kormányzati állítás, hogy mindig ugyanazok a szervezetek kapják a pénzt, az ő esetükben nem igaz – mondta Tóth Györgyi, elnök. A szervezet 37 849 920 forint támogatást kapott.

Szerinte nagyon bizarr hűtlen kezelést emlegetni az ő esetükben, hiszen a pályázati kiírásban az szerepelt, hogy tapasztalt, a nők elleni erőszak témájával foglalkozó szervezet az ideális jelölt, aki képes a tapasztalatait átadni a kisebb szervezeteknek. Erre a NANE az egyik legideálisabb jelölt, ezért is nyerte meg ő a pályázatot. A harminc hónapra szóló pályázati pénzből többek között 15 fejlesztendő szervezettel foglalkoznak, nekik nyújtanak képzéseket, közös akciókat. Mentorokat biztosítanak a kisebb szervezeteknek, konferenciákat terveznek, emellett a szociális segítségnyújtás is a program része.

“Munkánk fontos része az érdekérvényesítés is, ami azt jelenti, hogy nem csak a bajban levő embereknek segítünk, hanem foglalkozunk azokkal a rendszerszintű problémákkal, amelyek sok esetben a bajt okozzák. Ez azzal jár együtt, hogy folyamatosan szakmai kritikát gyakorlunk a mindenkori kormánnyal szemben” – mondta Tóth Györgyi.

Tóth nem tudja hivatalosan, hogy milyen, őket érintő dokumentumokat vittek el hétfőn, az Átlátszón megjelent házkutatási jegyzőkönyvben látta, hogy a projektdossziéjukról lehet szó.

Magyarországon a NANE az egyetlen, családon belüli erőszakra specializálódott női civil szervezet, az elmúlt években tevékenységük köre jelentősen kibővült. Reformokat kezdeményeztek például olyan jogi, államigazgatási-eljárási területeken, ahol az állam jelenleg nem szolgáltat igazságot a családon belüli erőszak áldozatainak.

Lefoglalni! – Patent Egyesület

A Patent Egyesület egyszobás, színes falú és ikeás fotelokkal felszerelt irodájában már össze van készítve a “Norvég alapos mappa”, egy, a KEHI-nek szóló post-ittel a tetején: “Lefoglalni!”. Az egyesület a Norvég Civil Alap pályázatán csak mikrokategóriában nyert, három millió forintot.

Spronz Júlia, az egyesület egyik jogásza szerint nem is igazán az ellenőrzés, hanem az erőfitogtatás, a civilek megfélemlítése a kormány célja: “Nem félünk, de nem is érezzük magunkat komfortosan”. Nem érti, hogy az egyesület tevékenysége, a nők-és gyermekek védelme miért lenne állam ellenes, üldözendő tevékenység. “Mi mindig tisztán szakmai alapon dolgoztunk, sosem voltunk jóban egy kormányzattal sem. Sőt, a Fidesz többet tett a nők és gyermekek védelme érdekében, mint az előző kormányok, és ezeket a lépéseiket üdvözöltük is.”

A Norvég Alaptól kapott három millió forintot arra költötte az egyesület, hogy fél éven keresztül, önkéntesek segítségével monitorozza a bíróságok tevékenységét, a tárgyalások lefolytatásának a módját a párkapcsolati erőszakkal összefüggő ügyekben.

Spronz Júlia szerint az Országos Bírói Hivatal nem nézte jó szemmel, hogy az önkénteseik beültek megfigyelőként a tárgyalásokra, de a kormány nem kifejezetten a Norvég Civil Alapos projektjük miatt pikkel rájuk: “Az egyesületünk reprodukciós jogokkal is foglalkozik, azt szorgalmazzuk, hogy minél szélesebb körben hozzá lehessen férni az abortuszhoz. Ezzel kapcsolatban már évek óta vannak összeütközéseink, főleg KDNP-s politikusokkal, Soltésszel, Szócskával és Semjénnel is.”

Megszerzik a közérdekű adatokat – Asimov Alapítvány

Az Asimov Alapítvány projektjének célja, hogy a KiMitTud közérdekű adatigénylő portált szélesebb körben ismertté tegye, valamint az Átlátszó.hu oknyomozó oldal által kialakított módszertant megtanítsa a civilek által működtetett független hírportálok, közéleti blogok, aktivista Facebook-közösségek szerzőinek.

Az alapítvány abban segíti a civil szervezeteket és újságírókat, hogy a lehető leghatékonyabban tudjanak hozzájutni közérdekű információkat szerezni, a képzéseken túl jogsegélyt is nyújtanak.

Az alapítvány 2 és fél éves program keretében körülbelül 105 ezer euró (30  millió forint) támogatást kapott a fenti célok megvalósítására. A projekt – és a pénzügyi teljesítés – jelenleg is folyamatban van – mondta Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője.

A lefogalalási jegyzőkönyv birtokában az alapítványnál úgy tudják, hogy az Asimov aktáját is lefoglalta a rendőrség. Az akta pályázati dokumentációt és azzal kapcsolatos elszámolásokat tartalmazott. Arról, hogy más – az üggyel nem összefüggő – iratokat is lefoglalt volna a hatóság, az alapítványnak nincs tudomása.

Az oknyomozás szinte kivétel nélkül mindig a regnáló kormányt vizsgálja, így nem tudják értelmezni a vádat, mely szerint a szervezet baloldali kötődésű lenne, ráadásul semmilyen poltikai tevékenységet nem folytatnak – mondta Bodoky.

Aláírást gyűjtöttek – Liberális Fiatalok Egyesülete

A Liberális Fiatalok Egyesületének célja a liberális gondolatok, eszmék bemutatása, illetve a liberális fiatalok körében egy működő és sokszínű közösségi élet biztosítása.

Az egyesület 8100 eurót (körülbelül 2,5 millió forintot) nyert el az Európai Kezdeményezés a Média Szabadságáért és Sokszínűségéért elnevezésű projektre. A programban aláírást gyűjtöttek egy egséges európai szintű médiaszabályozásért. A Európai Unió területéről 1 millió aláírásra volt szükség, melyből a LIFE körülbelül 3 ezer darabot tudott összegyűjteni a tervezett 16500-ból.

A LIFE-nál nem rendelkeznek információval arról, hogy a rendőrség milyen iratokat foglalt le, de a KEHI részére is kiadott dokumentumokon kívül az egyesület szerint csak azok az iratok kerülhettek a hatóság birtokába, amelyeket személyiségi jogok védelme miatt korábban nem adtak ki.

Kiszorítani a korrupciót – Transparency International Hungary

A Transparency International Hungary hatalmi döntéshozatalokat és korrupciós jelenségeket vizsgál, elemez. A szervezet megoldásokat javasol, hogy a döntéshozatali folyamatokból kiirtsák a korrupciót.

A Trancparency International jelenleg futó 30 hónapos átfutású TI-academy elnevezésű projektje 110 ezer eurós (30 millió forint) támogatásra épül.  A program két részre oszlik: egyrészt, létrehoztak egy 12 kurzusos szemléletformáló tananyagot, melyből elsősorban felsőoktatásban tanuló diákoknak tartanak előadásokat, másrészt országszerte – mindenki számára elérhető módon – nyilt kurzusokon ismertetik meg az érdeklődőkkel a korrupciót, és hívják fel a figyelmet az átáthatóság fontosságára.

A Transparency Internatonal semmilyen információval nem rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy milyen – a szervezetet érintő – iratokat foglalt le a rendőrség az Ökotárs Alapítványnál tartott házkutatás során.

A Tranparency Internationalnak egyik politikai párttal sincs sem szerkezeti, sem pénzügyi kapcsolata. 2010 előtt is kritikusak voltak a kormányzat intézkedéseivel szemben. 2008-ban  (A Gyurcsány-kormány idején) például a TI volt az egyetlen, amely kimondta, hogy Magyarországon intézmenyesült a korrupció, és tiltakozott az ellen, hogy 2009-ben Bajnai Gordon egy olyan embert nevezzen ki miniszternek, akinek a cége korábban kartellgyanúba keveredett.

A korrupció nem bal – vagy jobboldali kategória. A szervezet 20 éve működik, és ezidő alatt egyszer sem szembesült azzal a váddal, hogy bármelyik politikai oldalhoz kötődne.

Milyen a demokratikus viselkedés – Demokratikus Ifjúságért Alapítvány

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány elsődleges célja, hogy a 14-25 éves korosztályt felkészítse az aktív állampolgári létre. Ehhez elengedhetetlen, hogy a fiatalok elsajátítsák az alapvető demokratikus viselkedésformákat, erre speciális képzéseken készítik fel a fiatalokat. A DIA minden programjában törekszik fiatalok közösségeinek létrehozására, megerősítésére.

Az alapítvány 22,5 millió forint támogatást kapott a demokrácia iskolája (DEMO) elnevezésű projektjére, melynek keretében fiatalok közéletre való felkészítését, a demokratikus készségfejlesztését, valamint szociális érzékük fejlesztését tűzték ki célul.

Az alapítvány információi szerint csak olyan, az alapítványt érintő dokumentumokat foglalt le a hatóság, amelyek a pályázatukkal kapcsolatosak voltak (elszámolások, dokumentció, levelezés, stb.).

A DIA semmilyen politikai tevékenységet nem folytat, egyházi fenntartású iskolákkal is együtt dolgoznak (jezsuita, református, katolikus), és korábban a KEHI minden adatigénylésének eleget tettek.

Mire megy a közpénz? – K-Monitor Iroda

A K-Monitor Iroda a közpénzek átlátható felhasználásáért küzdő civil szervezet. Fontos célja a korrupciót övező társadalmi közöny legyőzése, a témával kapcsolatos szemléletformálás és ismeretterjesztés, ehhez kutatásaikkal, elemzéseikkel és ajánlásaikkal is hozzájárulnak.

Olyan adatbázisokat és online eszközöket fejlesztenek, amelyek segítségével nyomon követhetőek a közpénzköltések és számonkérhetőek a politikai és gazdasági döntések. A szervezet segítséget nyújt a közérdekű bejelentőknek, és oknyomozó tevékenységet is folytat.

A K-Monitor 2 és fél éves Adatozz Okosan elnevezésű projektjére 37 millió forint támogatás nyert el.  Jelenleg 11 civil szervezettel működnek együtt, és az adatokkal való munkában segítik őket.

A K-Monitor értesülései szerint minden olyan dokumentum a rendőrság birtokába jutott velük kapcsolatban, ami a projektet érintette, így a személyiségi jog védelme alatt álló dokumentumok is.

A szervezet 2007-ben jött létre éppen azzal a szándékkal, hogy az akkori baloldali kormány körüli korrupciós ügyek feltárásában segédkezzen. A jelenlegi kormánnyal mint eddig mindig, úgy most is keresik az együttműködési lehetőségeket, ezért teljesen értelmezhetetlen az alapítvány számára a balodali kötődés vádja.

Elmentek a Miniszterelnökségre – Krétakör

A Krétakör Alapítvány egy kortárs művészeti központ és produkciós iroda, amely a társadalomtudományok tapasztalatainak felhasználásával hoz létre kreatív közösségi játékokat. A Krétakör feladatának tekinti a civil önrendelkezés erősítését és az alulról szerveződő kezdeményezések támogatását. Az alapítvány nevéhez fűződik számtalan színházi előadás rendezése, kreatív műhely, és oktatási program létrehozása.

A Krétakör 20 ezer eurós önrésszel (körülbelül 6,5 millió forint) nyert el egy 2 éves szervezetfejlesztési támogatást 117 ezer euró (körülbelül 37 millió forint) összértékben. A projektben létrehoztak egy Humán Platform nevű szervezetet, melynek feladata, hogy együttmüködésre bírja a civil szervezeteket, és kapcsolatokat építsen a közös siker érdekében.

Az alapítvány tudomására jutott információk szerint minden velük kapcsolatos dokumentumot lefoglalt a rendőrség, de nem csak a jelenlegi, hanem a korábbi pályázataikkal kapcsolatos iratokat is. Gulyás Márton, az alapítvány elnöke közölte: szerdán elmentek a Miniszterelnökségre, és leadták minden pályázati papírjukat.

A Krétakör alapítvány soha nem működött együtt poltikai párttal, támogatást politikai szervezettől  soha nem kapott. Az alapítvány szerint a balodali kötődés feltételezése is abszurd.

Categories: Hirek Társadalom
" Lestyánszky Ádám : @Virtuhun ."

Comments are closed.