Nem nyerhettek volna állami támogatást idén azok a civil szervezetek, amelyek az elmúlt három évben folyamatosan nyertek a pályázatokon, de a minisztérium eltörölte ezt a szabályt. Így újra pályázhatnak a legnagyobb pénzeket elnyerő, Fidesz-közeli szervezetek is.
Változtatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma a civil szervezetek állami támogatásának feltételein. Eddig nem kaphattak pénzt a Nemzeti Együttműködési Alaptól (NEA) olyanok, akik a pályázat beadása előtt három éven keresztül mindig részesültek támogatásban, egy februári rendeletmódosítás azonban eltörölte ezt a korlátozást.
Korábban az Abcúg írta meg, hogy a NEA pályázatain Fidesz-közeli szervezetek viszik el a legnagyobb pénzeket. Bemutattuk például a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesületet, amely 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is kimagaslóan nagy összeget kapott. A szervezet elnöke Gmoser András, a helyi Fidelitas korábbi alelnöke, fideszes önkormányzati képviselő, aki a a FŐNIX Kulturális és Ifjúsági Egyesületen keresztül is nagy pénzekhez jutott. A pályázatokon kiemelkedően szerepelt Gmoser édesanyja és testvére is, akik két másik szervezettel nyertek milliókat, miközben a nyertes szervezetek nagy része maximum néhány százezres tételeket szokott kapni. Az eddigi szabályozás szerint Gmoserék kimaradtak volna az idei pályázatból, de a módosítás értelmében újra indulhatnak.
A Nemzeti Együttműködési Alap 2012 óta felelős a civilek állami támogatásainak kiosztásáért, elnöke pedig Csizmadia László, a kormányközeli Civil Összefogás Fórum alapítója, a Békemenetek egyik főszervezője.