Érdekes motivációkkal, és még érdekesebb élettörténetekkel találkozhat az, aki beszélget a torontói romák kanadai beilleszkedését segítő szervezetek dolgozóival. Mi a városban készített helyszíni riportunk során megtettük. Bemutatjuk olvasóinknak azokat, akik a legtöbbet teszik azért, hogy a Torontóban élő magyar romák menekült státuszt kapjanak, legyen hol lakniuk, mit dolgozniuk, és eligazodjanak a hivatalos ügyeikben. Rendőr, szociális munkás, kutató, lelkész, színes a paletta.
Alig egy hónappal a végül a liberálisok szűk győzelmét hozó kanadai választások előtt azért jártunk Torontóban, hogy megnézzük, milyen élete van a városban élő, vélhetően több ezer, Magyarországról kivándorolt romának. A riport közben több olyan szociális munkást, segítő szakembert megismertünk, akik napi szinten foglalkoznak torontói roma menekültekkel, és feltűnt, hogy egy jó részük kanadai magyar. Találkoztunk olyan magyar rendőrrel is, akit a torontói rendőrség kifejezetten azért vett fel, hogy kapcsolatot építsen a szervezet és a városban élő magyarul beszélő romák között.
Mindenkinek megvan a saját kivándorlás-története, de a róluk készült portrék alatt arról is olvashatnak, hogyan kezdtek el romákkal dolgozni, és mit gondolnak a kanadai társadalomba való integrációjukról.
Paul St. Clair
1968-ban éppen Kanadában volt rokonlátogatóban, mikor megtudta, hogy Csehszlovákiába bevonultak a szovjet tankok, hogy leverjék a prágai tavaszt, ezért már nem tért vissza országába. Az előző cikkünkben már bemutatott Paul St. Clair a CultureLink, egy torontói, bevándorlók integrációját segítő szervezet munkatársa, és anyanyelve miatt fő területe a Csehországból érkező roma menedékkérők segítése. Paul elsősorban a kliensei jogi képviseletét látja el. Keni-vágja a bevándorlás- és menekültügyi rendszer működését, és az, hogy képes a saját nyelvükön beszélni a cseh és szlovák roma kliensekkel, sokat segít nekik abban, hogy ne pánikoljanak az eléjük táruló bürokratikus útvesztőben. Ebben segít egy öreg bölcs nyugalmára emlékeztető kisugárzása.
Paul St. Clair az egyik alapítója a szintén előző cikkünkben bemutatott Roma Community Centernek. És hogy hogyan került kapcsolatba a torontói roma közösséggel, annak is érdekes története van.
„Amikor megérkeztek Torontóba az első roma menekültek a poszt-szocialista országokból, eljutott hozzám a hír, hogy az egyik menekültszálláson a cseh romák nagyon panaszkodtak, hogy nem főznek jól a konyhán. Odamentem, mediáltam kicsit a romák és a szállás vezetői között. A végén a hely belement, hogy a roma asszonyok magukra főzhessenek a konyhán. Így nem kell külön embert foglalkoztatni erre, és a szálláson lakók is azt esznek, amit igazán szeretnek” – mesélte Paul St. Clair. Ezzel kivívott egyfajta tiszteletet a roma közösségben magának, és innentől vonódott be ő is igazán az érdekképviseletükbe.
Sara Swerdlyk
A kanadai Sara Swerdlyk a CEU szociológia és antropológia szakos doktorandusza 2015 óta kutatja a magyar romák kanadai kivándorlásának politikai-gazdasági okait, és a romák kanadai államigazgatási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatait. Közben azonban fontosnak tartotta, hogy a Kanadába érkezésük után rengeteg kihívással szembesülő roma embereknek segítsen is valahogy. Önkéntesként a torontói romákat összefogó, már bemutatott Roma Community Center munkájába kapcsolódott be – a menedékkérelmükhöz ajánlóleveleket írt roma családoknak, de az is gyakran előfordult, hogy a budapesti évei alatt összeszedett magyar nyelvtudásával a hivatali ügyintézésben segített nekik.
„Kanadaiként éreztem felelősséget abban, hogy segítsek az ide érkezőknek – a kis magyar nyelvtudásommal – eligazodni az itteni rendszerben, aminek a működését én könnyebben átlátom mint ők. És különben sem akarok olyan akadémikus lenni, aki csak ül és ír, ha közben 1-2 család életét könnyebbé is tehetem kicsivel. Ha a romák körében végzek kutatómunkát, akkor abból szeretném, hogy ne csak én nyerjek, hanem vissza is tudjak adni valamit ezeknek az embereknek.
A legtöbb munkát Sara azonban a roma fiatalokkal végezte: 2017 szeptemberétől egészen az előző tanév végéig tanársegédként dolgozott – szintén önkéntes munkában – abban a középiskolában, ahová elhelyezkedése miatt nagyon sok roma diák jár. „Itt tapasztaltam meg, hogy mennyire nehéz dolga van az iskoláknak azokkal a kamasz diákokkal, akik egyáltalán nem motiváltak a tanulásban, és valószínűleg soha nem találták a helyüket abban az oktatási rendszerben, ahonnan a tapasztalataikat hozzák” – magyarázta Sara Swerdlyk.
A kutatásához Miskolcon is terepmunkát végző fiatal kutató még Miskolcon ismerkedett meg egy fiatal roma sráccal, akit családjával együtt akkoriban küldtek vissza Kanadából Magyarországra. A család később újra visszatérhetett Kanadába, és amikor Torontóban újra találkoztak, Sara a szárnyai alá vette az okos és motivált kamasz fiút. Rendszeresen segít neki a tanulásban, és közben sokat beszélget vele, és biztos benne, hogy a fiúnak sikerül bekerülnie a felsőoktatásba, amit mindennél jobban szeretne.
Micheal Butch
Micheal Butch annak a Roma Community Centernek az elnöke, amit már annyiszor emlegettünk, mint a torontói romákat segítő szervezetet. Micheal maga is roma, kalderás, azaz rézműves cigány felmenői a huszadik század elején érkeztek a tengerentúlra az akkor még cári Oroszországból. A család generációkon keresztül megőrizte a romani nyelvet anyanyelveként, megtartotta a legalapvetőbb, például a születés és a házasság körüli roma szokásokat, és Michealnak valahol természetes volt, hogy a nyelv és a kultúra együttese adja, mit jelent cigánynak lenni.
Ezért érte meglepetésként, amikor a magyarországi romák személyében olyan cigányokkal találkozott, akik a nyelvet és a hagyományok jó részét már elvesztették. Mindez azért lényeges, mert ahogy előző cikkünkben említettük, a Roma Community Centerhez, így Micheal Butch-hoz fordulnak a Torontóba érkező romák igazolásért, hogy valóban ehhez a népcsoporthoz tartoznak.
Bár nem erőlteti a nyelv és az elveszett szokások újratanulását, de Butch Roma Community Centerben végzett munkájának az is része, hogy a generációk óta asszimilálódott roma fiatalokkal, esetleg felnőttekkel megismertesse a más roma közösségekben még nagyon is élő kulturális örökségüket. Azt is szeretnék, ha a Torontóban élő sokféle roma csoportok megismernék egymást, és a maguk sokféleségében közös hangot találnának.
A Roma Community Center ezen kívül rendszerint megemlékezik a roma holokauszt, a Porajmos emléknapjáról is, és Micheal büszkén újságolta nekünk, hogy a legutóbbi alkalommal éppen egy fiatal magyar roma fiú tartott ez alkalomból egy „lebilincselő előadást” a közösségnek.
Amikor arról kérdeztük, szerinte mi a legnagyobb kihívás a torontói roma menedékkérők számára, Micheal Butch azt mondta, „a gyerekek, amikor kicsi korukban iskolába mennek, olyanok mint a kis szivacsok, és képesek felzárkózni. De azok a diákok, akik 13-15 évesen iratkoznak be az iskolába, nem beszélnek angolul, azok, mire az iskola megtanítja őket angolul, addigra már lemaradnak a kortársaitól. Ez sokakat eltántorít. „Ez időpocsékolás, nem tanulok semmit, inkább elmegyek dolgozni!” – és ennyi. Ez a legnagyobb kihívás. Iszonyú eltökéltnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy túllendüljön ezen.”
Ill Márta és Újvári Zsuzsa
A torontói romák történeteiben gyakran bukkannak fel magyar segítők, szociális munkások nevei. Nem véletlenül, hiszen az anyanyelvi segítség az ügyintézésben kulcsfontosságú lehet a Kanadában megtelepedő romáknak. Egy-két ilyen felbukkanó név után kutatva ismerkedtünk meg Ill Mártával és Újvári Zsuzsával, akik a Torontó Parkdale nevű negyedében (egy tipikusan roma menedékkérők lakta környéken) működő civil szervezetben, a West Neighbourhood House-ban dolgoznak szociális munkásként.
„Én 2005-ben érkeztem Kanadába a családommal a fiunk miatt, aki hokis sportkarrierbe kezdett” – magyarázta Márta, aki végzettsége szerint pszichológus, és a West Neighborhood House-ban bántalmazott nőknek próbál segíteni. Zsuzsa Miskolcról vándorolt ki Kanadába, és bár a környezetváltás radikális volt, a mostani munkája nem tér el sokban attól, amit Magyarországon végzett. „Miskolcon a családsegítőben dolgoztam, ott is rengeteg roma kliensem volt, úgyhogy tulajdonképpen ugyanazt a munkát végzem itt, mint ott, csak más környezetben” – magyarázta nevetve. De azt is hozzátette, keresi az alkalmat, mikor nyergelhet át valami teljesen más területre.
Rálátva a romák magyarországi és kanadai helyzetére egyaránt, Márta és Zsuzsa az egyik legérdekesebb jelenségnek azt tartják, hogy a torontói magyar romák nagyon látványosan tartanak a kanadai gyermekvédelemtől, a Children’s Aid-től, pedig ez Kanadában sokkal inkább egy családokat segítő szervezet, ami csak akkor folyamodik a gyerekek kiemeléséhez, ha bántalmazást, durva elhanyagolást vagy abúzust lát. Ennek ellenére a roma szülők „mégis félnek tőle, mint a tűztől”. A szociális munkások szerint azért, mert „nehéz átfordítani bennük, hogy ettől a szervtől valódi segítséget is kaphatnak”.
Zánáti Balázs
A keszthelyi születésű Zánáti Balázs Magyarországon hivatásos katonaként kezdte a pályafutását. Afganisztánt is megjárta, és az ott megismert kanadai kollégák révén jött az ötlet, hogy az észak-amerikai országban próbáljon szerencsét. Nem gondolta volna, hogy pont a magyar tudása lesz a kulcs az elhelyezkedéshez a torontói rendőrségnél, ahol már évek óta dolgozik. A beosztása „Neighbourhood Officer”, amit leginkább szomszédsági rendőrként lehet lefordítani. A Toronto Police kölönösen figyel arra, hogy jó kapcsolatot ápoljon az egyes környékek lakosságával.
Balázs szerepe pedig különösen fontos egy olyan bevándorló közösségnél, mint a magyar romák, akik közül főleg a felnőttek még évek múltán sem beszélnek annyira angolul, hogy megértessék magukat a hatóságokkal.
„Szinte minden nap használom a magyar nyelvet a munkámban” – magyarázta Zánáti Balázs, majd hozzátette, a legkülönbözőbb problémákkal is megkeresik az emberek a szűken vett rendőrségi hatáskörhöz tartozókon kívül. „Ilyenkor inkább egy magyar nyelvű szociális munkáshoz irányítom őket. Velük is jó a munkakapcsolatom.”
Zánáti külön szívügyének tartja, hogy a Torontóban élő roma fiatalokkal is foglalkozzon. „Ők egy nagyon veszélyeztetett csoport, akik könnyen elkallódnak, ha valaki nem nyúl utánuk” – mondta. Nem titkolt szándéka, hogy saját példájával motiválja őket, „én is bevándorlóként indultam, ahogy ők”, és hogy „ha igyekeznek, semmi akadálya, hogy ők is eljuthassanak oda, ahová én jutottam”. Zánáti ugyanis nagyon hisz abban, hogy Kanadában nem léteznek azok a rendszerszintű akadályok, amik a roma fiatalokat visszafognák az előrejutásban.
Torontói tartózkodásunkkor nehéz volt olyan romákkal beszélni, akik ne tudták volna, kiről van szó, amikor Zánáti Balázs nevét kimondtuk, sőt, vannak köztük, akik a rendőr focitudásával is tisztában lehetnek. Zánáti ugyanis rendszeresen focizik az egyik Parkdale-i középiskola pályáján az ott tanuló roma fiatalokkal.
Püsök Dániel
Amikor 2008 és 2012 között addig nem látott számban érkeztek magyar roma menedékkérők Torontóba, a városban aktív egyházi szervezetek feladatuknak érezték, hogy azonnali segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Az ökumenikus kezdeményezésben részt vett egy magyar nyelvű baptista gyülekezet, a First Hungarian Baptist Church Toronto is. A gyülekezet erdélyi származású pásztora, Püsök Dániel „krízisidőszakként” emlékszik azokra az évekre, amikor a kanadai menekültügyi rendszert úgy meglepte – és túlterhelte – a sok tervezetlenül érkező menedékkérő, ahogyan nem sok minden azelőtt vagy azóta.
Püsök Dániel és a gyülekezet csapata akkor, „a katolikus és a református gyülekezettel karöltve, heti rendszerességgel szervezett több órás foglalkozást a romáknak ahhoz a lakótelephez közel, ahol nagy számban laktak”. „Angolt tanítottunk nekik, ügyes-bajos dolgaikban segítettünk, étellel szolgáltunk a számukra” – magyarázta, majd hozzátette: igyekeztek a bibliai tanítást is a szolgálatuk részévé tenni.
De szerveztek táborozást is roma gyerekeknek és szüleiknek abban az időszakban. Három év alatt mintegy négyszáz embert juttattak el a gyülekezet tulajdonában lévő, Torontó melletti táborhelyre teljesen ingyen, „a gyülekezet egyik barátja támogatásából”.
Akkoriban a roma menedékkérelmek viszonylag kis százaléka végződött befogadási döntéssel, így sok arc, akire Püsök Dániel emlékszik ezekből az évekből, már nem él Kanadában. Pedig közülük a lelkész sok mindenkin látta közülük, hogy igyekszik a legtöbbet kihozni az új környezet jelentette lehetőségekből, és „becsületesen éli a mindennapjait”. „Őértük nagyon vérzik a szívem” – mondta. Ugyanakkor Püsök Dániel úgy gondolja, jó, ha Kanada a menekült státuszt valóban azoknak ítéli oda, akiknek az élete és biztonsága fenyegetett az anyaországában. Ez pedig szerinte „minden roma menedékkérőre biztosan nem igaz”.
Ez volt a kanadai magyar romák integrációjáról szóló cikksorozatunk második része. Az első írást, arról, hogy miért lesz szükség előre láthatólag még évtizedekre, hogy a torontói romák egyről a kettőre jussanak, a linkre kattintva olvashatja. Cikksorozatunk következő, záró részében a torontói roma gyerekek iskolai integrációjáról lesz szó. Az Abcúg Kanadába kivándorolt romákról szóló riportjai a Minority Rights Group támogatásával jöhettek létre.
Megosztás