Keresés

Ma is rémálmaim vannak, hogy elviszik a gyerekeimet

Két éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán. Barbarát ma is rémálmok gyötrik, a legkisebb fiú nehezen tanult meg járni és beszélni, a nagyobbak sokáig nem is hitték el, hogy az anyjukkal maradhatnak. A család azonban együtt van, maguk mögött hagyták Kesznyétent, és 120 kilométerrel odébb, Tiszaroffra költöztek. Az ügyükben eljáró Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) személyiségi jogi pert indított a hatóság ellen, amit másodfokon részben megnyertek. Abban bíznak, hogy egy kedvező kúriai ítélet legalább kellő anyagi elégtételt adhatna Barbaráéknak. 

“Az ellenségemnek se kívánom, amin az első héten keresztülmentem Bencével, mire megszokott. Nem evett, nem ivott, majdnem kiszáradt, kórházba is került. Csak sírt, sírt, sírt, sírt”.

Takács Barbara ma is élénken emlékszik arra a napra, amikor hosszas pereskedés után, 2016-ban ismét magához vehette kisfiát. “Tállyáról hoztam haza, fogalmam se volt, merre van. Még jó, hogy a sofőr, aki elvitt, tudta, hol van egyáltalán letéve”. Bence születésétől fogva, 2014 májusától állami gondozásban, nevelőszülőknél lakott. Nagyobb testvéreit a tiszaújvárosi gyámhivatal már 2011-ben kiemelte a családból. A kisebbek, Juli, Józsi, Tibi és Szebasztián szintén nevelőszülőkhöz, a legidősebb Alex pedig gyermekotthonba került.

24002250082_8dc759af9b_o
Barbaráék 2016 decemberében, még kesznyéteni lakosokként / Fotó: Hajdú D. András

Barbaráék akkoriban egy alig kétezer fős borsodi faluban, Kesznyétenben éltek, ahol a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra lett figyelmes, hogy a helyi gyerekjóléti szolgálat sokszor érthetetlen dolgokat kritizál a családok életvitelében, a gyámhivatal pedig indokolatlanul gyorsan dönt a gyerekek kiemeléséről. 2015-ben, amikor először jártunk Barbaráéknál, bemutattuk, hogy többek közt mosatlan edényeket és kifogyott vécépapírt is számonkértek a helyieken. A TASZ ezen kívül kifogásolta, hogy egy ideig egyetlen családgondozó dolgozott a faluban heti négy órában, amivel képtelenség intenzív segítséget nyújtani a problémákkal küzdő, szegénységben élő családoknak.

Mindez oda vezetett, hogy Kesznyétenben  jóval több gyereket emeltek ki a családjukból, mint a környékbeli, nagyobb településeken. Kecső Imre polgármester ezt akkor azzal indokolta az Abcúgnak, hogy máshol inkább csak legyintenek, és elfedik a bajokat, mert nem szeretnék, hogy a sajtó folyamatosan a nyakukra járjon.

Barbara évek múltán, a TASZ segítségével, bírósági úton kapta vissza a gyerekeit, a helyi hivatalokkal azonban annyira megromlott a viszonya, hogy úgy döntött, inkább elhagyja szülőfaluját, és 120 kilométerrel odébb, a Szolnok megyei Tiszaroffon kezd új életet. A család azóta is együtt van, Barbara éppen munkát keres, Alex Jászberényben dolgozik gyári munkásként, Juli anya lett, Józsi hónapokon belül elballag az általános iskolából, utána hegesztőnek fog tanulni, és a legkisebbek is jól beilleszkedtek. Úgy tűnik, lassan egyenesbe jön az életük, de nem hiszik, hogy valaha tovább tudnak lépni.

_DSC3560
Miután a gyerekek visszatértek a családba, egy megyével odébb, Tiszaroffra költöztek / Fotó: Hajdú D. András

Irreálisnak látták, hogy hazavigye a saját gyerekét

A család először 2010-ben került a helyi gyerekvédelem látókörébe, amikor védelembe vették az akkor még kiskorú Alexet és Julit, valamint Józsit, Tibit és Szebasztiánt is. A védelembe vétel elvileg arra jó, hogy intenzív szociális munkával segítsék a nehéz helyzetben levő családot, hátha így elkerülhető a gyerekkiemelés.

Ez azonban ritkán sikerül, a családok szerte az országban sokszor csak ellenőrzéseket és szankciókat kapnak a nyakukba együttműködés, megértés és törődés helyett. Ennek nem az az oka, hogy minden településen szörnyű emberek dolgoznának családgondozóként. Inkább arról van szó, hogy mivel jelentős részben az ő javaslatukon múlik, mit tesz a gyámhivatal a gyerekekkel, a családok eleve ferde szemmel néznek rájuk, így nehéz egyenlő felek viszonyáról beszélni. Ráadásul ez egy rosszul fizetett, alig megbecsült szakma, amely állandó forrás- és munkaerőhiánnyal küzd. (Nemrég Krémer Balázs szociológussal beszélgettünk arról, miért lettek mára az emberek segítőiből jobbára rendfenntartók. Ha bővebben is érdeklik a gyerekvédelem rendszerszintű problémái, ezt, ezt és ezt a korábbi cikkünket olvassa el!)

Barbaráék esetében azzal indokolták a védelembe vételt, hogy 2009-ben egy időre Budapestre költöztek, Alex pedig a nagyszülővel maradt, aki nem tudott róla megfelelően gondoskodni. Alex így kimaradt az iskolából, ahogy később Juli is. Felrótták Barbarának, hogy Józsi sokat hiányzott az óvodából, és hogy Szebasztiánt a nővére vitte csecsemőgondozási tanácsadásra. Később további problémákat is leírtak, Tibit például egyszer az utcán találták úgy, hogy Barbara nem volt otthon. Hiányolták tőle az együttműködést, és bírálták a lakhatási körülményeiket is (erős kályhafüst volt az egyhelyiséges házban). Végül 2011 nyarán döntöttek a kiemelésről, ami Alexet nem érintette túl sokáig, hiszen a következő évben betöltötte a 18-at.

Barbara négy éve és most is többször elmondta nekünk, hogy hibásnak érzi magát az akkori mulasztásaiért, és figyelnie kellett volna a hiányzásokra. “Mindenki a maga hibáiból tanul”. A következő évben sok minden megváltozott, Barbaráék – Miklós végkielégítéséből – jobb, nagyobb házba költöztek, egy-két utcára a szegénysortól. Ezt a gyámhivatal is észrevette, de csak Julit engedte vissza 2013 végén. Amikor Bence a következő évben megszületett, Barbara haza sem vihette, két napnyi szoptatás után el kellett válnia tőle.

_DSC3613
Barbara Tiborral és Szebasztiánnal / Fotó: Hajdú D. András

A törvény szerint Bence ideiglenes elhelyezését harminc napon belül újra meg kellett volna vizsgálni, és végleges döntést kellett volna hozni arról, hogy tényleg nem kerülhet-e haza. Ehhez képest nyolc hónappal később, 2015 januárjában mondták csak ki, hogy Bencének nevelőszülőnél kell maradnia. Ahogy korábban bemutattuk, az ekkora késés egyáltalán nem példa nélküli.

A bíróság kellett hozzá

A fellebbezés után a gyámhivatal új eljárást indított, amelyben a családgondozók megállapították, hogy Barbara felelősségteljesebb és együttműködőbb lett, mint korábban, és az otthoni körülményeken is sokat javított. Ennek ellenére 2015 nyarán sem adták haza a gyerekeket. Azt írták, minden javulás ellenére nehéz előzetesen megítélni, Barbara figyelni fog-e a korábbi hibák elkerülésére. Mivel Barbara váltig állította, hogy nem veszélyeztette a gyerekeket, úgy látták, “nem látja be azokat a hiányosságait”, amelyek a kiemeléshez vezettek, így “az életmódjának megváltoztatására irányuló törekvés tőle nem várható el”.

Barbara a TASZ segítségével ezt a döntést is megtámadta, immár a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, amely 2016 márciusában Bence hazagondozása mellett döntött. A bíróság szerint minden jel arra mutatott, hogy Barbara belátta, min kell változtatnia, a gyámhivatal pedig csak feltételezések alapján gondolhatja, hogy ez a jövőben nem így lesz. Kiderült az is, hogy Barbara együttműködött a családgondozóval, eljárt a találkozókra, pedig a gyámhivatali eljárásban még ennek az ellenkezőjét állították.

Bence és testvérei azonban így is csak 2016 szeptember végén kerültek haza, hetekkel az óvodai-iskolai beíratkozás után. Ennyi időbe telt ugyanis, mire a gyámhivatal lefolytatta az újabb eljárást.

Tiszaroffon minden fain

Hiába az emlékek, a rokonok és az ismerősök, Barbara számára nem volt nehéz meghozni a döntést a költözésről. “Zokszó nélkül eljöttem. Nem tudtam volna ott maradni. Szerintem megint elvették volna Bencét” – mondta a tiszaroffi ház konyhaasztalánál, túlkiabálva a gyerekzsivajt. Szerinte Kesznyétenben olyan szigorúan ellenőrizték volna őt ezután is, hogy könnyen találtak volna valamit.

Mielőtt kiválasztotta a célállomást, Barbara alaposan utánanézett, mire számíthat az új otthonában. Ellenőrizte, mennyire gyakoriak a gyerekkiemelések, és megnézte a falu honlapját is, ahol csupa szimpatikus dolgot talált. Tetszett neki a játszótér, hogy van egy kompjárat, és hogy a falunapon készült képek alapján a polgármester a helyi romákkal is jóban van.

_DSC3571
Speciális vasazó jármű Barbaráék udvarán / Fotó: Hajdú D. András

“Itt minden nagyon fain. A polgármester, a jegyzőasszony, a családsegítő, komolyan, le a kalappal előttük”. Barbara alig tudta felsorolni, mennyi adományt kaptak az elmúlt években az önkormányzattól. “Tavaly a négy fiú, keveset mondok, százezer forint értékben kapott ajándékot. A kisebbségi elnökasszonytól is kaptak ruhát, élelmiszercsomagot. Bence tavaly kapott egy bőrlabdát és egy távirányítós autót, én vettem át a polgármestertől. Vannak ingyenes táborok is, strandra viszik őket. Józsikám is ment tavaly, Tibi meg Pesten volt így”.

A házat egy internetes hirdetésben találták, pénzük pedig azért volt rá, mert árvasági támogatást kaptak Józsi időközben elhunyt édesapja után. Barbara szerint az évek során ebből felgyűlt annyi pénz, hogy elég legyen a házra, ami így Józsié lesz, amikor felnő. “A ház már adott lesz, csak szakma kell”.

Attól féltem, hogy néma marad

Bár évek teltek el azóta, Barbara ma is látja a gyerekein, hogy megviselte őket a sok változás. Sokáig azt hitték, ez csak ideiglenes állapot, hamarosan vissza kell térniük a nevelőszüleikhez. Talán Bence járt a legrosszabbul, aki éppen élete első két évét, a fejlődése szempontjából legfontosabb időszakot töltötte távol az édesanyjától. Barbara szerint ez abban ütközött ki, hogy másfél évesen se járni, se beszélni nem tudott. “Háromévesen tanulta meg mindkettőt, már attól is féltem, hogy néma marad”. Az egyik idősebb kisfia ma is gyakran bepisil álmában. “Megmondom őszintén, alig bírom már anyagilag, meg ágyneművel. Betegség miatt nem lehet, elvittem vizsgálatra, és azt mondták, rendben van a veséje”.

_DSC3410
Egy kis lazítás a házban / Fotó: Hajdú D. András

A most 25 éves Alex, aki naponta jár Tiszaroffról Jászberénybe dolgozni egy ottani gyárba, gyakran látja idegesnek az öccsét, Tibit. “A múltkor játszott a telefonon, aztán egyszer csak megfogta, és eldobta”. Szerinte ez is a családtól távol töltött évek következménye. “Inkább nem is hozom fel nekik a témát, próbálom elterelni a figyelmüket. Kimegyünk focizni az udvarra, a játszótérre, vettem nekik PlayStationt, laptopot, odaadtam a telefonom”.

A harmadikos Szebasztiánnak, vagyis Szebinek az iskolai beilleszkedés ment nehezen, Barbara szerint eleinte folyton “verekedett, kereste a konfliktust. De most már felzárkózott, kezd tanulgatni, 3,2 volt az átlaga. Tibikém meg ötös, még oklevelet is kapott”. Tiszaroffon az is szimpatikus volt a családnak, hogy a kezdeti problémák ellenére sem próbáltak megszabadulni a gyerekektől, hanem őszintén elmondták Barbarának, milyen problémáik vannak, és közösen próbáltak megoldást találni. “Az igazgató is külön szülői értekezletet szokott tartani, mindent elmagyaráz”.

Alex és Juli huszonéves fejjel úgy látják, ők is megszenvedték az ügyet. “Azért ez bennünk marad, a hat év az hat év. Látni, ahogy idegen emberek elviszik a testvéreidet. Megértettem volna, ha anyám csavarogna, elinná a pénzt, igazuk lenne. De az én anyám nem ilyen” – mondta Alex, aki egy évig börtönben is ült csoportosan elkövetett lopásért. Szerinte, ha nincs az intézet, nem került volna bele a társaságba, amivel “nem kell menjél, visznek maguktól. Az intézetből is akkor mentem ki, amikor csak akartam. Napokra eltűnhettem”.

_DSC3664
A kép jobb szélén Alex mesél, a háttérben Barbara testvére és fiai / Fotó: Hajdú D. András

“Én itt vagyok 22 évesen, Alex 25 évesen, és egyikünknek sincs meg a nyolc osztály, hiába vittek el” – vette át a szót Juli. “Meg tudom mutatni fotókon, mennyire rendben van az én házam, mégis attól féltem, mikor megszületett a gyerekem, hogy őt is el fogják vinni. Ez az érzés nem múlik el”.

Most is rémálmaim vannak

“Sosem fogjuk tudni elfelejteni. Most is rémálmaim vannak arról, hogy összeszedik a gyerekeket, pedig ennek már hat éve. Főleg amikor a fiamat bevágják a kocsiba, és megbilincselik. Tudod, milyen szívfájdalom ez egy anyának?” – kérdezte Barbara a könnyeivel küszködve. “Ez a hat év megviselt, nagyon. Én nem így néztem ki. Negyven kiló vagyok”.

_DSC3719
“Sosem fogjuk tudni elfelejteni. Most is rémálmaim vannak arról, hogy összeszedik a gyerekeket, pedig ennek már hat éve.” / Fotó: Hajdú D. András

Ahogy korábban Kesznyétenben, Barbara Tiszaroffon is közmunkásként dolgozik, közben elvégzett egy öthetes takarítói tanfolyamot is, de szerinte az akkor érne valamit igazán, ha OKJ-s papír lenne. Azért, ha minden jól megy, a következő időszakban sikerül majd jobban fizető munkát találnia, mehetne például abba a hűtőgyárba, ahol Alex is dolgozik. “Hétfőn értesítenek, hogy mikor kell mennem tesztet írni” – mondta, de még azt sem tudja, milyen munkakörbe vehetnék fel, az majd a teszt alapján dől el, takarítástól a szerelésig bármi lehet.

Takarítónak felvették volna már Kunhegyesre is, ahová szívesen átjárna, de hiába, mert 4-re kellene odaérnie, busz viszont csak 5 óra 20-kor megy. “Kilőve. Nem tudnék beérni”. Dolgozhatna egy kiskunfélegyházi üzemben is, “de abba nem akarok belefogni, három műszak lenne, és két óra az út oda, két óra vissza. Az rengeteg”. Nemrég nyílt egy új gyár Fegyverneken is, ahol apró gyerekjátékokat kellene csomagolnia a szalag mellett. Barbara szerint ez nagyon nem neki való, nincs hozzá türelme, de azért beküldte e-mailben a jelentkezését. “Még megvárom, mit mondanak Jászberényben. Ha az nem jön össze, akkor muszáj mennem valamerre, legfeljebb akkor marad a másik”.

A Kúriára megy az ügy

Bár 2016-ban Miskolcon Barbaráék javára ítéltek, a TASZ személyiségi jogi pert is indított a járási hivatal ellen. Szerintük ugyanis azzal, hogy nem engedték haza a fiúkat, megsértették a családtagok családi élethez fűződő jogát, valamint a gyerekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát is. A TASZ szerint az eljárás során sérült a családtagok egyenlő bánásmódhoz való joga is, közvetve és közvetetten is diszkriminálták.

A jogvédő szervezet kérte a bíróságot, hogy kötelezze a gyámhivatal dolgozóit egy egyéves, antidiszkriminációs és interkulturális kommunikációs tréningen való részvételre, tiltsa el a gyámhivatalt a további jogsértéstől, és ítéljen meg fejenként kétmillió forint sérelemdíjat Barbarának, az élettársának, Józsinak, Tibinek, Szebasztiánnak és Bencének is.

Ősszel az elsőfokú bíróság mindenben a gyámhivatal javára ítélt, a január végi másodfok azonban részben a TASZ-nak adott igazat.

A Debreceni Ítélőtábla szerint nem sértette sem a magánélethez, sem a családi együttéléshez való jogot, hogy egy évig jogellenesen nevelőszülőknél tartották őket. Ezt ugyanis csak akkor lehetne kimondani, ha a hatóság kirívó hibát vétett volna, amire szerintük nem került sor. A késedelmes eljárás azonban a bíróság szerint is sértette a családban való együttéléshez fűződő jogot, amiért fejenként 200 ezer, összesen egymillió forintos sérelemdíjat állapított meg. Az ítéletben eltiltották a hivatalt a további jogsértéstől, viszont nem küldték el a dolgozókat a TASZ által kért tréningre.

A szervezet ettől függetlenül továbbviszi az ügyet a Kúriára, ahol remélik, hogy további jogsértéseket is kimondanak. Boros Ilona, a TASZ jogásza szerint egy kedvező ítélet rendszerszintű változásokat is eredményezhetne. “A másodfokú bíróság részben azért nem állapított meg személyiségi jogsértést, mert úgy ítélte meg, hogy nem hozhat döntést olyan ügyben, amiről már döntött a közigazgatási bíróság. Szerintünk viszont attól függetlenül, hogy a közigazgatási bíróság egyszer már jogtalannak minősítette a gyámhivatali döntést, attól az még sérthet személyiségi jogokat is, amit lehet külön perelni a polgári bíróságon, és lehet sérelemdíjat kérni. Ha a Kúria ezt megerősítené, azzal minden hasonló ügyben így lehetne eljárni”.

A hasonló ügyek mindenesetre ritkán jutnak el ilyen szakaszba, Boros szerint “kevés borsodi zsákfaluban élő roma szülő olyan kitartó és agilis, hogy ilyen hatékonyan keressen jogvédelmet. Rengeteg hasonló, vagy még inkább egyértelmű jogsértés történik, amiről nincs tudomásunk”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!