A köztévé és kormányzati politikusok szerint ezeket művelik az országba érkező illegális bevándorlók. Erről az utóbbi hetekben több riportot és tudósítást is leadtak a híradóban.
Az elmúlt napokban fideszes politikusok és a közszolgálati televízió sokszor mutatta meg azt, hogy szerintük kik is érkeznek a zöldhatáron át Magyarországra – írja a 444.hu, ami összegyűjtötte, hogy melyik köztévés műsor és melyik kormánypárti politikus milyen kontextusban beszélt a menekültekről.
- Amerre az illegális határátlépők vonulnak, mindenben kárt tesznek (m1 Híradó)
- Letapossák a veteményeket (m1 Híradó)
- Megrongálják a kerítéseket (m1 Híradó)
- Van, ahol a szárítón lévő ruhákat is ellopták (m1 Híradó)
- Útvonalukat a búzatáblában is jól lehet látni (m1 Híradó)
- Éjszaka van gond, amikor jönnek, nem tudnak tájolódni, ami útjában van, azt azonnal akadálynak veszi, már másznak is föl, szétrgdosták, szétdobálták a gázolajos hordókat (m1 Híradó)
- Most már rombolnak, kerítést szaggatnak, indokolatlanul, az agressziójukat élik ki, végigmennek a vetésen, a gabonát, mindent letaposnak, ami az útjukba esik (m1 Híradó)
- Eddig a gazdák segítették őket, de annyi kárt okoztak, hogy elfogyott a türelmük (m1Híradó)
- Sokszor egyszerűen beköltöznek az üresen álló házakba (m1 Híradó)
- Fóliasátrakat vágtak fel, öntözőket dobálták szét, kerítéseket romboltak, de most már, ahogy az élő gyümölcsösön mennek át, ott is kárt csinálnak (m1Híradó)
- A fóliasátorban keresztül mentek a salátán (m1 Híradó)
Jelenleg az a gond, hogy az illegálisan érkező menekültek nagy károkat okoznak a déli határ térségében. Megnehezítik a gazdák életét, zaklatják a földműveseket. Bejárnak a tanyákba, megrongálják azokat. Csoportokban járnak, ruháikat eldobálják, szemetelnek. A terményeken átgázolnak, a zöldséget és gyümölcsöt leszedik, letapossák. A fóliasátrakat kivágják, a kerítéseket pedig kibontják. Viselkedésükkel megriasztják a lakosságot. (Fazekas Sándor agrárminiszter az Indexnek)
Banditák és gengszterek szervezik ide ezeket a szerencsétlen embereket, mindenüket elvéve, mindenféle hamis igéretekkel nyomják ide be őket (Németh Szilárd a Parlamentben)
Nem igaz, hogy csak a háborús országokból érkeznek hazánkba migránsok. Közel hatvan országból érkeznek, nincs mindenhol háború (Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke)
Ötmillióan vannak úton Európa felé (Kósa Lajos a Magyar Hírlapnak)
Videón volt látható, hogy Calais-ban kamionokat fosztanak ki, komoly helyzet van, erre mindenképpen nemzeti választ kell adnunk (Németh Szilárd a Parlamentben)
Milánóban jegyellenőrre machetával támadnak, Svédországban nőket erőszakolnak. Kérdés az, hogy Magyarországon mikor történnek hasonló ügyek? (Pósán László)
Több esetben előfordult, az illegális bevándorlók a debreceni piacon, a “Zsibiben” árulták a táborban kapott ellátmányukat.(Pósán László)
Több rablási kísérlet történt, csak rendőrjárőr vagy más járókelő akadályozta meg azt, hogy egyedül mozgó nőket vagy fiatalkorúak raboljanak ki. Már iskolák és színházak környékéről is jelentettek ilyen eseteket. (Pósán László)
A Kossuth Gimnázium parkolójában körülvettek két nőt és fenyegetően viselkedtek. (Pósán László)