Végső elkeseredésükben az ajtófélfába verik a fejüket és borotvapengével vagdossák magukat a Magyarországon ragadt menekültek – állítja az Amnesty International legújabb jelentésében. A szervezet szerint embertelen körülmények között várakoztatják a háború elől menekülőket, szögesdrótok és kamerák között kell élniük, a hatóságok pedig erőszakosak velük.
Kerítések, könnygáz és drákói törvények: az elmúlt egy évben a magyar hatóságokat semmi nem ingatta meg abban, hogy a menekülteket és migránsokat az ország határain kívül tartsa – írja legújabb jelentésében az Amnesty International. A jogvédő szervezet szerint miközben a magyar kormány több millió eurót költ gyűlöletkeltő kampányokra, a menekültek folyamatosan sínylődnek.
Idén augusztusban a szervezet munkatársai több mint száz menedékkérővel interjúztak, beszéltek néhány rendőrrel és a határon segítő civilekkel is. Szerbiában, Magyarországon és Ausztriában is kutattak, a három ország hatóságai közül azonban egyedül a magyarokkal nem sikerült együttműködni. A tranzitzónákba és az őrzött befogadó központokba nem engedték be őket, a kiskunhalasi nyílt befogadó állomásra pedig csak felügyelet mellett léphettek be. Az ott élőkkel úgy kellett interjúzniuk, hogy közben őrök felügyelték őket, és regisztrálták azoknak a személyazonosságát, akik az interjút adták.
Az interjúk alapján a jogvédők arra jutottak, hogy:
- rutinszerűen küldik vissza embereket Magyarországról Szerbiába
- mind az országhatáron, mind pedig az ország területén erőszakot alkalmaznak a hatóságok a menekültekkel és migránsokkal szemben
- menedékkérők számára nincsenek megfelelő befogadási feltételek, se elegendő információ, se hozzáférés az alapvető szolgáltatásokhoz
- a menedékkérőket jogos indok nélkül hosszú időn keresztül tartják fogva.
A jelentés bemutatja, milyen nyomorúságos körülmények között várják a menekültek és migránsok, hogy beléphessenek az országba, hogyan küldik őket vissza Szerbiába, néha erőszakkal, hogyan tartják őket fogva menekültügyi őrzött befogadó központokban, ahol a szervezet szerint„állatokként bánnak velük”, és hogyan mennek keresztül egy olyan menekültügyi eljáráson, aminek célja, hogy végül elutasítsák őket.
Egy a gyógyszer minden bajra
A tranzitzónákkal külön fejezetben foglalkoznak:
- a fémkonténerekből álló létesítményekbe naponta mindössze 30-an léphetnek be
- a hatóságok akár négy hétig is fogvatartják a család nélkül utazó férfiak többségét. Nagy részük menedékkérelmét azzal az indokkal utasítják el, hogy Szerbián, vagyis egy „biztonságos harmadik országon” keresztül érkeztek, és ott kellett volna menedékért folyamodniuk
- az egyedülálló férfiak szerint elhanyagolják őket, megtagadják tőlük azokat a dolgokat, amelyeket a családok megkapnak, és úgy beszélnek velük, mintha bűnözők lennének. Ruha-és ételosztáskor nem ugyanolyan mennyiségű és minőségű ételt és ruhát kapnak
- a körülmények egyértelműen szűkösek és nem megfelelőek a néhány napnál hosszabb tartózkodásra. A 15 négyzetméteres konténereknek egy kis ablaka van, és három-négyen is laknak bennük. Nincsenek szekrények, személyenként nagyjából 1-2 négyzetméter szabad hely van. A menedékkérők a konténerek mellett mindössze egy szűk sávon közlekedhetnek
- a tranzitzóna előtt, a kerítés szerb oldalán nem hivatalos, „várakozó” táborok jöttek létre. Ezek a területek szép lassan állandó „elő-tranzit” táborokká váltak, több mint 600, főként Afganisztánból, Szíriából, Irakból és Iránból érkezett ember várakozik itt. A táborban élő emberek kényszermegoldásként sátrakat és különféle építményeket építettek, hogy ezzel védekezzenek a hőség, a szél és a por ellen. A szervezet munkatársai ottjártukkor azt tapasztalták, hogy nem voltak megfelelő és biztonságos létesítmények a tisztálkodáshoz, az ételkészítéshez, vagy ahhoz, hogy a gyerekek játszhassanak. Nincsenek tolmácsok, orvos napi egy órában érhető el, és mindenféle panaszra egyfajta tablettát ír fel. Olyan, mintha Magyarország szándékosan akadályozná azt, hogy ezek az emberek segítséget kapjanak” – mondta a jelentést bemutató sajtótájékoztatón Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi vezetője.
38 napja vagyok a táborban, 12 napon belül átléphetem a határt. […] Tegnap Horgoson voltam, a bolti eladó azt mondta, nincs jogom ott lenni. A fodrász nem vágta le a hajamat. A rendőrség és az emberek lenéznek, mintha mi nem emberek lennénk. […] Azt eszem, amit a családoktól kapok, akik megosztják velem az ennivalójukat. Van, aki nem szereti a halkonzervet, így nekem adja. Mindenki számára ez a jogszerű út, remélem, egyszer átléphetem ezt a határt. Azt szeretném, ha lenne jövőm. Nem térhetek vissza az országomba. […] De minden egyes nappal egyre több gondja van az egyedülálló férfiaknak”
– idéz a jelentés egy tranzitzóna előtt várakozó 24 éves afgán férfit.
Hiába panaszkodtok
Sokan döntenek úgy a több hónapos várakozás után, hogy megpróbálják törvénytelenül átlépni a határt. Őket a magyar hatóságok feltartóztatják, és azonnal visszaküldik, anélkül, hogy megvizsgálnák, szükségük van-e védelemre, vagy veszélyeztetett személyeknek minősülnek-e. A menekültek és migránsok túlzott erőszak használatáról számoltak be, ideértve a verést, a rugdosást, a kutyákkal való üldözést.
Egy 17 éves fiú az afganisztáni Heratból indult, hat hónapon át egyedül utazott. Egy nyolc főből álló csoporttal próbálta meg átlépni a határt. Három napot és két éjszakát töltött Magyarországon, mielőtt rátaláltak és visszaküldték:
Szerintem 10 km-t gyalogolhattam magyar területen. Utána találkoztunk össze a rendőrséggel. Nyolcan voltunk a csoportban; a rendőrség azt mondta, hogy nem legálisan léptünk be az országba, és visszaküldenek minket. A magyar rendőrség lefotózott és visszaküldött a kerítés túloldalára. Engem személy szerint nem vertek meg, de egy férfit a csoportból megrugdostak, aminek következtében eltört a lába. Ezután a táborban voltam, és nem próbáltam meg újra.”
A szervezet munkatársai beszéltek egy huszonéves, iraki testvérpárral is, akik már háromszor próbáltak meg belépni Magyarországra. Először helikoptereket láttak, majd a rendőrség kutyákkal és kamerákkal jött. A csoportjukban mindenkiről fotókat készítettek, majd visszaküldték őket. Három sikertelen átlépés után úgy döntöttek, hogy kivárják a sorukat a listán. Őket nem verték meg, amikor elfogták és visszavitték őket, de látták, hogy valakit gumibottal lábon ütnek. Amikor a magyar rendőrség megállította a csoportot, megfenyegették őket: azt mondták nekik, ha nem mennek vissza gyorsan Szerbiába, akkor „mi bármit megtehetünk, senki sem fog meghallgatni, ha panaszkodtok”.
Két barát Szíriából szintén háromszor próbálta meg átlépni a határt. Utolsó próbálkozásuknál sikerrel jártak. Hosszan sikerült haladniuk Magyarország területén, azt hitték, biztonságban vannak, és hogy menedéket kérhetnek. Ehelyett harmadjára is visszaküldték őket anélkül, hogy bármit is kérdeztek volna tőlük. Egyikük így nyilatkozott:
„Egyszer sikerült Magyarországon 21 km-t megtennünk. De jött a rendőrség és visszavitt minket Szerbiába. Először is, amikor elkaptak minket, azt mondták, hogy ne aggódjunk, elvisznek a táborba. […] Elszállítottak minket egy másik csoporthoz, ahol vegyesen voltak rendőrök és katonák. […] Videókamera is volt náluk. Azt mondták, hogy a kamerába kell mondanom, hogy megszegtem a törvényt, és, hogy mindössze 3 km-re vagyok a határtól. Agresszívak voltak, közölték velünk, hogyha nem tesszük azt, amit mondanak, könnygázt fújnak ránk és megvernek. Nem adtak semmilyen papírt, és ujjlenyomatot sem vettek. Visszavittek minket a határhoz Kelebiánál, belenéztek az útleveleinkbe, majd átdobták azokat a kerítésen.”
Összverték, feldagadt a feje
Azoknak a menedékkérőknek akiknek kérelme elfogadható, a teljes menekültügyi eljárás idejére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jelöl ki tartózkodási helyet. A legtöbb Szerbiából érkező menedékkérőt vagy a kiskunhalasi ideiglenes konténertáborba, amit főleg családok elszállásolására alakítottak ki, vagy a körmendi sátortáborba viszik. Utóbbia elsősorban férfiakat. Mindkét nyílt tábor el van kerítve és különféle rendőrségi épületekkel van körbevéve.
A kiskunhalasi nyílt befogadó állomás egy murvás területen fekszik, és konténerekből áll. A konténereket magas szögesdrótos kerítések veszik körül. Bár a menedékkérők szabadon mozoghatnak, a be- és kilépéseket jegyzik és szigorúan ellenőrzik. Egy ott élő szerint:
A gyerekeknek itt nem jó. Minden tele szögesdróttal, nincsen fű, se zöld terület. Meleg van, és nem jó környezet ez nekik. […] Mikor először ideérkeztünk és láttuk, hogy mi fogad bennünket nagyon féltünk. Úgy nézett ki, mint egy börtön, rettenetesen féltünk. Magyarországon mindenki gyanakszik.”
A körmendi sátortábor katonai sátrakból áll, amelyek a szervezet szerint alkalmatlanok a hosszú távú elszállásolásra. A sátortábort biztonsági kamerarendszerrel és magas drótkerítéssel is elkülönítik és felügyelik. Egy menendékkérő férfi négy hónapot töltött itt. A következőkről számolt be a civil szervezet munkatársainak:
„Ha hibát követsz el, elvisznek egy konténerhez és jól megvernek. A rendőrség és a biztonságiak is tudják, hogy sok a kamera, ezért egy olyan helyre visznek, ahol nem készülhet felvétel. […] Egy barátom hívást kapott a családjától, amitől nagyon nyugtalan és ideges lett. Megvizsgálta egy orvos, majd bezárták egy szobába. Kérte, hogy hadd maradhasson nyitva az ajtó. Ehelyett bementek a rendőrök, és annyira összeverték, hogy feldagadt a feje”.
A jelentés kitér arra is, hogy milyen módszerekkel próbálnak kárt tenni magukban a végsőkig elkeseredett menekültek. A leggyakoribb, hogy borotvapengével vagdossák magukat, de van, aki
- a fejét rendszeresen az ajtófélfába veri
- éhségsztrájkba kezd
- vagy öngyilkossággal fenyegetőzik.
Megosztás