Keresés

L. Simon szerint nem segítik őket az újságírók

A  volt kulturális, jelenleg parlamenti államtitkár L. Simon László a reklámadóról és az internetadóról beszélt egy csütörtöki konferencián – írja a 444.hu a helyszínen tartózkodó újságírójukra hivatkozva. 

A politikus a rendezvényeken a követekezőket mondta:

A magyar sajtószabadságot nem a kormány vagy a kormány intézkedései veszélyeztetik, hanem az újságírás elképesztően romló minősége és a tulajdonosi nyomás.

“Amilyen módon írnak rólunk, az nem segíti a munkánkat.”

A kormányzatnak van tennivalója a minőségromlás megakadályozásban: a kormány visszaforgathatná a reklámadó egy részét a minőségi újságírás megteremtésébe.

Probléma a bulvárosodás. Eltűnt a valódi riport, és nincs külpolitikai újságírás Magyarországon.

L. Simon visszasírja a nyolcvanas éveket, azon belül is a Magyarország című hetilapot.

A magyar sajtó nem készült fel az új világra, például nem alakított ki helyettesítő termékeket a Google és a Facebook ellen (bár később maga is belátta, hogy ehhez talán a magyar piac kicsi is lenne).

Ennek részben oka volt az is, hogy az online lapok figyelmen kívül hagyták, sőt támadták a nemzeti protekcionizmust.

L. Simon elismerte, hogy ezen a helyzeten a reklámadó sem segít. Példaként a szallas.hu-t hozta fel, amit sújt a reklámadó, szemben nagy nemzetközi vetélytársával, a booking.com-mal. Ebben lenne tennivalója a kormánynak.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!