Keresés

Közmunkásként dolgoztatná a kormány a menekülteket

Kijelölték az országhatárra tervezett kerítés helyét, gyorsítanák a menedékkérelmi eljárásokat, a menekültekből pedig közmunkást csinálnának.

Benyújtották a parlamentnek a menekültekre vonatkozó törvénymódosító csomagot. Szó van benne a szerb határra tervezett kerítésről, a vs.hu pedig kiszúrta azt is, hogy a menedékkérők ezentúl akár közmunkások is lehetnek.

Ha elfogadják, akkor törvény mondaná ki, hogy a menedékkérők jogosultak a közfoglalkoztatásra, ha nincs más jövedelmük. A közmunkát az első kilenc hónapban a menekülttáborban és annak környékén végeznék, aztán pedig a külföldiek munkavállalására vonatkozó szabályok vonatkoznának rájuk is. A közmunkáért kapott pénzből viszont térítési díjat kell fizetni, ez valószínűleg a menedékkérők ellátási költségeit takarja.

A törvénymódosítás egyéb pontjai azonban kifejezetten megnehezítik azt, hogy egy menedékérő egyáltalán bejusson Magyarországra, majd pedig meg is kapja a menekültstátuszt. A törvény rendelkezne a szerb határra tervezett kerítés jogi hátteréről: a határ mentén lévő tízméteres sávot kisajátítják, a tulajdonosok kárpótlást kapnak.

A rendőrség 12 óra helyett akár egy teljes napig visszatarthatja a határon elfogott személyeket. Ekkor benyújthatják ugyan a menedékkérelmet, azt viszont automatikusan elutasítják, ha egy úgynevezett biztonságos harmadik országból érkezett a menedékkérő Magyarországra. Ezeket az országokat egy másik, nemrég benyújtott törvény értelmében épp most készül kiterjeszteni Magyarország, akár Szerbiára is, amelyen keresztül a menekültek többsége érkezik. Azaz, aki ezentúl Szerbiából érkezik az országba, függetlenül attól, hogy amúgy mennyire lenne rászorulva a menedékre – mert például a polgárháború sújtotta Szíriából indult – automatikusan nem kapja meg a menedékjogot.

A kérelmeket gyorsított eljárásban fogják elbírálni, ha valakiről azt feltételezik, hogy csak azért nyújtott be kérelmet, hogy ne utasítsák ki azonnal az országból.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!