A középosztály és az oktatás

Minek annyi egyetemista?

Fotó: Hajdú D. András

Az oktatáson, a felsőoktatáson múlik, van-e az országban középosztály, divatos szóval polgárság.

Pokorni Zoltán oktatási miniszer, 1998. október 6.

Egy jó oktatási rendszer sokat tehet a középosztály szélesítéséért, leginkább azzal, hogy gondolkodó, alkalmazkodni képes állampolgárokat nevel, akik biztos anyagi háttérrel, szabadon tudnak élni. Az oktatás szerepét a rendszerváltás utáni kormányok soha nem vitatták, komoly javulást azonban soha nem tudtak elérni. Politikai manőverek, gyávaság, nehezített bürokrácia és korrupció állta útját a komoly reformoknak. Az igazi mélyrepülés viszont 2010 óta tart, ekkor állt ki Orbán Viktor először nyíltan amellett, hogy nincs szükség annyi egyetemistára, de még gimnazistára se. Ezek nélkül a középosztályosodás viszont elképzelhetetlen.

Minek annyi egyetemista? Menjenek csak dolgozni!

Néhány éve egy egyetemi tanár annyira felhúzta magát a pocsékul sikerült szemináriumi dolgozatokon, hogy a hallgatóknak küldött körlevélben szitkozódott, miért kell minden jöttmentet felvenni a felsőoktatásba. Nincs egyedül ezzel a véleményével, sokan szeretnek azzal viccelődni, hogy “ha eldobsz egy követ a Deákon, eltalálsz egy diplomást”.

Az egyetemi tanárok szeretnek panaszkodni az alacsonyabb színvonal miatt, de a kilencvenes évektől 2010-ig minden politikai oldal egyetértett abban, hogy jót tesz az országnak, ha többen szereznek érettségit és diplomát.

Akik akkoriban különböző oldalakról részt vettek az oktatási vitákban, ma Pokorni Zoltán fideszes és Magyar Bálint SZDSZ-es miniszterre is pozitívan emlékeznek. Viszonylag gyakran előfordult, hogy ők ketten, kiegészülve a saját szakértőikkel, egyeztettek egy-egy döntés előtt. “Nem volt barátságtalan a hangulat. Elég nyitott, a 90-es évek elejére emlékeztető, értelmiségi párbeszédek voltak. Sokszor úgy keltünk fel az asztaltól, hogy azt mondtuk: vita van köztünk, de értjük, mit akarsz” - emlékezett vissza a beszélgetések egyik rendszeres résztvevője.

Beszélgettek a diákhitelről, a pedagógus életpályáról és az Arany János Tehetséggondozó Programról is, amit a Fidesz indított el 2000-ben a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ez most csak azért érdekes, mert jól jellemzi a viszonyokat, miről ment a legnagyobb vita. Az ellenzék szerette volna, ha kifejezetten a legszegényebbekre szabják a programot, Pokorniék viszont az alsó középosztálybeli, akár értelmiségi szülők gyerekeinek is lehetőséget akartak adni.

A már idézett résztvevő szerint azért tudott később továbbélni egy sor intézkedés, mert volt párbeszéd. Példaként az Arany János Tehetséggondozó Program mellett a kétszintű érettségit és a diákhitelt említette.

***

“A rendszerváltás előtt a társadalom nagyobb része aluliskolázott volt, esélyük sem volt, hogy tömegekben kitörjenek és felkapaszkodjanak. Ezért nagyon örültem, hogy már a 90-es évektől egészen 2010-ig minden kormány támogatta, hogy növeljük az érettségit adó középiskolába járók és a diplomások arányát” - mondta Sipos János, aki 2002 és 2006 között volt az MSZP-SZDSZ-kormány közoktatási helyettes államtitkára.

Pokorni Zoltán egy 2014-es interjúban úgy emlékezett, 1998-ban mondták ki először, hogy minden második fiatalnak felsőfokú végzettséggel kellene rendelkeznie, ami jó döntés volt, mert “sikeres országok bármennyire is emelik a felsőoktatásban való részvételt, a diploma gazdaságban, termelékenységben betöltött szerepe nem csökken”.

A következő grafikonokon a felsőoktatásban tanulók számának csökkenését ábrázoltuk, amit nemcsak demográfiai okok magyaráznak. Az Európai Bizottság idei jelentése szerint a 18 évesek száma 2010 és 2015 között 17 százalékkal, a jelentkezők száma viszont 24 százalékkal esett vissza.

A felső ábrán minden képzési forma egyben szerepel, és öt év alatt elég durva visszaesés látszik. Az alsón már csak az alap-, mester- és osztatlan képzések hallgatóit tüntettük fel zölddel (a bolognai rendszer bevezetése előtt a főiskolai és egyetemi hallgatók számát vettük). Ezeken a képzési szinteken összességében már 2008-ban elindult a csökkenés.

Pirossal külön jelöltük az alapképzéses hallgatók számát, hiszen az érettségizettek főleg ide lépnek be: a 2012/2013-as tanév óta belőlük is egyre kevesebb vannak.

A csökkenés egybevág azzal a kormányzati retorikával is, amely a feleslegesnek tartott diplomák helyett a kétkezi munka becsületét méltatja. Ez a felfogás szembemegy azzal, amit korábban a Fidesz és a baloldal mondott. Egy szakértő, aki korábban részt vett a Fidesz oktatáspolitikájának alakításában, úgy látja, hogy a gazdasági szektor nyomása is nagyban hozzájárult ehhez a változáshoz. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke személyesen is jó viszonyt ápol Orbán Viktorral, ami megkönnyítette, hogy találkozzanak az oktatással kapcsolatos elképzeléseik. “A magyar gazdasági szektor mindig azt várta az államtól, hogy kész munkaerőt szállítson neki, olyat, amilyenre éppen szüksége van. Azt akarta, hogy rögtön legyen valaki, akit odaállíthat a futószalag mellé, vagy segédnek a kőműves mellé. Ha pedig technológiai váltás van, és továbbképzésre szeretne pénzt, újra az államhoz fordul”. Szerinte ez a nyomás a baloldali kormányokat is ugyanúgy utolérte, amelyek szintén nem szívesen különböztek össze a gazdasági szektorral.


Úgy látja, a Fidesz markánsabb kiállása inkább kommunikációs fogás, valójában ők is két tűz közt egyensúlyoznak, hiszen egyben azt is szeretnék, ha minél többen járnának olyan felsőfokú természettudományos vagy informatikai képzésekre, amelyekből hiány van. Ezt bizonyítja szerinte a diákhitel-konstrukció bővítése is, ami a költségtérítéses szakokat is többek számára elérhetővé tette.


Orbán Viktor 2012-ben mégis általában beszélt a felsőoktatás presztízsének leértékelődéséről a Magyar Rektori Konferencia ülésén, és ezt azzal kötötte össze, hogy “az ágazatot az utóbbi időszakban a minőségi helyett a tömegképzés jellemzi”. Nem sokkal a 2010-es kormányváltás után hasonlókat mondott Hoffmann Rózsa akkori köznevelési államtitkár is.


Ennek megfelelően az elmúlt években

- emelték a minimális ponthatárokat,

- több képzésen kötelezővé tették az emelt szintű érettségit,

- 2020-tól pedig felvételi követelmény lesz a középfokú nyelvvizsga is.

A felsőoktatás kiszélesítése önmagában persze tényleg nem garancia semmire, de az biztos, hogy a felsőfokú végzettségűek jobban keresnek az érettségizetteknél, és kisebb eséllyel veszítik el az állásukat is. Ebből kiindulva a hallgatók számának csökkenése nem kedvez túlságosan a középosztály szélesítésének.

A már idézett bizottsági jelentés szerint a frissen végzettek 90,5 százalékának van munkája. Ez az EU-s átlag felett van, és arra utal, hogy  szükség van magasan képzett munkavállalókra.

Az is látszik, hogy minél magasabb végzettsége van valakinek, annál inkább képes alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ez manapság különösen fontos, amikor a munkaerőpiacon eltöltött 35-40 év alatt annyit változik a gazdaság és a technológia, hogy képtelenség előre felkészülni mindenre, amire valaha szükség lesz. Ezért azok tudnak különösen jól érvényesülni, akik nem ijednek meg az új típusú feladatoktól, és akár egy új munkakörbe is képesek beletanulni.

Ezt az alkalmazkodóképességet a foglalkozási mobilitással érdemes mérni. Varga Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa egy friss tanulmányában azt vizsgálja, hogyan változott az elmúlt évtizedekben a foglalkozási mobilitás Magyarországon. Kiderült, hogy ez jóval kisebb, mint a legtöbb európai országban. Az érettségizettek és a diplomások viszont még mindig jobban állnak, mint mondjuk a szakiskolát végzettek.

Ha egy szakmunkás elveszíti az állását, jó eséllyel valamilyen alacsonyabb presztízsű munkát fog kapni, például betanított munkás lesz, vagyis lefelé mozog. A képzettebbek viszont nagyobb arányban mozdulnak felfelé.

Az igazi kérdés, mikor fogják a szülők belátni, hogy a munkaerőpiacon egy jó szakma akár többet is érhet, mint az érettségi vagy a diploma. Az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége.

Orbán Viktor miniszterelnök, 2014. október 21.

Az elmúlt években nemcsak a diploma, hanem az érettségi is sokaktól távolabb került. Varga Júlia is azok közt a kutatók közt volt, akik 2015-ben tiltakoztak az érettségit adó szakmai képzések leépítése ellen.

Az új rendszerben már csak a szakgimnazisták érettségiznek automatikusan a képzés végén (ők szakmai érettségit tesznek, ami idén tele volt botrányokkal), a szakközépiskolások és a szakiskolások nem. Meghúzták a közismereti tárgyak számát is, amivel a szakgimnazisták komoly hátrányba kerülnek a gimnazistákhoz képest, ha mégis egyetemre mennének. Ráadásul hamarosan nyelvvizsgához kötik majd az egyetemi felvételt, ami szintén csökkenti a szakgimnazisták továbbtanulási esélyeit.

***

A kétezres években az MSZP-SZDSZ koalíció a középosztály konkrét emlegetése helyett a leszakadók felzárkóztatását helyezte a középpontba, amivel végül is ugyanazt a problémát másik irányból közelítették meg. Csakhogy a tanárok ellenállásán és az adminisztrációs, bürokratikus, korrupciós akadályokon végül ez a terv is elbukott.

Egyrészt csak az iskolák egy részével sikerült elfogadtatni, hogy a különböző helyzetű gyerekek együttnevelése nem valami agyament hóbort, vagy hogy a frontális oktatás helyett új pedagógiai módszerekre is szükség van. Sipos szerint az iskolák 15-20 százalékát sikerült elérniük integrációs képzésekkel és fejlesztésekkel.

Halász Gábor 2001 és 2006 között volt az Országos Közoktatási Intézet főigazgatója, ezért közelről látta, hogy a pályázati pénzeket egyre inkább adminiszratív funkciókra költötték. Előfordult, hogy mire megtervezték egy program költségvetését, kiderült, hogy a húsz százalékát a közbeszerzési feladatok finanszírozására kell átirányítani az ezeket végző ügyvédi irodáknak. Találkoztak azzal is, hogy a források a tervezett programindításnál jóval később lettek elérhetőek, így a feladatokat rövidebb idő alatt kellett elvégezni.

Összességében annyira kudarcot vallott ez a kísérlet is, hogy a magyar iskola máig rosszul teljesít az otthonról hozott hátrányok kompenzálásában. A 2015-ös PISA-teszt alapján csak öt olyan ország van, ahol a hátrányos helyzetnek nagyobb hatása van az iskolai teljesítményre (a teljes grafikont itt találja). Ez egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy a legszegényebb családokból érkezők felnőtt korukra is szegények maradjanak, másrészt a középosztályosodást is hátráltatja.

***

Sokáig abban is mindenki egyetértett, hogy kevesebb ismeretet kellene lenyomni a gyerekek torkán, helyette inkább az életben fontos kompetenciákat kellene fejleszteni. Pokorni Zoltán egyszer azért könyörgött egy teremnyi iskolaigazgatónak, pedagógusnak és szakértőnek az ezredforduló környékén, hogy “húzzanak, húzzanak, húzzanak” végre a készülő kerettantervekből.

Sipos János akkor még igazgatóként hallgatta a minisztert, és tudta, hogy igaza van. Egyszer ugyanis megkérdezte a tanárait, szerintük ideálisan mennyi időt kellene a hetedikes gyerekeknek otthoni tanulással tölteniük, ha az összes tárgyból készülni akarnak. A legtöbben másfél órát mondtak, amit Sipos is reálisnak látott. Ezután minden szaktárgyi munkaközösséget megkért, szedjék össze, mi mindent tanítanának meg a gyerekeknek a saját tárgyukból, és ehhez mennyi otthoni munkára van szükség. Az összes tárgyat összeadva napi öt és fél óra jött ki.

Pedig már a 2000-es PISA-eredményekből kiderült, hogy óriási bajok vannak a magyar diákok kompetenciáival, ami azóta sem változott. A 2012-es mérés szerint a magyar iskola különösen rosszul teljesít a problémamegoldó-készség fejlesztésében, amit egy számítógépes teszttel mértek. Az OECD-államok közül csak Bulgáriában, Sanghajban, Lengyelországban és az Egyesült Arab Emirátusokban maradtak el jobban az eredmények a várttól. 2015-ben felmérték a diákok együttműködő problémamegoldó-készségét is, amiben szintén az OECD-átlag alatt teljesítettünk.

Magyarországon mégsem volt 2000-ben PISA-sokk, ellentétben mondjuk Németországgal, ahol 2003-ban egy stuttgarti oktatási konferencián PISA-tányért szolgáltak fel, ami paradicsomból és fekete pizzatésztából állt. Ott komoly átalakítások kísérték az eredményeket, nálunk sokan inkább megkérdőjelezték, van-e értelme egyáltalán a PISA-nak, hiszen más mérésekből meg az derült ki, milyen jól visszaadják a magyarok a bebiflázott szövegeket.

Már volt szó róla, hogy az ilyen célból indított projektek kevéssé voltak sikeresek, de a 2010 utáni reformok ebben is visszarendeződést hoztak. Bár a kompetenciaméréseket például nem szüntették meg, “a kerettörvény ugyanolyan hosszú lett, mint az előző, és még a tornagatya színét kiválasztó eljárásrendet is szabályozták benne” - ironizált egy oktatási szakértő, aki közelről követte az átalakítást. “Rózsa tényleg komoly bajnak látta, hogy a Harry Potter kiszorítja a János vitézt”. Jellemző volt, hogy Hoffmann csak a törvények elfogadása után ment el személyesen megnézni a finn oktatási rendszert, hiába győzködték erről többen.

“Ő a régi, hagyományos eszközökben hitt: a szakfelügyeletben, a központosításban, a kötöttebb tantervi szabályozásban, az egységes béremelésben. Voltak innovatív kezdeményezések is, mint a portfoliókészítés, az iskolák önértékelése vagy az alternatív kerettantervek elfogadása, de ezeknél elrontották a kommunikációt”.

A 2010 utáni átalakítást nagyban meghatározták Orbán Viktor víziói is, az iskolák államosítását például hozzá kapcsolják. Az előbb idézett szakértő szerint “Rózsa egy beszélgetésen azt bizonygatta, hogy nem lesz államosítás, mert ha lenne, akkor ő biztosan tudna róla. Aztán három héttel később benyújtották a törvényt”. Ezt támasztja alá az is, hogy Orbán már 1998 után felvetette az állami átvételt, de akkor Pokorninak még sikerült lebeszélnie.

Eközben meredeken csökkentek az oktatásra szánt kiadások is, és bár 2013 után nőni kezdtek, 2015-ben még mindig csak ott tartottunk, ahol tizenöt éve.

Az elavult módszerekkel dolgozó, egyenlőtlen magyar oktatás tehát nem nagyon segíti a középosztály bővítését, sőt. Közben viszont sok mindennel a már meglevő, szűk középosztály érdekeit szolgálja, és ezen soha senki sem akart vagy tudott változtatni.

Először is, ilyenek a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, amelyek hamar az elit gyűjtőhelyévé váltak, amikor a rendszerváltás után újra megjelentek az iskolarendszerben. Ezek korábbra hozták a szelekciót, így sokszor már negyedikben vagy hatodikban eldől, kiből lesz gimnazista, és ki marad a rosszabb képzést nyújtó, problémásabb gyerekekkel bajlódó általános iskolákban. Ezt csak tetézik a 2010 óta szaporodó egyházi iskolák, amelyek ugyanúgy kiválogatják maguknak a legjobb diákokat.

Halász Gábor szerint a meglevő középosztály erejét mutatja, hogy itthon nem sikerült elérni, hogy 15 éves korukig együtt tanuljanak a gyerekek, ellentétben mondjuk a lengyelekkel. Pedig a 90-es évek közepén még volt olyan alaptanterv-javaslat, amely ebbe az irányba vitte volna az oktatási rendszert. Ennek ellenére sosem akart vagy mert hozzányúlni a meglévő rendszerhez, elsősorban politikai okokból. Sipos János szerint, amikor Magyar Bálint 2002 után hasonló javaslattal jött elő, az MSZP-sek azzal torkollták le, hogy ez biztosan nem fog többséget kapni a Parlamentben.

A baloldal 2006-os oktatási programjában már szerepelt a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetése, de ezt végül nem merték meghúzni, csak azt tiltották meg nekik, hogy külön felvételit írassanak. 2009-ben, már a koalíció felbomlása után Magyar Bálint újra javasolta a nyolcosztályos gimnáziumok eltörlését, de az MSZP nem támogatta.

Még kevésbé merült fel reális lehetőségként, hogy korlátozzák a szabad iskolaválasztást, pedig a kilencvenes évektől kezdve világos volt, hogy a helyi elit elszeparálja a gyerekeit a nemkívánatos szegények, általában a romák gyerekeitől.

“Politikailag vállalhatatlan lett volna, esély sem volt rá, hogy ez békességgel megvalósuljon. Egy ilyen horderejű döntéshez mindenképp kell az ellenzék is” - mondta Sipos. Pedig a legtöbb európai országban ez nem így van, például Finnországban sem, ahol azért nincs konfliktus a dologból, mert minden iskola egyformán magas színvonalon működik. Ehhez persze szükség van arra is, hogy a tanári pálya jóval megbecsültebb, mint itthon, és a fizetések is nagyobbak. Itthon is találni jó példát, Hejőkeresztúron például minden adott lenne ahhoz, hogy szegregált iskola működjön, de egy minőségi oktatási programmal elérték, hogy a jobb helyzetűek se meneküljenek el.

***

Összességében úgy látszik, a kormányzati retorika ellenére az elmúlt évek oktatási reformjai nem segítik a középosztály szélesítését, sőt inkább a középosztály szűkítéséhez vezetnek, a korábbról megmaradt problémákhoz pedig nem nyúltak hozzá.

Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója, aki ott volt Magyar Bálint és Hiller István tanácsadói közt is, úgy látja, a kilencvenes és a kétezres években, egészen a 2008-as válságig nagyjából jó irányba mentek a dolgok, legalábbis megjelentek fontos elemek az oktatási rendszerben. Ilyennek látja a kompetenciamérést, a sztenderd érettségit, az autonóm iskolákat, vagy a helyi tanterveket, amelyek persze sok konfliktust szültek, és sokszor kiváltották a tanárok elégedetlenségét is.

“Elindult az átalakítás, ami persze kosszal és kuplerájjal is járt, akár egy építkezés. Nagyjából látszott, hogy jó az irány, de egyszer csak abbahagyták az egészet, ott maradt a kosz, a rendetlenség. És akkor egyszer csak kitakarították, elhordták a koszt, a rendetlenséget, a sittet, és ott maradt a szétvert rendszer”.