Bár egyelőre nyitva van a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány iskolája, tanítás nincs, 148 gyereknek nincs egyelőre helye, a tanárok munkát keresnek. Kedden tanárok, diákok, szülők tiltakoztak az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt, egyelőre hiába.
A Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány vezetése, az iskola tanulói, szülők, valamint a tantestület nyílt levélben kérték Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), hogy vegye át petíciójukat. Az alapítvány vezetői azt szeretnék elérni, hogy Balog Zoltán felügyeleti jogkörében vizsgálja felül a szerintük súlyosan jogsértő, végrehajthatatlan, embertelen és tisztességtelen határozatot, amellyel az Oktatási Hivatal (OH) bezáratta az iskolát.
Az alapítvány már többször próbált eljutni Baloghoz, eddig azonban nem jártak sikerrel, ezért szerveztek tüntetést keddre a minisztérium elé, ahol átadták volna petíciójukat. Ám ezzel se értek el eredményt, a minisztérium személyzete közel másfél órán keresztül hitegette a jelenlévőket azzal, hogy valaki jön, és átveszi a petíciót, ám ez végül nem történt meg.
Az átadásra az Emmi azt a Sáli Nikolettát küldte, aki az Oktatási Hivatalnál az iskola bezárásának referense volt.
Mint azt korábban megírtuk, a SZERSA Alapítvány fenntartásában működő iskolát az elmúlt majdnem két év során háromszor próbálta bezáratni Budapest Főváros Kormányhivatala, de a jogsértő módon lefolytatott eljárás miatt a határozatot rendre megsemmisítette az Oktatási Hivatal, mint felettes szerv. Utolsó alkalommal végül rábólintottak a bezárásra, az indoklás azonban köszönőviszonyban sincs az iskolát ért vádakkal, ráadásul a gyerekek átvételére megjelölt három intézmény semmiről nem tud. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere felügyeleti jogkörében megsemmisíthetné a határozatot, azonban a szaktárca vezetője eddig nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.
A keddi demonstráción tartott beszédében Orsósné elsősorban azt tette szóvá, hogy a döntéssel az OH megvonta a lehetőségét az iskola jogszerű adminisztratív bezárásának, mivel a határozat kézbesítésével – 2014 november 5-én – azonnal megszűnt az igazgató és a pedagógusok munkaviszonya, és ezzel mindenfajta jogkörük is. Persze még ha meglenne a jogkör, akkor sem tudnák átadni az iratokat, mert azok nagy részét 2013 januárjában elvitte a kormányhivatal, és azóta sem kapták vissza azokat.
A legnagyobb baj, hogy a szűlők nem tudják, mi lesz a gyerekekkel, mert őket ugyanúgy semmiről nem értesítette a hivatal, mint az állítólag már májusban kijelölt céliskolákat. “A gyermekem tanköteles, tehát törvényt sértek, ha nem járatom iskolába, miközben ez látszólag egyáltalán nem érdekli a minisztériumot” – mondja az egyik szűlő, míg egy másik kétségbe van esve, mert nem tudja, hogy mi lesz így a gyerekével, akinek jövőre kellene érettségiznie, jelenleg azonban nincs tanulói jogviszonya. A gyerekek csalódottak, a szülők pedig kétségbe vannak esve, és nap mint nap bemennek az iskolába, hogy megtudjanak valamit.
A tanárok többsége eközben igyekszik magának másik megélhetési forrást találni – állásinterjúkra járnak -, mert november 5-ével a diákokhoz hasonlóan nekik is megszűnt a jogviszonyuk, ők is az utcára kerültek – mondja Orsósné, aki szerint ez a petíció az egyik utolsó lehetőségük.
Mindenki azt mondja, hogy a romák nem akarnak tanulni, hogy a romák nem akarnak dolgozni, de ez nem igaz! Itt van ez az iskola, amely olyan gyerekekkel foglalkozik, akik sehova sem kellettek, akiket máshol emberszámba sem vettek. A kormány a roma integráció fontosságáról beszél, miközben tétlenül nézik, hogy ellehetetlenüljön egy olyan intézmény, amely azon kevesek közé tartozik, amelyik felkarolja, érettségit, szakmát, és célt ad a roma fiataloknak – mondja Orsósné Varga Mária, a fenntartó – SZERSA Alapítvány – elnöke.