Keresés

Bekeményít Brüsszel az iskolai szegregáció miatt

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a szegregált iskolai oktatás miatt. A bizottság szerint a magyar kormány nem tartja be a faji egyenlőségről szóló uniós irányelvet.

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt – jelentette az MTI. A  bizottság felszólító levelet küldött Magyarországnak, amiben arra sürgette a kormányt, hogy hozza összhangba az egyenlő bánásmódra és az oktatásra vonatkozó jogszabályait, valamint oktatáspolitikájának gyakorlati végrehajtását a faji egyenlőségről szóló uniós irányelvvel, amely tiltja a faji vagy etnikai alapú oktatási diszkriminációt.

A bizottság főként a köznevelési törvénymódosítást kifogásolta, ami végső soron lehetővé teszi a roma gyerekek elkülönített oktatását. Azt kérik Magyarországtól, hogy minden gyermek számára biztosítsák az egyenlő hozzáférés lehetőségét a minőségi oktatáshoz és a kormánytól, hogy ennek szellemében alakítsák az ország törvényeit. Aggályosnak találták azt az igazgatási gyakorlatot, ami miatt a roma gyermekek aránytalanul magas számban járnak szellemi fogyatékos tanulóknak szánt speciális iskolákba (erről bővebben itt olvashat), valamint, hogy jelentős hányaduk vesz részt elkülönített oktatásban a többségi iskolákon belül.

Magyarország Csehország és Szlovákia után  a harmadik uniós tagállam, amit az EU 2000-ben elfogadott, faji egyenlőségről szóló irányelvének megsértése miatt vonnak felelősségre. Hamarosan Olaszország következhet a roma családok elkülönített táborokban történő elhelyezése miatt.

A Európai Bizottság tavaly kezdte vizsgálni, hogy a magyar oktatási törvény módosítása nem sérti-e a közösségi irányelvet.

Magyarországon szinte minden iskolai elkülönítés miatti perben a gyerekek képviselőjének adott igazat a bíróság (gyöngyöspatai fiatalok peréről például itt olvashat), a kormánynak ezért is nyomós oka van rá, hogy bebiztosítsa magát, illetve az egyházakat, hogy az iskolai elkülönítésért ne lehessen perelni – írja a Roma Sajtóközpont.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!