Keresés

Konferencián keresik a szegregált oktatás lehetőségét

Civilnek beállított, de a valóságban a miniszter embereinek részvételével zajló konferencián keresi Balog Zoltán annak lehetőségét, hogyan lehetne a törvény szerint is szegregációnak minősülő felzárkóztató oktatást jogszerűvé tenni – állítja egy alapítvány. Szerintük hiába tiltakoztak tavaly decemberben, az iskolai szegregáció folyamata nem állt meg.

Fű alatt elindult a szegregált oktatás törvényesítése – írja pénteki közleményében az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF). A szervezet szerint ezt jelzi az is, hogy az – egyes vélemények szerint – az EMMI háttérintézményeként tevékenykedő Alapjogokért Központ konferenciát hív össze annak megvitatására, hogy miként tudja a jogalkotó a jelenleg törvény szerint is szegregációnak minősülő, úgynevezett „felzárkóztató” oktatást jogszerűvé tenni. A rendezvényt ugyan civilnek állítják be, de a valóságban a meghívott előadók többsége Balog Zoltán miniszter munkatársa – állítja a CFCF.

A közlemény emlékeztet rá: tavaly decemberben az alapítvány és más civil szervezetek több fórumon tiltakoztak a köznevelési törvény módosítása ellen, amely kibúvókat tenne lehetővé az iskolai szegregáció tilalma alól. A civilek attól féltek, a törvénymódosítás célja nem más, mint hogy legalizálja a jogerősen szegregáltnak minősített felzárkóztató oktatást nyújtó, nyíregyházi Huszár-telepi iskolához hasonló intézményeket.

A kormány akkor közleményben tudatta: rosszindulatúak és félremagyarázóak a civil híresztelések, a módosításnak nem célja „szegregációs hatás” elérése. Az is megígérték, hogy a törvényi felhatalmazás alapján megalkotandó részletszabályok társadalmi egyeztetés után kerülnek majd a kormány elé.

A most szerveződő konferencia munkaanyaga szerint „a jelenlegi jogszabályi környezet nem képes különbséget tenni a szegregáló és felzárkóztatást segítő esélyteremtő oktatás között”, ezért szükséges megvizsgálni, hogy a jogalkotónak milyen eszközei vannak a felzárkóztató oktatás elősegítésére.

„Nem mondott igazat a miniszter, amikor azt állította, a módosítás éppen hogy növelni fogja a szegregáció tilalmának biztosítékait, amennyiben ezen a konferencián éppen arról fognak munkatársai tanácskozni, hogy milyen jogalkotásra van szükség ahhoz, hogy a most szegregált felzárkóztató iskolák a jövőben tovább működhessenek. Beigazolódott félelmünk, elindult a munka a szegregált felzárkóztatást lehetővé tevő jogszabály megszövegezésére”- idézi a közlemény Daróczi Gábort, a CFCF kurátorát. Ha így lesz, az egyúttal garancia a nyomor újratermelődésre, a cigányság társadalmi leszakadásának visszafordíthatatlanná tételére.

Daróczi Gábor hozzátette, sem a CFCF, sem a civil tiltakozásban résztvevő egyéb civilek sem kaptak meghívást a rendezvényre, a véleményükre a tárca továbbra sem kíváncsi. Ennek ellenére a CFCF meg fog jelenni a konferencián és hangot ad tiltakozó álláspontjának.

„Balog Zoltánnak és egész minisztériumi stábjának több mint négy éve korlátlan pénzügyi lehetősége, a KLIK létrehozása óta pedig végrehajtó szerve is lenne arra, hogy Magyarország legalább egy szegregált iskoláját bezárassa. Nem csak, hogy ez nem történt meg, de szemmel láthatólag Balog miniszter úr szerint ilyenek nem is léteznek, csakis olyanok, amelyeket törvényalkotással, szakmainak látszó konferenciákkal meg kell védeni”- mondta Daróczi.

A nol.hu emlékeztet rá: Balog még két hete is „teljes félreértésnek” és „tudatos félremagyarázásnak” nevezte az ATV-ben a civilek tiltakozását. A szegregációellenes elkötelezettsége mellett érvelt azzal, hogy két éve hozta létre az antiszegregációs kerekasztalt. Balog az interjúban újfent hangsúlyozta, hogy nem ad felmentést a szegregáció tilalma alól, hiszen a jogszabály szerinte csak arra ad felhatalmazást, hogy „különös tekintettel legyen a szegregáció tilalmára”, amikor meghatározza „a társadalmi felzárkózásra irányuló oktatási formákat”. Én a valóságból indulok ki, a jogvédők meg valami papírból – mondta a miniszter.

A lap megszólaltatta Ritók Nórát, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány elnökét is, aki szerint ez a konferencia valójában nyílt üzenet arra, hogy a miniszter a gyerekek elkülönítésének lehetőségét kutatja.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!