Ki egy karton borotvahabbal, ki egy zsák gumicukorral érkezik valamelyik pesti pályaudvarra, hogy így segítsen az ideérkező menekülteknek. Mindenki jót akar, de egyre kaotikusabb az önkéntesek munkája, ők maguk is úgy érzik, szükségük lenne egy szervezőre. Eközben egyre több menekült bolyong a városban, kis csoportokba verődve keresnek menedéket.
Mit csinálnak a pályaudvarok környékén a menekültek? Várnak. Szahelék barátjaikat a Keleti előtti téren. Több kisebb csoportra osztódva ücsörögnek a magas virágyágyások falai tövében, a pakisztáni és afganisztáni fiatalok vegyesen. Pastu nyelven beszélnek, angolul csak Szahel tud. A magát 15 évesnek mondó afganisztáni fiú szerint Bicskére kell menniük, és majd vonatra szállnak, de még bevárják néhány ismerősüket. Pár napot várhatóan ott töltenek a pályaudvar környékén, amíg mindenki befut.
Hamzáék éppen borotválkoznak a Keleti északi oldalában. Legalább hárman kaparják eldobható borotvákkal az arcukat. Van, aki mobilja üvegét próbálja tükörként használni, más barátja segítségét kéri, mint Hamza. Amint kész van, nedves törlőkendővel simítja le az arcát, de a kendőből néhány szösz megakad a maradék sörtén. Pakisztániak, és Olaszországba igyekeznek. Előző nap érkeztek, és a következő napi vonattal szeretnének elindulni, bár Hamza kicsit idegesen kérdezi, van-e rendőr a vonaton, mert másnap lejár a határon kapott papírja. Azt mondja, két évet szeretne munkával tölteni Olaszországban, utána visszamenne Pakisztánba.
Mohamed a Nyugati melletti McDonalds’ kerítésénél ücsörög társaival. Ők is pakisztániak, ismerősiekre várnak, és mint mondja, idegesek. “Napok óta nem pihentünk, nem ettünk rendes ételt.” Reggel érkeztek Szeged felől, és Debrecenbe kellene menniük, de ő már tudja, hogy az a tábor túlterhelt, és nem jók a körülmények. Egy ismerőse mondta neki telefonon. Csoportjuknak több tagja lemaradt, most rájuk várnak. Időnként megcsörren a telefonja, egyik ismerőse hívja, aki még Szerbiában van. Mohamed és csoportja autóval, vonattal és gyalog utazott Pakisztántól idáig, azt mondja, volt egy vezetőjük, aki segítette útjukat – egy embercsempész banda egyik tagja -, aki a szerb-magyar határig kísérte őket, de onnan visszafordult. “Nem jött tovább, neki ez a munkája.” És mennyit kért azért, hogy idáig elhozza őket? “Nem tudom, a testvérem fizette.”
Szadakat már volt Debrecenben, de eljött onnan a zsúfoltság miatt. Most a Nyugati lépcsőjén ücsörög. Pakisztáni, évekig dolgozott Törökországban, de továbbállt, mert nagyon sok volt a munka és kevés a pénz. Szívesen dolgozna itt is, azt mondja, már kérdezte az önkénteseket, tudnak-e neki munkát adni. Arról álmodozik, hogy 1000-1500 eurós fizetésért dolgozik valahol Nyugat-Európában napi hat vagy nyolc órát, és pár év alat vehet egy autót. Hogy hogyan jut el odáig, még nem tudja, azt mondja, nincs pénze.
Nagyüzem az önkénteseknél
Nyári szünetet töltő tanárnő, nyugdíjas szociális munkás, Greenpeace-aktivista, volt könyvtáros pakolja az ásványvizes palackokat, készíti a szendvicseket, válogatja a ruhákat a Mozsár utcában, hogy segítse a fővárosi pályaudvarokra befutó migránsokat. A Migration Aid pár napja kezdte a segélyakciót, elsősorban a sok, apró gyerekkel érkező, pályaudvarok mellett éjszakázó családokat látva. Facebook-oldalukon rendszeresen jelzik, milyen adományokat várnak, amiket aztán szortíroznak, és a megfelelő helyszínre szállítanak.
Az adományok pedig jönnek is, és egyre több a tennivaló. Akadnak önkéntesek szép számmal, ha valakinek el kell mennie, mindig jön más a helyére. Aki autóval hoz valami adományt, visszafelé gyakran visz a Keletihez, a Nyugatihoz, a Délihez összekészített uzsonnacsomagokat, ásványvizet, ruhát.
“Nagy a segíteni akarás, ebből nem lesz bajunk. Abból lesz baj, ha nem kezeljük a problémát” – mondta Búzás Zsuzsanna, az önkéntes segélyakció egyik kezdeményezője az Abcúgnak. Csakhogy kinőtték a kereteket. Nagyobb helyiségre volna szükségük az adományok rendszerezéséhez, a szendvicskészítéshez és a raktározáshoz, mint a Mozsár utcai étterem hátsó helyisége. Nagy segítség lenne számukra az is, ha egy hasonló helyzet szervezéséhez értő segélyszervezettől kapnának valakit, aki megmondja, mit hogyan csináljanak hatékonyan – mondta.
Az akció ugyanis bár működik, kissé kaotikusak tűnik. Ezt főleg a pályaudvarok környékén lehet érezni. A Nyugatinál úgy kell az önkénteseknek újra és újra odébbtessékelni a régebb óta ott dekkoló, korábban már ellátott afgán vagy pakisztáni fiatalokat, hogy a Szeged vagy Pécs felől frissen érkezőknek tudjanak adni valamit a kürtőskalácsos bódé mellé lepakolt ételcsomagokból, italokból. Az önkéntesek úgy próbálnak segíteni, hogy a frisen érkezők kapjanak ételt, majd elkísérjék őket ahhoz a vonathoz, amivel tovább tudnak utazni a számukra kijelölt befogadóállomáshoz.
“Azért is segítjük őket, hogy minél hamarabb tovább tudjanak menni, ne ragadjanak itt.”
Befut két kurd család. Irakiak és Irániak, mondja egyetlen, angolul is tudó segítőjük. Taxit szeretnének fogni, ehhez kérik az önkéntesek segítségét, de hamar kiderül, hogy csak az egyik közeli giroszoshoz szeretnének eljutni. Állítólag ott kapnak segítséget. Át is sétálnak oda, de hiába, kiküldik őket az étteremből. Az üzletvezető az Abcúgnak arról beszél, hogy fogalma sincs, miért keresték pont őket. Bár igaz, hogy pár hónapja segítettek több, menekültként érkező családon, de egy idő után olyan sokan lettek, hogy jelenlétük már veszélyeztette az üzletmenetet, ezért leálltak a segítséggel. A családok, összesen hat, legfeljebb öt éves gyerekkel a járdán ácsorogva várják vissza angolul beszélő segítőjüket, aki elment, hogy intézzen valamit.
A Nyugati elé eközben valamilyen rizses ételt hozott egy férfi autóval. “De miért melegétlelt hoznak?” – kérdezi az egyik önkéntes. Egy frissen érkezett, bangladesi fiatalokból álló csoport azért nagy kedvvel nekilát a műanyag edényekben osztogatott vacsorának. Azt mondja egyikük, aki jól beszél angolul, hogy évekig vándoroltak, mire ide kerültek. Aztán jön valaki egy köteg BKV-jeggyel, hogy átkísérje a 15-20 fős csapatot a Keletibe, ahonnan Vámosszabadi felé mehetnek majd tovább, a számukra kijelölt befogadóállomásra.
A Keletiben kissé nyugodtabb a helyzet kora este az önkéntesek kis táborhelyén az aluljárószintre vezető egyik lépcső tövében. Ez azonban csak átmeneti. Ramadán van, a muszlimok böjti időszaka, amikor csak naplemente után vehetnek magukhoz ételt. A pályaudvar környékén itt-ott várkozó csoportok majd ekkor fogják megrohamozni őket.
Addig is előkerülnek a korábbi bangladesi csoportot idekísérő önkéntesek. A csoport egyik tagját keresik, aki valahol elveszett a pályaudvaron. Állítólag azért, mert elszakadt a családjától, és őket szeretné megtalálni. Ingben van, a nyakláncán egy A betű – mondják róla, de estig nem kerül elő.
Biblia és lázcsillapító
Nem csak a Migration Aid próbál segítséget nyújtani az erre vetődő migránsoknak. A Biblia szól aktivistái is osztanak vizet, ételt és ruhát, illetve arab nyelvű bibiliaidézeteket.
Megjelennek a Máltai Szeretetszogálat önkéntesei is. Ők egy régóta Magyarországon élő, idős egyiptomi férfi segítségével igyekeznek szót érteni a menekültekkel, vizet, gyümölcslevet osztanak, illetve orvosi segítséget is nyújtanak: mentőkocsijuk ott áll az északi parkolóban. Megbeszélik a civil önkéntesekkel, hogy együttműködnek, és gyógyszert kérnek tőlük. A máltaiak mentőautójában ugyanis épp egy lázas kisgyereket próbálnak kezelni, de mindig kihányja a gyógyszert, lázcsillapó kúp kellene neki. Az önkéntesek egyike hamar el is szalad egy patikába.
Közben ide is folyamatosan érkeznek az adományok, és az újabb önkéntesek. Egy fiatal pár jön WC-papírral, ásványvízzel, borotvahabbal. A lány édesanyja a közelben lakik, ő modta nekik , hogy látta a sok ott ücsörgőt, és kérte öket, vigyenek valamilyen segítséget. Nem sokkal utánuk egy bozontos frizurájú férfi jön. Egy darabig áll az önkéntesek tanyája előtt, majd átnyújt egy gumicukrokkal és más édességekkel teli szatyrot. Később jön egy egész család, gyerekekkel, és egy nagy rakás étellel. A 3-5 év körüli gyerekek szüleik biztatására kölesgolyós zacskókat nyújtanak át az egyre nagyobb számban gyülekezőknek.
Közben ugyanis leszállt az este. Hirtelen több tucatnyi, zömében 20-as, 30-as éveiben járó ember tömörül az önkéntesek körül ételért. Ramadán van, most ehetnek. Az egyik idősebb önkéntes nő határozott szavakkal parancsolja hátrébb a tülekedőket, hogy legyen helyük dolgozni. Az előre elkészített ételcsomagok hamar elfogynak, a többi önkéntes sebtiben kezd szendvicseket gyártani, és osztogatni miközben néhány türelmetlen sorban álló széttúrja a ruhaadományokkal teli zsákokat. Az egyik segítő szerint napjában több száz ember fordul meg náluk.
Megosztás