Hogyan szerveződik az élet egy olyan faluban, ahol az állandó lakosság fele 65 évnél idősebb? A Borsod megyei Tornabarakonyon pontosan ez a helyzet, igaz, a lakosság fele három idős nénit jelent, akik mindenben a falugondnok munkájára vannak utalva. A megszűnés határán álló faluban nincs bolt, se posta és háziorvos, ha szükségük van valamire – például élelmiszerre vagy gyógyszerre – , a falugondnok szerzi be nekik a közeli Bódvaszilasról. A falubeliek ritkán járnak össze, mindenki éli a maga életét. Nem csoda, ha Tornabarakonyon már az is nagy szónak számít, ha az istentiszteletre a kántoron és a sekrestyésen kívül más is elmegy.
Félórát zötykölődtünk a kanyargós, kátyúkkal tarkított úton, mire a festői helyen fekvő Tornabarakonyra értünk. A falugondnok nem sokkal utánunk érkezett vissza a menetrendszerű beszerző útjáról. A viharvert buszmegálló előtt leparkolt fehér mikrobuszból bömbölt a zene, a rádió a Twisted Sister We’re Not Gonna Take It című slágerét játszotta. Dél körül járhatott, egyedül Ágnes néni várta a falubuszt, ami friss pékárut hozott neki. Közben befutott a mobilposta is, de mindezt leszámítva, teljesen kihaltnak tűnt a falu, ahogy végighaladtunk a falu főutcájának számító Dózsa György úton.
Csak papíron laknak a törpefaluban
A szlovák határtól körülbelül 20 kilométerre található Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsákfalura azért figyeltünk fel, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon ott a legmagasabb az idősek aránya: a lakosság 80 százaléka 65 éves vagy annál idősebb. Összehasonlításképpen: a képzeletbeli top lista második helyén a Zala megyei Bödeháza található, a maga 48 százalékával.
A kiugró arányt részben az magyarázza, hogy Tornabarakony egyike annak a majd 400 településnek, ahol a 2011-es népszámlás adatai szerint kétszáznál kevesebben laknak. Ellentmondó adatokat találtunk arra nézve, hogy hányan élnek a faluban: a KSH szerint 13-an, más források viszont 22 lakost említenek. A 2018-as országgyűlési választásokon 18-an szavazhattak, az idei európai parlamenti választáson pedig 19-en szerepeltek a névjegyzékben.
Szintén a buszmegállóban futottunk össze Tamás testvérrel, aki egy gyors fejszámolás után felvilágosított minket, hogy szám szerint hatan élnek Tornabarakonyon. Közülük négyen számítanak “őslakosnak”, három idős asszony és egy ötven-hatvan körüli férfi, egy negyvenes házaspár pedig Budapestről költözött a faluba néhány éve. A másik 12-13 tornabarakonyi lakos csupán papíron lakik a településen; bár oda vannak bejelentve, csak hétvégente vagy nyáron járnak le a faluba. Főleg Szlovákiából, Hajdúböszörmény és Debrecen környékéről, illetve Budapestről jönnek az üdülők.
Tamás testvér a falu kántora, ő tartja rendben a parókiát is, de ha úgy hozza, a görög katolikus szerzetes szedi a templomban a turistáktól a belépőt. A kilencvenes évek elején még több mint ötvenen éltek a faluban, mesélte, ami így el tudott tartani egy saját papot. Most a szlovákiai Tornahorvátiból jár át pap, több környékbeli falu tartozik hozzá. Ez akkor lehet probléma, ha temetést vagy keresztelőt kell tartani. Igaz, utóbbira évtiezedek óta nem volt példa a faluban. Ha minden igaz, Tornabarakony utolsó szülöttje nem más, mint a 2007-ben megválasztott polgármester. A KSH törpefalvakkal foglalkozó tanulmánya szerint a Tornabarakonyhoz hasonló települések népessége 1970 évek óta közel 70 százalékkal csökkent, egyrészt az elvándorlás, másrészt a halálozás miatt. A házak fele jellemzően üresen áll ezeken a kistelepüléseken, Tornabarakonyon is egymást érték a szemmel láthatóan hosszú évek óta elhagyatott, lepusztult házak. Tornabarakony helyzetét és méretét jól leírja, hogy még saját közmunkásai sincsenek: a közeli Perkupáról járnak át munkások.
A kántor, a sekrestyés és a pap
A 72 éves Anna néni is egyike az őslakosoknak; évek óta egyedül él, férje régen meghalt, gyerekei elköltöztek. Egyiküket csak a nagyobb ünnepekkor látja, unokája viszont az Aggteleki Nemzeti Parkban dolgozik, ő szokta sűrűbben látogatni. Szomszédai nincsenek, utcájában a legtöbb ház eladó. A falubeliekkel nem nagyon jár össze, ennek ellenére nem unatkozik, mindig van mit csinálnia a kertben, mondta a földes keze miatt szabadkozva. “Nem tudok úgy lenni, hogy ne csináljak valamit.” Aztán ott vannak a kacsák és a tyúkok, a rókák miatt azokra is állandóan figyelni kell. Anna néni a sekrestyés, ő gondozza a nagy becsben tartott templomot. Minden liturgián részt vesz, télen mindösssze egyetlen alkalommal hagyta ki a szertartást. Nyomos oka volt rá: disznót vágtak. “Mondtam a papnak, hogy ne jöjjön, mert nem lesz, aki meghallgassa” – mondta, miközben körbevezetett minket a templomban. Nem ritka, hogy csupán hárman jelennek meg az istentiszteleten: Anna néni, Tamás testvér és a pap.
A faluban nincs bolt, így ha Anna néninek szüksége van valamire, a falugondnokot kéri meg, hogy vásároljon be neki. Ha a családja valamiért nem tudja meglátogatni, akkor csak rá számíthat. Ugyanez ez igaz a gyógyszerekre, mivel háziorvos sincs Tornabarakonyon, gyakorlatilag mindenért a tíz kilométerre lévő 1200 fős Bódvaszilasra kell átjárni. Ebédet is onnan, a helyi óvoda menzájáról hoznak az időseknek. Busz csak kétszer jár, korán reggel és délután, máshogyan az idősek nem tudják elhagyni a falut, azaz kis túlzással számukra a falugondnok jelenti az egyetlen összeköttetést a külvilággal. A falubusz minden kedden és pénteken jár, a menetrendet mindenki ismeri. “Akárkinek valamilyen baja van, hozzám jön. Ha kell valami, lejönnek ide, ide adják a pénzt meg a táskát, én meg bevásárolok” – magyarázta Kiss Kondás Isván, Tornabarakony falugondnoka. Itt vannak hátul a motyók, mutatott a megpakolt kisbuszra.
“Akkor itt nincs semmi” – vágta rá nevetve, amikor arról kérdeztük, mi történik, ha szabadságra megy vagy megbetegszik. Helyettese nincs, előfordult, hogy a postás vagy a buszsofőr hozta el az ebédet. Több mind húsz éve dolgozik falugondnokként, maga is a faluból származik, az általános iskola alsó tagozatát még a helyi iskolában járta ki, mielőtt az megszűnt volna. Tíz éve költözött el Bódvaszilasra, idős szüleit kellett ápolnia. Amikor megkapta a falugondnoki munkát, még majdnem harmincan laktak Tornabarakonyon: volt, hogy egy nap többször is megfordult a két falu között. Aztán ahogy bezárt a bolt, majd a posta, és fogyott a falu lakossága, neki is egyre kevesebb munkája lett.
“Annak idején bementem reggel hétkor, bevittem őket orvoshoz, bevásároltam, aztán hazajöttem. Utána mentem ebédért, vittem a boltost és a postást, elhoztam, aki az orvosnál volt.”
“Itt voltak a Szilágyiék, Tóth János bácsiék, Termi néni, Jolán néni” – sorolta István, hogy kik költöztek el vagy haltak meg az elmúlt két évtizedben. Nagy kérdés, mi vár rá, ha már nem lesz szükség a munkájára, mert nincs kinek bevásárolni, nincs kit orvoshoz vinni. Hatvan felé közeledve nem igazán optimista, abban bízik, hogy majd összevonják a környékbeli apró falvakat, és tovább dolgozhat falugondnokként. Egy dologban viszont biztos, hogy a falu akkor is élni fog, ha az idősek már mind meghaltak, mert lesznek üdülők, akik megveszi a házakat.
Tornabarakony sosem fog elpusztulni
Tornabarakony két másik idős lakosának élete is a falugondnoktól függ. Ilon néni és Ágnes néni elmúltak nyolcvan évesek, mindketten a faluban születtek, ott is töltötték egész életüket. Ugyanabban az évben mentek férjhez, sőt, első gyereküket is egyszerre szülték. “Van, amit most megcsinálok, azt már nem tudom félóra múlva” – panaszolta Ilon néni, aki történetesen a polgármester anyja. “Már beszélni se tudok, nem az vagyok már, aki voltam “- kontrázott rá a barátnője. Ők ketten szoktak összejárni, beszélgetni, illetve mivel egy régebbi baleset miatt Ilon néni már nehezen jár, Ágnes néni eteti a macskáit. Más társaságuk amúgysem nagyon lenne: Ágnes nénié az utolsó ház a faluban, szomszédai csak nyárra jönnek le. Ki tudja, észre venné-e valaki, ha rosszul lennének vagy baleset érné őket. Volt rá példa, hogy Ilon néni elesett az udvaron, mert nem tudta megfogni a járókeretet. Órákba telt, mire valahogy be tudott kúszni a házba, hogy segítséget hívjon. “Az Istenben bízok, csak ő vigyáz rám az égben.”
Ilon nénitől két házra lakik egy fiatalabb férfi, – ami tornabarakonyi viszonylatban azt jelenti, hogy még nincs hatvan éves – neki volt kiadva feladatként, hogy időnként ránézzen az idősekre, minden rendben van-e velük. Nemrég azonban kórházba került, és nem is tudni, mikor engedik ki, így teljesen magukra maradtak. Ilon néni leginkább a polgármester fiára számíthat, ő Miskolcon él, onnan Tornabarakony másfél óra autóval. Két másik fia Zalaegerszegen, illetve Sátoraljaújhelyen él, értelemszerűen ők ritkábban tudnak eljönni hozzá.
Arról viszont hallani sem akarnak, hogy idősotthonba költözzenek. “Jaj, hát a saját nyugdíjamért negyven évet dolgoztam, dehogy megyek” – jelentette ki Ilon néni. Mesélték, hogy két éve még élt Piroska néni, de annyira leromlott az állapota, hogy bekerült egy intézménybe, nem sokára rá meg is halt. Szent meggyőződésük, hogy a templom is azért maradt fenn, mert még élnek idősek a faluban, és nem hagyják lepusztulni. „Tornabarakony sosem fog elpusztulni, mert körül van véve Istennel” – jelentette ki arra utalva, hogy a falu mindegyik sarkán áll egy kőkereszt – egy éppen a háza mellett, még a nagyapja emeltette. Ágnes néni is ragaszkodik a faluhoz és az önálló élethez: ameddig képes magára főzni, mosni, addig nem megy sehová. A téli időszakokat viszont egyik lányánál tölti Tiszanagyfalun. Van saját szobája és tévéje, nem panaszkodhat, mondta. „Az én helyzetem már el van rendezve.”
Megosztás