Tarkólövést kellene alkalmazni néhány liberális politikuson Haszilló Ferenc fideszes polgármester szerint, aki szerint a zsidók tartják kézben az országot, de a cigány gyereknek is kijár a pofon. Ilyen és hasonló gondolatok tarkítják azt a beszélgetést, amely egy interjú után véletlenül bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően kerülhetett nyilvánosságra.
Kecelen újra nyert Haszilló Ferenc, a Fidesz-KDNP zongorista polgármestere, aki még 2012-ben egy felvilágosító-beszélgetésen a térségi tévé munkatársainak kifejtette: ő igazából ízig-vérig jobbikos, de ezt nem hangoztathatja, mert akkor a Fidesz a fejére koppintana. A most nyilvánosságra került felvétel tanúsága szerint a polgármesternek elege van a cigányokból és a zsidókból, ráadásul még az “öregedő Orbán Viktor” is kap egy kis fejmosást.
Az esetről a Hírösvény internetes oldal számolt be a keceli polgármester öszödi beszéde című cikkében vasárnap. Később a hangfelvételt a Magyar Narancs internetes oldala tette közzé.
A felvétel készítője írásban ismerte el a Magyar Narancsnak a felvétel valódiságát, de mint mondta, „akaratlanul került a hangrögzítőre, és fel sem merült bennük, hogy bármit kezdjenek vele, egyszerűen ott maradt a munkahelyi számítógépen.
“Aki most, a választások után kiszivárogtatta, annak nem lehetett más oka, mint a botránykeltés és a lejáratás, a mocskolódás, és talán fel sem mérte, milyen károkat okoz a városnak és nekünk, érintetteknek is. A hangfelvételről tudtunk, de ma sem jó érzés olvasni, abban bíztunk, hogy sosem kerül nyilvánosságra” – mondta a helyi média egykori, neve elhallgatását kérő munkatársa.
Az ügyben a Magyar Narancs megkereste Haszilló Ferencet, hogy valóban ő hallható-e, és ha igen, mit gondol ezekről a szavakról, de nem sikerült elérniük a keceli polgármestert. A Kecelen viharos gyorsasággal terjedő felvételről a helyiek azt állítják, bizonyosan a polgármesterük hallható rajta.
Hasziló Ferencnek még tavaly februárban a helyi plébánossal, Burányi Rolanddal is meggyűlt a baja. Burányi vasárnapi prédikációjában tiltotta ki Kecel fideszes polgármesterét a templomból, mivel a plébános Haszilót és “fideszes bandáját” tette felelőssé azért, hogy a helyi újság és televízió megszűnt.
Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke, valamint Kerényi János regionális igazgató tudatta az MTI-vel, hogy kezdeményezik Haszilló Ferenc kizárását a Fideszből, egyúttal felkérik a frissen újraválasztott Fidesz-KDNP-s városvezetőt, hogy polgármesteri mandátumáról mondjon le.
Egy rövid részlet a beszélgetésből:
„Külföldre megy a népség, ha én nem lennék polgármester, mennék ki a picsába Svájcba zongorázni, a családot beteszem a kocsiba, beszélek angolul, a feleségem németül, beteszem, három hónapot kinn vagyok, keresek kétezer svájci frankot havonta, az itthon kiadott ingatlanból meg kapok hozzá havonta százezret… Durván kétmillió kétszázezer forint havonta… meg amit még összezsiványkodik az ember. (…) Sok ember azért nem vállal gyereket, ezek a gecik meg négy-ötöt. Szar senkiháziak, a húgyba nőnek fel, buta mint az állat, és idejárnak, hogy kéne fa, kimennék és szájba rúgnám őket, igenis igaza van a Jobbiknak, igaza van ebben is, ebbe is, ebbe is, meg ebbe, ide bevághatnátok a Vona Gáborral készült képemet, meg a Farkas Gergellyel, aztán meg a Fidesz baszna a fejemre, hogy mit csinálok (…)
Az Orbán sem tud mint tenni, nem tud többet tenni, mert ott is megvannak ugyanazok a zsidók. Aki párttag volt, nem lehetne benn a parlamentben (…)
Jobboldali ember vagyok, nemzeti ember vagyok, menjenek a kurva anyjukba! (…) Nem a felét, a háromnegyed részét a Fideszből is ki kéne venni!”