Keresés

A kiskorúak megrontása nem évülhet el

Hétfőn kezdik tárgyalni a képviselők azt a kormánypárti előterjesztést, amely megszüntetné a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülését. Az ide vonatkozó törvényt 2012 óta folyamatosan szigorítják.
Megkezdődhet a tárgyalása annak a fideszes indítványnak, amely a büntető törvénykönyvet (Btk.) módosítaná, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. Az elévülés általános szabálya szerint egy bűncselekmény minimum 5 év-, de maximum annyi idő alatt évül el, amennyi az érte kiszabható maximális büntetési tétel.
A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények egyes eseteiben akár 15 év szabadságvesztés is kiszabható. Ha az általános elévülési szabályok lennének érvényesek ezeknek a bűncselekményeknek az esetében is, akkor például egy 5 éves korában áldozattá vált gyereknek 20 éves koráig lenne ideje feljelentést tenni. Az első, 2012-ben bevezett szigorítás azonban ezt úgy változtatta meg, hogy az áldozat 23 éves koráig tolta ki az elévülési időt, tehát 5 éve van a gyermekkorában elszenvedett erőszak áldozatának a nagykorúvá válásától számítva arra, hogy feljelentést tegyen.
A második, 2013-ban bevezetett szigorítás – amely most is érvényben van – úgy módosított a korábbi szabályon, hogy az elévülés határidejébe nem számít be az az idő, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti az áldozat. Ez azt jelenti, hogy egy 5 éves korábban áldozattá vált gyereknek már nem 23, hanem 18 plusz 15, azaz 33 éves koráig nem évül el a bűncselekmény, amelyet ellene elkövettek (a legsúlyosabb esetben). Amennyiben a benyújtott javaslatot az Országgyűlés megszavazza, úgy hamarosan az ilyen jellegű bűncselekmények a jövőben soha nem évülnek majd el.
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!